Pest és Buda határán – a Duna Terasz negyed története

A főváros XIII. kerületére nem merészség azt állítani, hogy meglehetősen sokrétű. Dunai szigetek, patak, a Bauhaus korszakban kialakult Újlipótváros, számos lakótelep, mára zömében rehabilitált ipari monstrum- és szegénynegyed, hidak, egy szupermodern irodafolyosó és a Városliget egy része is ide tartozik. Mindez pedig kis túlzással a Duna egykori hordalékára épült fel.

A vándorló folyó és a Rákos-patak titkos leletei

Budapest szorosan egybeépült a folyóparttal, amire a legendásan nagy árvizek szemléletes és egyúttal tragikus példák sorát hagyták az utókorra.

A Duna számos mellékága és a zabolátlanabb meder még a reformkor környékén is egészen más volt, mint manapság – Lágymányosnál például kilométernyi szélességben terült el –, a folyószabályozás terelte csak az általunk ismert fősodorba.

A történelem során pedig maga a főág is változatos helyeken bukkant fel, vándorolt; tömegével vetette ki az üledékét, köztük rengeteg kavicsot az Alföldre, miközben a hordalékából lassan felépült a mai pesti oldal is.

Hogy mennyire más volt a Duna-part vonala, arra az angyalföldi aranytárgyakként emlegetett leletek is rávilágítanak.

A remlac.hu gyűjtése alapján kiderül, hogy a később felbukkanó leletcsoportot a Béke utca magasságában, a Rákos-patak fölött találta egy napszámos, bizonyos Antony János, aki könnyű keresetkiegészítésként tekintett a felbukkanó kincsekre. A rendőrség segítségével később a Magyar Nemzeti Múzeumba, illetve a British Museumba kerültek a tárgyak.

Hogy miért éppen itt találtak jelentős leleteket, arra választ ad a római kor Duna-képe. Az Óbudai- és a Margit-sziget ekkor még a szárazföldhöz tartozhatott. Ezek találkozásánál, Aquincum és Transaquincum között dunai átkelőhely  – egy ókori híd – lehetett, mely kiemelkedően fontos kereskedelmi és katonai csomóponttá tette a területet. Valószínű, hogy a Duna Plaza és a Dagály területe is víz alatt volt, hiszen a szabályozás előtti meder a Népfürdő utca vonaláig tartott.

Számos kisebb-nagyobb sziget és zátony is eltűnt a folyamszabályozás miatt, így a Rákos-patak torkolatánál fekvő Fürdősziget, mely a római kor fontos helyszíne volt. A szigetet 1775-ben egy pusztító jeges ár tarolta le egy kis zátonyt hagyva maga után. A folyószabályozás és a Duna hajózhatósága miatt később teljesen ledózerolták.

A Népsziget is elvesztette sziget jellegét – ma félsziget; az 1930-as években keskeny nyelvvel kapcsolták a szárazföldhöz, így egy új öböl jött létre a mellékág helyett.

A pesti városfalon kívül, avagy az iparosodás kezdete

Angyalföld területe már a kora ókortól lakott terület lehetett. A Rákos-patak torkolatánál állt a rómaiak transaquincumi erődítménye, ahonnan a kelta törzseket pásztázták és védelmezték a fontos dunai átkelőt.

Miután a török hódoltság véget ért, a városfalon kívüli élet megindult, és a vásárosok után az iparosok is megjelentek. A céheket a manufaktúrák, majd nagyobb helyet igénylő gyárak vették át, ezek mindinkább a mai belvároson kívül épültek fel. A mai XIII. kerület a legjelentősebb ipari területek egyikévé vált.

(Térkép: Pest és környékének áttekintő térképe, 1775)

 

Az 1800-as évek közepén több gyár és gyártóüzem is épült, így Höcker Antal megalapította a Gőzkazán és Gépgyárat (később az Acélöntő és Csőgyár néven jegyezték), megnyílt a Láng gépgyár elődje is, a világháború után pedig a selyem- és cérnagyárak, valamint konzervgyár és még számtalan kisebb-nagyobb üzem. A Népszigeten a Schlick-Nicholson Hajógyár, majd később a MAHART hajójavítója és iparvágányai működtek.

Jelentősen megváltoztatta a településszerkezetet és az életformát is a megjelenő ipar, a lakosság pedig drasztikusan megnőtt, kicserélődött. A gyárvárossá válás kezdetét az 1870-es évek köré helyezik, mely az infrastruktúra kiépülését is jelentette. Kiszélesítették a Váci utat, átadták Újpesten a vasúti hidat, a Nyugati pályaudvart és a Margit hidat is. Megépült az első iskola és a Vígszínház is.

(Térkép: Budapest topográfiai térképsorozata, 1882. Görgővel nagyítható.)

 

A Foka-öböl és a házgyári lakások szimbiózisa

„A XX. században az egész XIII. kerületre jellemző volt, hogy elsősorban ipari területként tartották számon, zömében nehézipari tevékenységgel. Ebben az időben városszerte a vízparti területekre koncentrálódott az ipari tevékenység jelentős része, ennek oka többek között a hajóval történő szállítás volt” – mondja Gönczi László az épülő Duna Terasz Grande műszaki igazgatója.

A Váci út mentén iparvágányok, gyárak sorakoztak, ami alapvetően elválasztotta a városrész életterét a Duna-parttól. Az újpesti vasúti hídtól délre egy hatalmas zöldmezős partszakasz és egy csendesebb Duna-ág maradt a Rákos-patakkal bezárólag, melynek hasznosítására több ötlet is felmerült.

Ahogy a Dunaiszigetek blog beszámolt róla,

amikor Budapest megpályázta az 1928-as Olimpiát, szerepelt a tervek között az is, hogy a Népsziget melletti ág meghosszabbításával létrehoznak egy 2100 méter hosszú evezőspályát. Később az 1933-as evezős Európa-bajnokság idején is életben tartották ezt az elképzelést, és számos modell is készült az átalakításhoz.

A cél feltehetően az lett volna, hogy a hajózás és az evezőpálya élete is zavartalanul működjön, valamint felvettette egy északi kikötő építését is. Számos mederkotrás és kísérletezés után, 1939. augusztus 18-án megkezdték az északi kikötő munkálatait a Rákos-patak torkolatától északra. A II. világháború utáni időszak viszont elsöpörte a kikötőépítést, helyette többnyire az iparvállalatok salaklerakójaként használták ezt a területet.

A 50-es és 70-es években, a népességrobbanás idején egyre több lakásra volt szükség – az eredetileg francia technológián alapuló – a Szovjetunióból importált házgyárak létesítését és számos óbudai kísérleti házat követve megkezdődtek az angyalföldi panelépítkezések is.

A kikötőépítkezés területét a FOKA, azaz a Folyamszabályozási és Kavicskotró Vállalat vette át, melynek az volt a szerepe, hogy a lakótelep-építkezéseket támogassa a folyóból kinyert sóderrel, melynek felhasználásával előregyártott beton elemeket készítettek. A hordalékanyagot az öböl mentén rakodták ki az uszályokból.

A szovjet prototípusok alapján olyan luxusnak számító intézmények is épültek a házakba, mint a központi szemétledobó, lift, erkély vagy lodzsa, a lakások megnövelt alapterülete és elrendezése is igazodott a lakosság igényeihez. A házak közé parkok, közértek és más szolgáltatók, iskola, óvoda, illetve játszóterek létesültek.

Plájer János, az Óbuda Építész Stúdió igazgatója és a Duna Terasz lakónegyed egyik tervezője is elismerően nyilatkozik a korabeli lakótelep-építésekről:

„Voltak ugyan kötöttségei, mind a formálás és tömegképzés szempontjából is, de nagyon jó elrendezésű és használható lakások keletkeztek ebből az időszakból. A rendszer lényegéből fakadóan a helyszíni élőmunka redukálásával, iparosított módon, igen rövid idő alatt voltunk képesek lakások százait kialakítani, a lakhatási igényeket kielégíteni.”

Túl a paneleken, az új városnegyed felé

Az építkezések befejezésével a Foka-öböl területét rövid ideig betongyárként, majd átvonulási területnek is használtak, például az augusztus 20-i vízi parádékra, majd a rendszerváltáskor felszámolták, és gazos-elvadult területté vált. A betonüzem lebontását követően a területet 4-5 méter vastagon feltöltötték – tudtuk meg Dr. Ádám Zoltán építészmérnöktől, a Duna Terasz Grande projektmenedzserétől.

Eközben a környező városrész ipari jellege kezdett átfordulni a szolgáltatóipar irányába, a leépülő gyárterületek helyén kisebb irodák alakultak ki, melyek már előrevetítették a későbbi Váci úti irodafolyosót.

A kilencvenes években megnyílt Magyarország első amerikai mintára épült áruházkomplexuma; a Duna Plaza az egykori Magyar Hajó- és Darugyár (MHD) területét foglalja el. Ez a jelentős barnamezős beruházás is megmutatja azt, hogy a szerepét vesztett iparterületek helyén hogyan indult el a funkcióváltás – nemcsak Angyalföldön, de az egész fővárosban.

„A nehézipar leépítése illetve leépülése után a városrészek új, átgondolt funkciót kaptak. A városvezetés lakófunkcióra jelölte ki a vízparti területeket, annak okán, hogy lakhatásra ez a környezet adja a legtöbb hozzáadott értéket – magyarázza Gönczi László. „Ennek hatására a XIII. kerületi Foka-öböl környéke is megváltozott, az oda nem való funkció eltűnt. A lakóépületek a vízparti területen, a lakóépületek elhelyezésével, a számukra legideálisabb helyre kerültek. Ez azért is lényeges, mert Budapest folyópartjára jellemző, hogy el van vágva a Dunától, ez alól kivételt csak pár prémium helyszín élvez, például a Foka-öböl, Kopaszi-gát, a Római part. A fejlesztők és a kerület közötti együttműködés kapcsán kiépül az elhanyagolt Duna-part és Foka-öböl. A funkcióváltás sikerét jól mutatja, hogy az elmúlt években a Foka-öböl és környéke, valamint a Népsziget kiemelt pihenőövezetté vált a fővárosi lakosok számára.”

Ahogy egy 2006-os tanulmányban írják, a „barna-övezet hangsúlyos városszerkezeti elem” még a kétezres években is. Ami a XIII. kerületet illeti, az egyik legkorábbi ipari területként kiemelkedően jó a közlekedése, egyaránt a belváros és a fővárosból kivezető közlekedési tengelyek (Váci út) irányába is. A terület újrahasznosítása és modernizálása nemcsak szükséges, de jövedelmező intézkedés is.

Egy új lakónegyed

A Foka-öböl életében is elérkezett ez a a funkcióváltás, az előzetes tervek pedig nagyon ígéretesek. A Duna Terasz névre keresztelt új lakónegyed-jellegű városrész határait délen a Rákos-patak, északon a Turóc utca, keleten a Cserhalom utca, nyugaton pedig a Danubius utca határolja.

A lakónegyed koncepciója merész távlatokban értelmezi a beruházás kereteit. Így a tájba illő épületcsoportok mellett megjelenik a partközeli és parti terek közösségi funkcióinak kialakítása, sétálóutcák és rekreációs tevékenységeknek – így zöldteraszok és belső játszóterek – kialakított terek, valamint a távlati tervek között szerepel az önkormányzattal és több környékbeli fejlesztővel együttműködve a Cserhalom rekonstrukciója is.

„A Foka-öböl és a mellette elhelyezkedő Duna-parti területeken a hatóság előírása alapján a part a megfelelő magasságra föl van töltve teljes egészében” – egészíti ki Gönczi László. „Előnyei ennek a megoldásnak, hogy a zöldterületi rendszer egységesen alakítható ki; a gyalogos kapcsolatok szintén síkban történnek, nincs szükség lépcsőre vagy meredek gátra. A Duna látványa a part menti ingatlanokból zavartalan, a parti sétányon akadálymentes a közlekedés.”

További előnye, hogy a Duna partján lévő rézsű jellegű füvesített partszakasz alkalmas teraszos jellegű pihenő részek kialakítására.

Maguk a készülő épületek is nagyon komoly minőséget képviselnek. A Duna Terasz Grande esetében a beruházó a minőségi anyagokra, a zöld környezetű közösségi terekre és a zéró-emissziós környezeti hatásra fektette a hangsúlyt. A lakásokban okosmegoldásokat, környezetbarát fűtési technológiát alkalmaznak. Két neves tervezőiroda (Óbudai Építesz Iroda és Vadász Építész Stúdió), valamint tájépítész bevonásával készültek a tervek. A nulladik fázisban számos környezettanulmány és környezettudatos tervezés előzte meg az előkészületeket.

Az elmúlt pár év építkezéseinek köszönhetően a Foka-öböl a történelemben valószínűleg elsőként lakóépületeknek ad helyet, és adottságait tekintve – mint a széles part, a folyó közelsége, a közeli Népsziget, a budai hegyek látványa és relatív távolsága a főutaktól – egy nagyon is élhető közeget hoz létre.

BRAND & CONTENT