529 találat az Indexről, és a környékéről.
Egerszegi Krisztina a nagykövete a Budapesten december 10. és 15. között megrendezendő rövidpályás úszó-vb-nek.
Czene Attila és Bánhidi Petra kislányát 2019-ben láthattuk utoljára. Ilyen tündéri kisiskolás Laura.
Kiss Gergely legidősebb lánya már felnőtt, a legkisebb nyolcéves. Íme a középső, a 18 esztendős Patrícia a szalagavatóján.
Cristiano Ronaldo rajong kislányáért, Alanáért, ami nem véletlen, hisz tényleg imádnivaló.
Időnként a Beckham család is szeret elvonulni a világ zaja elől, mesés helyen teszik ezt.
Ha nem tudnánk, hogy egy híres olimpikonunkról van szó, biztosan egy színészre vagy műsorvezetőre gondolnánk a kép alapján.
Görög Zita mérhetetlenül büszke lányára, a 16 éves Lottira, aki táncban szerzett nagy elismerést.
David Schumacher és Keszthelyi Vivien már több mint hat éve egy párt alkot, kapcsolatuk boldog és harmonikus.
Egerszegi Krisztina az Úszó Nemzet Program nagykövete, de emellett foglalkozik más dolgokkal is.
Noszály Sándor két héttel ezelőtt tért haza Amerikából, kiderült, hogy van most és hogyan halad a felépülése.
Noszály Sándor immáron biztonságban van, profi szakemberek kezeskednek arról, hogy mihamarabb jobban legyen.
Noszály Sándor furcsa ámokfutásba kezdett közösségi oldalain, rengetegen aggódnak mentális és fizikai egészségéért.
Béres Alexandra bikinis fotója nagyot robbant Instán, nem győzik dicsérni.
Hihetetlen, Kamília mennyit nőtt már, az úszónő kislánya augusztusban lett egyéves.
Az 54 éves olimpikon megható szavakat fűzött lányával közös képéhez, lerí róluk, mennyire szeretik egymást.
Elfogták azt a hat személyt, akik egy benzinkútnál brutálisan összeverték Dudás Miki édesapját.
A 47 éves birkózó és az 52 éves rendező egy rendhagyó meccsel zárta a Sztárbox ötödik adását.
Kovács Kokó István sarkos vélemény fogalmazott meg a szingli nőkről és a családanyaságról.
Julio Pablo Chacón ma már edző, és saját boksziskolát üzemeltet.
A Sztárbox idei negyedik adásában Shane Tusup és Torghelle Sándor küzdött meg egymással.
Olimpiai bajnokként hadnagyi előléptetésben is részesült.
Imane Khelif gyönyörű volt az interjúban, emellett pedig fontos dolgokra hívta fel a figyelmet.
Cristiano Ronaldo látszólag még mindig odavan párjáért, Georgináért.
Van, hogy nem mindenkit érdekel az igazság.
Hosszú Katinka kislánya augusztusban lett egyéves. Kamíliáról jó pár friss fotót mutatott az anyukája.
Szoboszlai Dominikot és szép, szőke párját július eleje óta nem láttuk közös fotón. Most Borka posztolt egyet.
Kedvese mindenben támogatja az énekest.
Egerszegi Krisztina 14 évesen nyűgözte le a világot a barcelonai olimpián. Két és fél évtizede családanyaként éli az életét.
Muhari Eszter élete első olimpiáján fantasztikusan szerepelt.
A taekwondós ikrek, Márton Viviana és Luana nemcsak külsőre, hanem tehetségben és elszántságban is hasonlítanak.
Milák Kristóf is az aranygéppel utazott haza a párizsi olimpiáról, Budapesten az édesanyja várta.
A nagylány részt vett édesanyjával a kajakos nyári táborban is.
Imane Khelif történelmet írt a párizsi olimpián, amikor aranyérmet szerzett ökölvívásban a női 66 kilogrammos súlycsoportban.
Güttler Károly lánya a sydney-i olimpia alatt született, jelenleg sportriporterként dolgozik.
Újabb magyar olimpiai arannyal büszkélkedhet hazánk, amit Rasovszky Kristóf úszónak köszönhetünk.
Az internet népe szerint inkább megalázó, fölényeskedő, amit a csinál, mintsem kedves.
Kammerer Zoltán a sydney-i és az athéni olimpia után lett a nők egyik kedvenc olimpikonja. Ma már nem a sport az élete.
Tíz-húsz év felkészülés, rengeteg veríték, küzdeni akarás csúcsosodik ki abban a pár percben, amit az olimpia nézői négyévente a képernyőkön követhetnek. A dobogó felső fokára viszont csak egy állhat.
Marissa Williamson Pohlman volt Hámori Luca ellenfele a nyolcaddöntőben.
Kós Hubert három évvel fiatalabb öccse külsőre hasonlít, személyiségben viszont eltér a bátyjától.
Güttler Károly négy olimpián versenyzett, a mai napig rendszeresen edz - magát és másokat is.
Szécsi Zoltán háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázót ritkán látni 19 éves fiával. Marcell átvette tőle a stafétabotot.
Így él ma a sportoló, aki három olimpiai aranyéremmel is büszkélkedhet.
Junelle Bromfield jamaicai atlétaként látható a párizsi olimpián.
A svéd atlétára rendkívül büszkék voltak csapattársai is.
A párizsi olimpia két aranyérmes úszója, Milák Kristóf és Kós Hubert az Eiffel-toronynál szelfizett.
Kvízünkben legendás olimpiai bajnokainkat szedtük össze, lássuk, felismered-e őket!
Kőbán Rita 24 évig kajakozott, aztán szép csendben visszavonult, de a kajakozástól nem távolodott el.
Az úszónő nem rejtette véka alá a véleményét.
Nem tudtam uralkodni magamon, mert sértette a méltóságom – nyilatkozta.
Kökény Bea kézilabdázó és Imre Géza vívó mindkét gyermeke szülei nyomdokaiba lépett az élsportban.
Pesuth Rita 12 évvel ezelőtt költözött Dubajba, ott ismerte meg a férjét, közös gyermekük is ott született.
A nők teljesen odavannak érte, naponta tömegével születnek róla a videók TikTokon.
Gordon Ramsay lánya és olimpikon szerelme 2023 nyarán vállalták fel, hogy egy párt alkotnak.
Somfai Pétert és feleségét a tévénézők a Nyerő Párosból ismerhetik. Most romantikus képeken láthattuk Krisztivel az Instán.
Hámori Luca ökölvívó többszörösen is sporttörténelmet ír a párizsi olimpián.
Nicollal már nyolc éve házasok, kapcsolatuk azonban jóval korábban kezdődött.
A 21 éves Tamara Potocka összeesett az olimpián, miután leúszta az előfutamát a 200 méteres vegyesúszásban.
25 éves házassági évfordulójukat ünnepelte a két olimpiai sportoló.
A fotók szinte minden kétséget kizárnak azzal kapcsolatban, hogy Imane Khelif nő vagy férfi.