Nők az újságírói székben – kolléganőinkkel beszélgettünk

Fehér Ági, a Femina.hu főszerkesztője évekkel ezelőtt egy kerekasztal-beszélgetésben vett részt, ahol médiában vezető szerepet betöltő nők osztották meg a tapasztalataikat, véleményüket a munkájukkal kapcsolatban.

„Az esemény végén felállt egy férfi, és feltette azt a kérdést, hogy akkor ti most így írogattok?”

– emlékszik vissza a főszerkesztő.

„Én kértem egy mikrofont, és csak annyit mondtam, hogy erről beszéltünk. Ebben a mondatban benne volt, hogy ha egy nő a médiában dolgozik, ír, az csak olyan hobbika lehet.”

Az eset és a felszólalásban megfogalmazott vélemény szerencsére nem általános, és ma már sokkal kevesebb ilyet hallani, a női újságírók nem feltétlenül találkoznak előítéletekkel munkájuk során. Március nyolcadika alkalmából médiában dolgozó, női újságírókkal, szerkesztőkkel beszélgettünk a szakmáról, illetve a „nőinek” mondott lapokról. A tanulságos eszmecsere során az derül ki, a néha felbukkanó előítéletek ellenére a női újságírók számára ma nyitott a kiteljesedés lehetősége, a női lapok pedig sok olyan témát is feldolgoznak, ami mindkét nemet egyszerre érinti.

Az erkölcsös viselkedés propagálásától a haditudósító nőkig

A modern újságírás történelmi léptékkel nézve viszonylag fiatal, a megszületéséhez szükség volt a nyomtatás feltalálásához, illetve arra, hogy a társadalom széles rétege tudjon olvasni. A női újságolvasók számát erősen korlátozta az analfabetizmus, jellemző adat, hogy a 18. századi Franciaországban a nők 27 százaléka volt képes a saját nevét leírni, bár a helyzet a férfi lakosságot tekintve sem volt sokkal jobb. Ennek ellenére már a modern sajtótörténet kezdetén, a 17-19. században Európa szerte megjelentek a kifejezetten női célközönségnek szánt lapok, bár ezeket az esetek jelentős részében férfiak írták. Jellemzően irodalmi alkotásokat közöltek, divatról írtak, de állandó téma volt az „erkölcsös” viselkedés kritériumainak kivesézésé is.

A férfi újságírók túlsúlya ellenére hamar megjelentek a női „tollforgatók”, például a spanyol Francisca de Aculodi már a 17. század végén szerkesztője volt a Noticias Principales y Verdaderas (magyarul Legfontosabb és Igaz Hírek) néven megjelenő lapnak. A politikai újságírásban korán megjelentek a nők, 1848-ben a „forradalom szele” őket is megérintette, a „népek tavaszán” sorra alapultak a nőknek szóló és nők által (is) írt kiadványok, például a francia La Voix des Femmes (magyarul Nők hangja). A század végén kibontakozó feminista hullám – sok egyéb más mellett – a nők médiajelenlétét is erősítette, hazánkban például 1906-tól jelent meg a Feminista Egyesület Értesítője Glücklich Vilma szerkesztésében.

A 20. század tragikus módon alkalmat adott arra, hogy a női újságírók bebizonyíthassák, hogy a leginkább „embert próbáló” körülmények között is helytállnak. A haditudósítók között nem egy nő akadt, ilyen volt a fotós Gerda Taro, aki a spanyol polgárháború frontvonalában készítette mélyen megrázó felvételeit, vagy Marguerite Higgins, aki tudósított a második világháborúról, a koreai háborúról és a vietnami háborúról, munkásságának az elismeréseként pedig Pulitzer-díjban részesült.

„Úgy kezdődött, hogy megnyertem egy drámaíró-pályázatot”

Napjainkban már teljesen természetes, hogy nők újságírással vagy szerkesztéssel foglalkoznak, a hol szebbnek, hol gyengébbnek mondott nem képviselői az írott média legkülönbözőbb területein érnek el eredményeket, a legkülönbözőbb karrierutakat bejárva.

Fehér Ágit már fiatalon megfogták a hazánkban a kilencvenes években megjelenő glossy magazinok.

„Fiatalosak voltak, sokszínűek, rengeteg úttörő témát dolgoztak fel, például a párkapcsolat vagy a szexualitás területén.”

Ági már a főiskolás éveiben gyakornoki munkát szerzett az akkor még létező Wellness magazinnál, és azóta is a médiában dolgozik, jelenlegi munkahelyén 18 éve kezdett.

„Amikor a cég elődjéhez kerültem még nem létezett a Femina. Létrehoztuk, és rengeteget dolgoztunk, dolgozunk rajta. Az oldal tavaly volt 15 éves, ez nagy idő, azóta rengeteg változás történt, hol nagyobbak, hol csak finomhangolások.”

A befektetett munka pedig megtérült, hiszen a Femina piacvezető az online női magazinok terén.

Reiber Gabriellának, a Dívány.hu főszerkesztőjének pályáját kijelölte a tény, hogy tizenhat évesen megnyert egy tehetségkutató-drámaíró versenyt, művét pedig a Merlin Színházban adták elő. Az ELTE bölcsészkara után a piacvezető gossip magazinnál helyezkedett el, majd szabadúszóként írt több női lapnak, de ez az időszak nem tartott sokáig.

„Annyira nem volt az én vonalam, és kaptam egy ajánlatot, kommunikációs szakértőként helyezkedtem el az Oktatási és Kulturális Minisztériumban.”

Gabriella cirka tíz év múlva már az ELTE marketingvezetői székében ült, de mégiscsak visszatért az újságírás világába, az ő vezetésével újult meg a Divany.hu, így lett egy mélyebb, elemzőbb, színesebb tematikájú magazin, amely a női olvasók mellett a férfiakat is képes megszólítani.

„Amikor távoztam a kommunikációs vezetői pozícióból, még nem tudtam, mi hiányzik igazán, aztán rájöttem, hogy az újságírás és a pszichológia. Most úgy érzem, hogy a Díványnál megtaláltam a helyemet.”

A „klasszikus” politikai újságírásból sem hiányoznak a nők, Sümegi Noémi a rendszerváltó parlament folyosóján faggatta sok más politikus mellett Kónya Imrét és Torgyán Józsefet a „haza sorsáról”. Noémi első diplomáját magyar-történelem szakon szerezte meg, de fiatalon bekerült a Magyar Nemzethez, ott belpolitikával foglalkozott. „Éjjel-nappal bent voltunk a parlamentben, akkor még nem létezett net és mobiltelefon, az épületben volt egy telefonos szoba, onnan vezetékes készüléken adtuk le a híreket. A lapoknál ollóval kivágott archívumok voltak, ezeket kellett kikérni, ha szükség volt információra” – emlékszik vissza Noémi a „nagy időkre”. 
A „Nemzet” után 17 évig a Heti Válasz munkatársa volt, a belpolitika után Kulturális rovatvezetőként dolgozott, ezzel párhuzamosan a Magyar Konyha gasztro-kulturális magazin felelős szerkesztője volt, jelenleg az Index kulturális rovatának szerkesztője.

Létezik-e női újságírás, szükségünk van-e női magazinokra?

A három sokat tapasztalt szakember igazából nem hisz abban, hogy az újságíró nemének jelentősége lenne, hogy egy „nő érzékenyebb, a férfi pedig jobban ért hozzá” alapokon valaki a neme miatt rátermettebb lenne egy-egy téma feldolgozását illetően.

„Rengeteg topikot ugyanúgy meg tud írni egy férfi és egy nő, kiemelkedő női újságírók léteznek a politika vagy oknyomozás területén”

– mondja Fehér Ági.

Preferenciák azért vannak, de ez sokkal inkább a személyes tapasztalatokról szól, nem az „eleve elrendelésről”, például a családtámogatási rendszerek témájához egy nő nagyobb érzékenységgel tud hozzányúlni, de ennek az oka abban rejlik, hogy az ilyen jellegű gondok a magyar családokban alapvetően az anyára hárulnak, nem az apákra.

Reiber Gabriella egy fontos elvi dolgot fűz hozzá a kérdéshez:

„Ha azt mondom, hogy egy nő jobb cikket tud írni a gyereknevelésről, mint egy férfi, akkor ezzel ezeket a feladatokat alapvetően a nőkhöz társítom, holott a gyerekkel való törődés, gondoskodás mindkét nem, mindkét szülő közös feladata és felelőssége.”

Sümegi Noémi úgy tapasztalta, hogy a férfi politikusok sok esetben szívesebben szóba elegyednek egy nővel, mint egy másik férfival, Fehér Ági munkája során viszont belefutott már párszor a mansplaining jelenségébe, bár úgy tapasztalja, hogy a helyzet sok tekintetben javulóban van. Reiber Gabriellát inkább a kommunikációs szakemberi pályája alatt érték negatív tapasztalatok. A női lapok fogalmát mindenki használja, bár talán nem is létezik tankönyvi definíciója ennek a fogalomnak.

„A bulvárt, az ezót, a divatot szokták tipikusan női témáknak mondani, ha egy lap ezeket felveszi a profiljába, akkor már női magazinnak gondolják, a valóságban azonban férfiak is olvassák őket”

– véli Reiber Gabriella.

Lapja, a Divány.hu kulturális, történelmi, pszichológiai és életmód témákkal foglalkozik, itt tényleg nincs létjogosultsága ennek a fajta megkülönböztetésnek, olvasótáborukban nagyjából fele-fele arányban vannak a két nem tagjai.

Fehér Ági egy dedikáltan női magazint vezet, ennek ellenére képlékenynek látja a „női-férfi” témák fogalmát.

„A női site fogalma már eltűnőben van. Persze vannak témák, amik kifejezetten nőknek szólnak, mi is sokat írunk női divatról, férfiról pedig nem. De rengeteg olyan témánk van, ami gendersemleges, a vezetéstechnikai cikkeinket a nők is sokan olvassák, a kvízeinket pedig mindenki kitölti. Viszont sokat írunk női példaképekről, vállalkozó nőkről, a történelem híres nőalakjairól. Fontos megmutatni, hogy ők is léteznek.”

Az eredményeket felmutatni képes nők mellett fontos a mindennapos, nőket érintő problémák bemutatása. Sümegi Noémi kisgyerekes anyaként Lukács Eszter néven írt tárcasorozatot, amiből később könyv lett Lukács Eszter válogatott élete címmel.

„Ez nagyon női téma volt, egy anya két kisgyerekkel próbálja megállni a helyét, a munkában, anyaként és feleségként is meg akar felelni.”

Noémi abban az időben rengeteget dolgozott éjszakánként, hogy napközben a gyerekekkel tudjon időt tölteni.

„Az oviban kiderült, hogy elfelejtettünk kerek alakú mackósajtos dobozt bevinni, »pedig ezt, anyuka, direkt kértük«, és hogy egyedül az én gyerekemnek nem volt fehér csipkés térdzoknija a tornabemutatón.”

– ilyen és ehhez hasonló helyzeteket (ebbe beleértve az óvónők lesújtó tekintetét) ismerősek lehetnek minden anya számára.

A munka és a családi élet összeegyeztetése nők tömegét kényszeríti logisztikai bűvészmutatványok bemutatására, de vajon segíthet-e ennek (és sok egyéb más nőket érintő) probléma felszámolásában a minden évben március nyolcadikán megtartott nőnap?

Reiber Gabriella szerint mindenképp érdemes szemléletformálásra használni a jeles napot, nem pedig letudni egy doboz bonbonnal és egy szál virággal.

„Nem szeretem a tartalom nélküli nőnapi kliséket. A figyelmességek mellett ezen a napon leginkább azzal a női-férfi egyenjogúsággal kell foglalkoznunk, aminek természetesnek kellene lennie az év minden napján.”

BRAND & CONTENT

--