25 találat az Indexről, és a környékéről.
Mutatjuk, mely városokban termeltek a legjobban.
2020. december 18., 15:33
Szima Gábor továbbra is jelentős összeggel támogatja a labdarúgócsapatot.
Hogy mennyibe kerül majd a városnak a csapat fenntartása, az csak később derül ki.
A kaszinótulajdonosnak 73 százalékos tulajdoni hányadát a város veszi át a meglévő 25 mellé.
Félmilliárd forintot bukik a Debrecen a kieséssel az elnök szerint. 99%, hogy Kondás marad a vezetőedző.
Persze nem tudni, a Szerencsejáték Felügyelet döntései között van-e összefüggés.
4,6 milliárd forintot kellett volna tavaly fizetniük az állami koncesszióért, de ezt az állam köszöni, nem kéri.
Tárgyalások folynak a háttérben, a kieső helyen álló csapatnál komoly változás jöhet.
A tulajdonos Szima szerint rosszul gazdálkodtak tavaly, és nagyon nehéz igazolniuk is.
Vajna Twitteren cáfolt.
2017.05.18. 08:19 Módosítva: 2018-05-18 17:16:32
Soha nem költöttünk még szerencsejátékra annyi pénzt, mint tavaly, mégis csökken az állam adóbevétele.
Mindenkit betiltottak a fenébe, hogy Andy Vajna és a Szerencsejáték Zrt. leuralhassa a nemzeti online szerencsejáték-piacot. Azonban erős érvek szólnak amellett, hogy ez mégsem fog sikerülni.
2016. szeptember 9., 09:50
Meghökkentő számokat árult el a Debrecen tulajdonosa, Szima Gábor, aki évi 200 milliót áldoz a klubra.
A DVSC-ben és A PMFC-ben is a város szerzett vagy szerez tulajdonjogokat.
2014. november 18., 14:27
Decemberben indul a tanfolyam, még munkát is lehet kapni az 5 budapesti kaszinó egyikében.
A legkisebb tét ötven, a legnagyobb 500 ezer forint Szima Gábor 750 milliós kaszinójában.
2012.05.29. 22:32 Módosítva: 2020-05-29 11:31:37
Ha a helyi, saját nevelésű fiatalokban nem bízunk, önmagunkat értéktelenítjük, mondja Kondás Elemér, a veretlen debreceni bajnokcsapat edzője, aki modell lányaira is büszke.
Az első hely kiharcolása reális cél, a dobogó viszont kötelező jövőre a DVSC-nek.
A klub korábbi válogatott sztárja örül, hogy külföldi tréner mellett dolgozhat Debrecenben.
Róka Géza az MLSZ főtitkára volt, szeptemberben jött el, biológiatanár és jogász is.
2010. augusztus 31., 16:21
A DVSC elnöke egyértelműen kiáll a Máté-ügyben adminisztrációs hibát vétő klubmenedzsment mellett.
Szima Gábor közölte, a héten megteszik a szükséges intézkedéseket klub hírnevén esett csorba miatt.
A 12 hektár az egyetemé, a kollégium a városé, a 13 pályát és az épületeket a DVSC hozza létre.
2009. november 10., 15:00
Koeman kapitány nem hagyja pihenni a csatárt, pedig rajta fokozottan látszik a fáradtság, sérülékeny.
2009.05.30. 15:56 Módosítva: 2015-05-20 04:30:55
A magyar bajnok sztárfutballistái hazai viszonylatban jól keresnek, mondja Szima Gábor tulajdonos, aki szerint csoda lenne, ha csapata BL-főtáblára jutna.