47 találat az Indexről, és a környékéről.
Számonkérte Romániát is.
A bírói tanács demokratikus legitimációját feszegető kérdéseket tettek fel.
Kozma Ákos megvizsgálná a gyereküket a kórházba kísérő szülők jogait, és minden újszülött után egy fát ültetne.
Áder János úgy tűnik, hogy nem fogadta meg a civilek kérését, hogy nyílt pályázatot írjanak ki az emberi jogokért harcoló posztra.
Díjfizetés nélküli parkolás esetében, mint közhatalmi eszközt nem is használhatnák a közterület-felügyelők, az egyik törvény mégis megengedi.
Civilek kezdeményezésére mondta ki: Az anya és gyermek folyamatos, háborítatlan együttléte védendő érték.
A kismetszéses szívműtéteket végző Székely László végül nem ment külföldre, írja a Blikk.
A Nagy Ignác utcai börtönben elérhetők a kiszámíthatatlan viselkedést okozó legális hangulatjavító szerek is.
Azt mondták neki, hogy a műtét etikai vagy politikai okból maradt el, a zárójelentésbe végül technikai ok került.
A főügyészség szerint nem zárható ki, hogy az elbocsátott szívsebész hibája miatt halt meg.
2018.10.11. 09:39 Módosítva: 2018-10-11 23:59:10
A kardiológiai intézet a hetek óta a figyelem középpontjában van egy szívsebész kirúgása miatt. Mit látunk Székely László ügyében? Egy szaktekintély meghurcolását vagy egy hálapénzes történetet? Rögtönítélő bíróság áll mindkét oldalon, de a történet nagyon nem fekete-fehér.
Székely László szerint úgy mondtak ki ad hoc véleményt egy beteg haláláról, hogy az azt okozó ritka betegséggel itthon még senki se foglalkozott.
A szívsebész kirúgása miatti botrány a rendőrségen folytatódhat.
Székely ügyvédje szerint olyan etikai eljárásra hivatkozva rúgták ki az orvost, amiről még jegyzőkönyvet sem tudtak mutatni. A kirúgása után meghalt betege többször is telefonált halála előtt, hogy mi lesz vele.
2018.10.05. 20:47 Módosítva: 2018-10-06 10:27:03
A kardiológiai intézet főigazgatója szerint Székely doktor többször hibázott, Székely szerint a betegek közelébe se engedték. Míg a kirúgott orvos és a főigazgató a nyilvánosság előtt vitáznak, a haláleset miatt feljelentés született.
A Népszava közli a levelet, amelyben három fontos műtétre váró betegről írnak.
A főigazgató nem tud semmilyen elmaradt műtétről, a beteg nem szerepel a nyilvántartásukban.
Speciális érimplantátum kellett, de a műtétre már nem vették fel, mert közben kirúgták az orvost.
Nem fognak csökkenni a várólisták a Kardiológiai Intézetben. A Honvédkórház szakembere hetente egy délután tud ott operálni.
A most lemondott Nagy Anikó orvoscserével oldotta volna meg az ügyet, de Kásler Miklós ebbe is beavatkozott.
2018 szeptember 21., 14:08
Délután felröppent egy ilyen hír, az intézet pár órával később cáfolta.
2018.09.20. 18:29 Módosítva: 2018-09-21 14:24:07
Már műtétek maradtak el a kardiológiai intézetben az elbocsátott szívsebész miatt. Az indok egy szívbillentyű-műtét volt, amelyen a mellimplantátum sérülése miatt egy magán plasztikai sebész is részt vett.
2018 szeptember 19., 16:31
Székely Lászlónak szerda reggel mondtak fel. Az indok egy műtét volt, de ez az intézményben komoly felháborodást okozott.
Nincs rendben, hogy csak pár hónappal a vizsga előtt hirdették ki a követelményeket.
Tavaly csak négy hónappal a vizsga előtt jelentek meg a követelmények a szakgimnáziumoknak, sérült a jogállamiság.
Kirendelték a gyámhatóságot, a pszichológus a diák vallásosságáról érdeklődött.
Értékelhetetlen a jogorvoslat hatékonysága, súlyosan korlátozzák a kezeltek személyi szabadságát.
2017 szeptember 18., 13:56
Koedukált szükséghálótermek, kritikus méretű zsúfoltság a szociális otthonban.
2017 szeptember 14., 13:10
Nem volt logopédus és pszichológus. Az iskolának nem volt pénze a diák utaztatására.
Az NGM nyitott az ötletre.
Ötvenezer magyar állampolgárnak nincs érvényes lakcíme, így se nyugdíjat, se gyest nem kaphatnak. Az ombudsman törvénymódosítást kér.
Székely László szerint sérti a jogbiztonságot, hogy elesnek a szociális ellátásoktól.
Évek óta fizettetnek az öröklés után bejegyzett élettársakal, csakhogy ez az ombudsman szerint alkotmányellenes. Vagyonokat adhat vissza a hatóság.
Közös a fiú-lány vécé, nincs konyha, de játékok, sporteszközök, könyvek sem.
Súlyos jogsértéseket állapított meg az ombudsman.
Az önkormányzat behajtaná az örökösön a 96 ezer forintot, a lakóház elárverezésével. Székely László szerint rendszerszintű problémáról van szó.
Nevelőapja rendszeresen verte a kisfiút, aki emiatt bepisilt és dadogni kezdett. Az óvoda és az iskola többször jelezte a bántalmazásokat.
Az ombudsman szerint bőven lenne mit javítani a közfoglalkoztatási rendszeren.
2015 szeptember 15., 06:24
Lesújtó körülményeket talált a kórházban az ombudsman, szerinte alapjogok sérülnek.
Kriza Ákos szerint az intézkedések népszerűek, nem érti a jogi kifogásokat.
Akadályozta a házkutatást, ezért megütötték, majd bevitték. Utána öt napig kórházban kezelték.
Egy lakásotthonban előfordult, hogy a ropiból álló uzsonna után héjában főtt krumpli volt a vacsora.
Az ombudsman szerint a közmunka nem megoldás, az integráció „szinte reménytelen”.
Az Index pert indít a gyerekkínzási ügyben.
Nem világos, mi alapján döntött a földalap, a biogazdálkodás pedig alkotmányos védelemre szorul.
"Látok bizonyos aggályokat" - mondta az alapvető jogok biztosa a szegénytemetésről.
Szabó Máté utódja tele van kormányzati megbízásokkal, pártembernek mégsem mondható. Posztja az utolsó független intézményes ellensúly a kormánnyal szemben.