16 találat az Indexről, és a környékéről.
2020.05.24. 21:03 Módosítva: 2020-05-25 19:15:49
2017-ben egy elszabadult észak-koreai kiberfegyver tarolta le a fél internetet. Egy 22 éves brit hekker állította meg, aki éppen hogy csak megúszta a börtönt, mert kiderült, hogy a világmegmentés mellett illegális szoftverek fejlesztésével foglalkozott.
Ha megint elszabadul egy zsarolóvírus, a kormányok aligha tudják megelőzni - vallották be a szakértők.
Persze nem emiatt akarták börtönbe zárni, hanem azért, mert korábban adatlopással foglalkozott.
2017. december 19., 05:18
Az egész világra kiterjedő támadást az észak-koreai kormánynak dolgozó Lazarus Csoport hajtotta végre.
A brit kormány szerint Phenjannak köszönhető, hogy a WannaCry zsarolóvírus számítógépek százezreit fertőzte meg.
2017. augusztus 4., 10:27
Nem csoda, hogy értett a rosszindulatú programokhoz.
2017. augusztus 3., 21:10
Hogy miért tartóztatták le, egyelőre nem tudni, ahogy azt sem, hogy hová vitték.
2017.06.28. 19:58 Módosítva: 2020-08-03 12:22:18
Összeszedtük a fő tudnivalókat Petyáékról, hogy ne legyen legközelebb ön is az áldozatok között. Fizetni nem érdemes, de előre gondolkodni ajánlott.
Sokkal okosabb májusi társánál, sőt még saját magánál is a legújabb zsarolóvírus.
Nem világos, miért csak most tűnt fel a japán cégnek, hogy őket is megfertőzte a zsarolóvírus.
2017.06.14. 10:42 Módosítva: 2017-06-27 16:08:11
A fegyverkezés eddig a katonák feladata volt, de ennek vége. Elképesztő kreatív a kiberhadviselés, ahol a Walking Dead nézőit migránsellenes videókkal támadják. Hogyan védekezzünk?
A WannaCry kétszázezer gépre került fel, de az üzenetek szövege nyelvtani hibáktól hemzseg.
Nem tudni, hány gépet fertőzött meg, mert sokáig rejtve marad és a háttérben dolgozik.
Ha biztosra akar menni, használjon külön vírusirtót.
A Google egyik biztonságtechnikai specialistája úgy véli, de csak közvetett bizonyítékai vannak.
2017.05.15. 16:11 Módosítva: 2017-05-16 11:50:56
Rettegtek a hétfői munkakezdéstől, pedig némi odafigyeléssel megelőzhető a WannaCryhoz hasonló vírusok terjedése. Tegyen meg néhány egyszerű lépést a saját biztonsága érdekében.