![Megvan a magyar küldöttség első érme: Muhari Eszter drámai fordítással harmadik női párbajtőrben](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5749/57490/574903/57490351_4252339_fbef88c68a0393b9406933a0f85ee08d_wm.jpg)
Tanácstalan apa tanácsot kér: három, 6 és 10 év közötti lány milfpornót nézett. Ki a hunyó? Fontos-e, hogy volt-e hunyó? Ilyenek.
A himlőhöz semmi köze, a vörös kiütéseken kívül mással nem jár, de legalább könnyen fertőz. Most éppen Újbudán van rengeteg beteg gyerek.
A technikai kabátok lényege, hogy Kínában készülnek, száz százalék műanyagból, és állítólag nem izzasztanak, és fázni is nehéz bennük. Ötöt próbáltunk ki.
A Tejben-vajban a Velvet trend- és kényeztetésügyi blogjaként működött több mint 5 évig, mostantól az Index női életmódmagazinja, a Dívány egyik blogjaként jelenik meg.
Elvitték a hatoslottó főnyereményét.
Az élet, no meg persze a médiatörvény úgy hozta, hogy július elsején a Velveten alapvetően megszüntetjük a kommentelést.
A jövő hét szerényebb lesz, 50 milliót ér majd a teliltalálat.
A rakott palacsinta nutellával és sült banánnal készült, ami ugyan biztos finom, de lekvárral, dióval talán még jobb lehetett volna.
Knut egyedül volt a jegesmedvék területén, amikor kimúlt, miközben a vízben volt. Kimúlásának oka egyelőre ismeretlen.
Keresztes Ildikó nagyon megkönnyezte kiesését, ahogy megkönnyezte volna azt is, ha ellenfelei, Vastag Csaba vagy Takács Nikolas esik ki, és ahogy meg fogja könnyezni, amikor holnap este egyikük győzni fog.
"Lezárjuk a szavazást, amikor Buci bal heréje összeér" - poénkodott Balázs a Való világ 4. rosszkislányos beszavazóshow-jában.
Némeht Kristófot nagyon megviselte, hogy elhagyták, húsz kilót fogyott, és még sírni is szokott, igaz akkor, amikor senki se látja.
Elvitték a hatoslottó majdnem félmillárdos főnyereményét.
A mentőket férje, Simon Monjack helyi idő szerint reggel nyolckor hívta Los Angeles-i otthonukba. Nem tudták újraéleszteni.
Liptai Claudia új pasiját korábban Vámosi Viktóriával, a Topmodell leszek című műsorának háziasszonyával hozták hírbe.
Ha lesz még egy gyerek, lesz vetkőzés, ha nem, nem.
Az énekes már az első szám alatt rosszul lett, idén már több koncertjét is lemondta egy meg nem határozott betegségre hivatkozva.
Egy ötös van, ami jóval kétmilliárd fölöttfizet.
Az öt kihúzott számból négy egyesre végződik ezen a héten, de ötös megint nem volt, úgyhogy tovább nő az 1,7 milliárdos főnyeremény.
A 14 évesek este 10, a 16 évesek pedig éjfél után csak szülői felügyelettel lehetnének az utcán. Ha a városvezetés elfogadja a tervezetet, akár 30 ezer forint büntetést is kaphat a kimaradó tini.
Az anyáról csak annyi biztos, hogy valamikor járt a színésszel, és ősszel szülni fog.
Leesett egy trélerről egy autó az M7-es autópálya 104. kilométerszelvényénél.
Massát koponyatöréssel szállították be a Honvéd Kórház intenzív osztályára. Jelenleg altatásban van lélegeztetőgépen, és a nap folyamán ébresztik fel.
A celebmodell kozmetikushoz sem nagyon jár, és ha egy szép ruha vagy egy szép táska közül kell választania, a táskára szavaz.
Demcsák Zsuzsa ajánlotta Liptainak a helyet, ahol egy 50 négyzetméteres lakás egy szép nagy terasszal 30 millió forintba kerül.
Benkő és a pucér nő a borozás mellett meghallgatta a lantos gitárjátékát és előadását arról, mi mindent tenne a nővel.
Közös kecskeméti fellépésük előtt Kapócs Zsóka és Kamarás Iván egy szobában aludtak, együtt reggeliztek, sőt, együtt is teniszeztek.
Feltört autójából, egy pendrive-on tűntek el nem annyira régen a Romantic énekesnőjének pucér, retusálatlan képei.
Az asszony azt mondja, egy barátja verte át egy lakásüzlet kapcsán, de igyekszik törleszteni.
A modell állítása szerint a helyi ételektől lett rosszul, ezért most kekszes diétára szorul.
A búcsúztatón ott lesz Mariah Carey, Lionel Richie, Smokey Robinson, Stevie Wonder.
Pataky Attila exneje már nem érzi celebnek magát, és szeretné, ha más se tenne így.
A nagyjából harminc cápába rejtett drogot Costa Ricából akarták Mexikóba szállítani.
Miranda már korábban is rágott és nyáladzott.
Ha ma készülnének róla aktok, még jobban is nézne ki rajtuk, mint a húszéves korában készülteken.
A botrányos körülmények és vádaskodások közepette elvált sportoló már májusban is célzott arra, hogy gyermeket szeretne.
Lujza testvére, Bendzsi nagyon boldog, akárcsak a papa meg a mama, meg mindenki.
A szavahihetőségéről különösen ismert Molnár Anikó nagyon sajnálja előző gyermeke elvesztését.
Csomor Csilla a napokban szakított nála húsz évvel idősebb partnerével.
Az orvosok azt mondták, nincs nagyobb baj, csak néhány nap pihenésre van szüksége a szupersztárrá lett háziasszonynak
Millvina Dean kéthónapos csecsemő volt, amikor 1912-ben családjával együtt felszállt a Titanicra.
Amikor nem mozoghatott, eszegetett is, és ha már eszegetett, iszogatott is, amitől újabb eszegethetnékje támadt.
A rohamok általában olyankor törnek rá, amikor végre kiengedne, például amikor barátaival éppen grillezne
Az énekesnőt annyira megrázta az eset, hogy néhány fellépését is lemondta.
Cadence Weapon, polgári nevén Roland Pemberton az Alberta Egyetem érdemes professzorát váltja a kanadai Edmonton koszorús költőjének pozíciójában.
A legújabb nagy szerelmet a Story magazinnak ugyan megmutatta, ám a továbbiakban nem akarja, hogy fotózzák.
Bochkor Gábor neje éppen családjával nyaralt, amikor a plakátfotókat készítették, ezért lemaradt a képről.
A négyéves lány nyaka beleakadt egy taposógép kábelébe, miközben egyedül játszott a családi edzőteremben.
A színésznő abból az alkalomból nyilatkozott, hogy Verebes István Maya címmel könyvet írt az életéről
Gahant gyomorpanaszokkal szállították kórházba röviddel a tervezett koncertkezdés előtt.
A férfi még csak tanulta a siklóernyőzést, valószínűleg a szélirány megváltozása miatt csapódott a sziklának.
1 149 746 950 forintot ért a 27 , 33 , 38 , 71 , 81-es számkombináció az ötöslottón
Reggel háromnegyed hét körül egy busz és egy autó karambolozott Piliscsabánál, a 30-as kilométernél.
Csúnya pletykák mérgezik Rúzsa Magdi és Gömör Tamás igaz szerelmét.
A Kalandra fal! forgatásán megrándult kart jegelték, úgyhogy kutya baja.
Az énekes klipje némi csúszást szenved, mert abban bicikliznie kellene.
Júniusban utazik Las Vegasba Metzker Viki, hogy fellépjen a Playboy atyjának, Hugh Heffnernek a kaszinójában
Négy Mágnás Miska-előadást, két rádiókabaré-felvételt, négy Mikroszkóp-kabarét és 15-20 egyéb haknit kell lemondania Bajor Imrének bokatörése miatt.