A kérdés csak az, hogy vakszerencséről vagy pszichológiáról van szó.
Nem mentünk el Uruguayba, ahogy a legtöbb európai futballnemzet sem.
Hétezer évvel ezelőtt rövid időn belül az összes férfi leszármazási vonalának 95 százaléka eltűnt a génállományból.
A politikai hatalom is előszeretettel próbálja átírni a valóságot.
A világrekorder fa pontos helyét titkolják, de magasabb, mint a Szabadság-szobor.
Rettentő kínos a hamis ismerősség jelensége.
Eddig nem tudtuk, hogy nevezték Szent István szülőhelyét és fővárosát.
A házak és a tárgyak is egyre csak szürkülnek. Egy nagy gyártó is felelős lehet ezért.
Ettől eltekintve igaz lehet az első benyomás mítosza.
Egész estés film készült az 500 éves sorsfordító csatáról.
Körülvesz minket a „félelem hangja”, és még csak nem is halljuk.
Ne eméssze magát, senki sem érti, hogyan működnek.
Nem elporladó sziklák, csak nem találunk rájuk a labirintusban.
Evolúciós elméletük rámutat a természet törvényére.
Nem lenne népünnepély, de katasztrófafilm sem.
Valósággal hemzsegtek a Kárpát-medencében, mint a Jurassic Parkban.
Nagy testű állatokkal teli menedék volt a jégkorszakban a Kárpát-medence.
A most elindult űrhajósok azonban a nagy Holdat vették célba.
Sok mindent tisztáztak már, de alig hallani róluk.
Egy magyar kutató találta meg a termet, amelyet Leonardo da Vinci megfestett.
Magyarok is többször elvitték már a vicces pálmát.
Tulajdonképpen nem is április 12-én és nem 6 órakor nyitnak a szavazóhelyiségek Magyarországon.
Örök körforgásban áll a divat világa.
A Meztelen Mona Lisa háttere is ugyanaz, a modellek személye pedig erősen kétséges.
Összegyűjtöttük a legjobb „Chuck Norris-tényeket”.
A Star Wars Palpatine-ja Caesar, akit március 15-én öltek meg.
Egy gázkeverék és a helyes értelmezés megváltoztathatja a jövőt.
Rástartoltak a nőinkre, ezért vannak mindenkiben Neander-völgyi gének.
A fél ország védelmi pénzt fizet nekik.
El sem tudjuk képzelni, mi minden traumát hurcolunk magunkkal.
Igen, lehetséges. De megoszlanak a vélemények, mit is élünk át akkor.
Tudja, melyek a leghalálosabb sportágak, mind közül?
Igazi adrenalinbomba, furcsa, hogy csak most engedték be az olimpiára.
De távolról sem a kiugró eredményeik miatt.
Egy ősi, természetes érzés, de a szadizmusig is elmehet.
De nem kell őket félteni.
Pedig óriási ingatlanteleknek tűnik.
Ideje megismerni a gasztropszichológiát.
Reneszánszukat élik a slow tv műsorok. Ám a magyarok igényeit negligálják a producerek.
Egyik királyunk ezüsttel bevont rézpénzzel próbálkozott.
Hun–magyar rokonságról beszélünk, de germán hadvezérek bújtak ki Attila köpönyegéből.
Most éppen nagyon szeretik őket, de eddig azért nem volt ennyire nagy a barátság közöttük.
Pedig előnyei is vannak, és génjeinkbe van kódolva.
Rianni és turolni csak a Balaton tud.
Épp ezért megdöbbentő, miért őt jelölte ki új vezetőnek az amerikai elnök.
Nemi egyenlőség felé tartunk, némi nőuralmi beütéssel.
Megfőzték a világ legősibb receptjeit. Megkóstolná, vagy undorodna tőlük?
Nyelvzseni volt J. R. R. Tolkien, a modern fantasy atyja.
Ellenben a legtöbb magyar gyerek ezekben a napokban fogan.
Megnéztük a baleseti statisztikákat és felpillantottunk az égre.
A váratlan felfedezés bizonyítékait szakértők is megerősítik.
Születésére mindenesetre nincs semmilyen régészeti bizonyíték.
Eltűntek, de sokak szerint még most is figyelnek az apró rokonok.
December 13-án kezdődik Luca nagy, hosszú távú időjárás-előrejelzése.
Sikerült a lehetetlen, a világ összes olaja sem elég.
Újra egymás után támadják meg a tankereket.
Sztálin pedig kivégeztette Télapó rehabilitárorát.
Eddig egy São Pauló-i toronyháztűz volt a leghalálosabb.
Az egyik, hogy megtanítják nekünk, hogy félni kell.
Észre sem vesszük, de mintha kicseréltek volna.