Irány a vízpart! De melyik?

shutterstock 1971376454
2023.08.02. 00:09
Több kilométeres strandok, kristálytiszta víz, középkori óvárosok, erdők és hegyek által körbeölelt hűs tavak – a vízparti nyaralás olyan életre szóló élmény, amelyre még évek múlva is szívesen emlékezünk vissza – és amit ha tehetjük, akkor is bevállalunk, ha az infláció és a megélhetési költségek emelkedése miatt az idén szorosabbra kell húzni a nadrágszíjat. Három olyan úti célt ajánlunk, amely tökéletesen alkalmas kisebb költségvetésű és fényűzőbb nyaralásokhoz, és ahol az aktív és a passzív pihenés hívei sem fognak csalódni, és azt is elmondjuk, hogyan bánhatunk okosabban a pénzünkkel.
 

[i] A Visa CEE Utazási és Fizetési Szokások 2023 felmérés a következő országokra terjedt ki: Bulgária, Horvátország, Csehország, Magyarország, Lengyelország, Románia, Szlovákia és Szlovénia. A kutatást 1000 fős reprezentatív mintán (18-65 évesek) végezte el a Kantar az említett országok mindegyikében.

A korábbi évek utazási korlátozásai és a bizonytalan gazdasági, világpolitikai események miatt egyre többen vallják azt, hogy nem érdemes várni az utazással és az élmények gyűjtésével. Az újfajta hedonizmusba még az is belefér, hogy sokan inkább rövidebb időre tervezik a nyaralást, vagy olcsóbb szálláshelyet választanak, mint az elmúlt években, de a kalandról és a feltöltődésről nem szeretnének lemondani, derül ki a Visa nyolc közép- és kelet-európai országra, köztük Magyarországra is kiterjedő, „Utazási és fizetési szokások 2023” című tanulmányából [i].

A felmérés szerint a magyarok közel egyharmada indul idén külföldi nyaralásra, és a 44 százalékuk, akkor is kitart az elképzelései mellett, ha továbbra is magas marad az infláció, és emelkednek a megélhetési költségek. A Visa tanulmánya szerint a külföldön nyaraló magyarok a leggyakrabban Horvátországba (24%), Olaszországba (20%), Ausztriába (19%) és Görögországba (14%) utaznak, a legtöbben pihenni szeretnek a nyaraláson, 13 százalékuk pedig aktívan, túrázással és sportolással tölti külföldi szabadságát. De hová érdemes indulni?

Zadar

Budapesttől a forgalomtól függően 6-7,5 órás autóútra található horvátországi város mindent tud, amit elvárunk egy tengerparti nyaralóhelytől. Romantikus óváros, szuper strandok, családbarát resortok, a közelben pedig túrázási lehetőség is vár.

shutterstock 1891214560
Fotó: Shutterstock

A kihagyhatatlan látnivalók közé tartozik az Óváros szűk sikátoraival, apró üzleteivel és hangulatos éttermeivel. A IX. században épült Szent Donát templom mellett „kötelező” program a 70 méter hosszú Tengeri orgona, amelynek az Adriai-tengerbe vezető lépcsőkbe telepített sípjai varázslatos hangokat adnak a hullámok és a szél hatására. A különböző hangmagasságokban megszólaló hangok különleges, meditatív élményt jelentenek, különösen naplemente idején. Közvetlenül az orgona mellett találjuk a 22 méter átmérőjű, napelemes Naptáblát, amely sötétedés után a beépített LED fények játékával kápráztatja el az erre sétálókat.

A strandok közül sokan a központtól távolabb eső festői Borikra esküsznek, ahol fenyők adnak kellemes árnyékot. Zadar az a hely, ahol városnézés közben is beiktathatunk egy csobbanást: a város déli részén található Kolovare strand kb. másfél kilométerre esik a központtól, kicsi, kavicsos partszakasza a kisgyerekes családok körében is népszerű.

Bár a város határian belül is több napot kitölthetünk programokkal, érdemes kirándulásokat tenni a környéken. A komppal megközelíthető Dugi Otok nevű sziget északnyugati részén található Horvátország egyik legszebb homokos strandja, a Sakarun, aminek hangulatát gyakran a Maldív -szigetekhez hasonlítják. Aki az aktív pihenést részesíti előnyben, mindenképp látogassa meg a Zadartól kb. 30 km-re található Paklenica Nemzeti Parkot, ami a sziklamászók és az edzettebb túrázók paradicsoma.

Trieszt

A legtöbbször nem Trieszt ugrik be, ha felmerül egy olaszországi nyaralás lehetősége, pedig a történelmi örökség, a közeli kastélyok és strandok, és a kávékultúra miatt nagyon is érdemes felvenni az úti célok közé a kikötővárost. Szlovénián át 6-7 óra alatt érkezünk meg ide Budapestről.

shutterstock 730016647
Fotó: Shutterstock

Trieszt az a város, amit napi sok kilométeres sétával fedezhetünk fel igazán – a kényelmes cipőt ne hagyjuk otthon! Kezdjük az impozáns, hatalmas terekkel, amelyeket bejárva fényűző palotákat és gyönyörű, barokk, neoklasszikus és szecessziós épületeket csodálhatunk meg. A 12 ezer négyzetméteres Piazza Unitá d' Italia közvetlenül a tenger mellett fekszik, az üzletekkel, kávézókkal szegélyezett Canale Grande csatorna a város szívén halad át.

Trieszt a kávékultúra meghatározó helyszíne is - többek között a temesvári származású Illy Ferencnek, az automata eszpresszógép atyjának köszönhetően. A város bécsi stílusban kialakított, történelmi kávézóit mindenképp fel kell keresni.

Strandolni egy kicsit távolabb lehet a központtól: a várostól 4 km-re található Barcola hosszú, betonos és kavicsos partszakaszán árnyas fák alatt pihenhetünk. Ennél jóval vadregényesebb Sistiana sziklákkal körülvett kavicsos strandja, de tehetünk egy kirándulást a kb. egyórányi autóútra található Gradóba is, ahol lassan mélyülő, kisgyerekes családok számára is ideális homokos strandok és romantikus óváros vár.

A trieszti nyaralást sokan összekötik egy fiumei, vagy ljubljanai kiruccanással, és van, aki egy körrel a bledi tavat is lehúzza a bakancslistáról. Alapos tervezéssel néhány nap alatt rengeteg látnivalót kipiálhatunk – de azért érdemes pihenőidőt is beiktatni.

Mondsee

Ha úgy érezzük, túlságosan meleg van a mediterrán tengerpartokhoz, nyaralhatunk Ausztria hűs, tiszta vizű, erdők és magas hegyek között rejtőző tavai mellett is. Nemcsak strandolni, úszni, SUP-ra pattanni vagy szörfözni lehet, de hosszú kirándulásokat is tehetünk a kijelölt túraösvényeken.

shutterstock 1995992828
Fotó: Shutterstock

A számos mesés tó közül az egyik legszebb a felső-ausztriai Salzkammergutban, az Attersee-től délnyugatra található Mondsee. A legnagyobb strand, az Alpine Beach füves és homokos partszakasszal és óriáscsúszdával is vár, a Schwarzindien partszakasz nyugodtabb kikapcsolódást ígér.

A tó a sport- és természetimádók Mekkája, ahol az aktív pihenés hívei szörf- és vitorlásórákat vehetnek, a környéken pedig olyan sportoknak hódolhatnak, mint az országúti és a hegyi kerékpározás, vagy a via ferrata. A túrázók pedig számos nehézségű terep közül választhatnak, és szükség esetén profi vezetőt is fogadhatnak.

Míg a Mondsee egy pörgős úti cél, „ikertava”, a szomszédos Irrsee, vagy Zeller See érintetlen öbleivel, tavirózsamezőivel és a végtelen nyugalmával vonzza azokat, akik csendre vágynak és szeretnének elvonulni egy kicsit a világ elől. Ez a környék legmelegebb tava, a Zell am Moos nevű strandon pedig festménybe illő háttérrel élvezhetjük a kellemes vízhőmérsékletet.

Pénzváltók és stressz helyett kártyás fizetés

Régen a pénzváltás a nyaralás előtti napok egyik legstresszesebb feladata volt. Először is meg kellett találni azt a váltót, ahol a legjobbak az árfolyamok, aztán maga a pénzváltás, a sorban állás is egy több órás program volt, utána pedig újabb stresszfaktort jelentett, hogy hová tegyük el biztonságosan a nagyobb mennyiségű készpénzt. Előkerültek a ruha alá rejthető övtáskák, vagy a rejtett helyek a csomagban – amelyekről mi magunk is elfeledkeztünk, és amit csak a kicsomagolásnál találtunk meg. Vagy az is előfordult, hogy a pénzváltásra egyszerűen nem maradt idő, és a repülőtéren, vagy már az érkezés után kellett megoldani, sokkal drágábban.

shutterstock 1109991542
Fotó: Shutterstock

Ezekre a trükkökre ma már szerencsére semmi szükség, hiszen hagyományos Visa-kártyával, okostelefonnal, illetve okosórával fizetni külföldön ugyanolyan gyors, kényelmes és biztonságos, mint itthon. És nemcsak az európai nyaralóhelyeken: Visa kártyával a világ 200 országában, több mint 150 féle valutában lehet fizetni. Plusz a Visa bankkártya használata külföldön kedvezőbb árfolyamú lehet, mint ha pénzváltóban váltanánk valutát.

Ráadásul egyre több olyan szolgáltatás van külföldön, amiért csak digitálisan lehet fizetni: ilyen például a londoni tömegközlekedés, de Svédországban egyre több olyan étterem és mozi van, ahol már nem fogadnak el készpénzt.

A Visa kutatása szerint minden második magyar fejenként 200 és 600 euró közötti összeget tervez elkölteni a külföldi nyaralásra. Ezt pedig nem készpénzzel teszi: a magyarok ugyanis régiós elsők a digitális fizetés használatban külföldi utazásaikon, 83 százalékuk így tervez fizetni – ebből 21 százalék okostelefonnal vagy okosórával. A kártya és a mobiltárca már a tervezésnél előkerül: akár utazási irodák közvetítésével, akár saját szervezésben utaznak a megkérdezett magyar utazók, mintegy kétharmaduk online intézi a foglalásokat. A magyarok leginkább éttermekben, élelmiszerboltokban, múzeumokban, ajándékboltokban és a tömegközlekedésen fizetnek kártyával vagy okostelefonnal.

Így érdemes kártyát használni külföldön

Ahhoz, hogy gondtalan legyen a nyaralás, érdemes megfontolni néhány tanácsot.

Ha külföldön fizetünk a kártyával, vagy készpénzt veszünk fel, előfordulhat, hogy választani kell a helyi pénznem vagy a forint között. Ha a helyi pénznemet választjuk, versenyképesebb árfolyamot kaphatunk.

A régivágású utazók közül sokan még most is kissé idegenkednek a digitális megoldásoktól és a mobilfizetéstől, feleslegesen. A folyamat lényege, hogy amikor a felhasználó hozzáadja kártyáját egy okostelefon digitális pénztárcájához, a Visa az adatokat egy egyedi számsorral helyettesíti (tokenizáció), ami egy további biztonsági réteget jelent. Míg az elveszett vagy ellopott készpénz értékét nem sok eséllyel látjuk viszont, a Visa-kártyatulajdonosok védettek a csalás, a kártya elvesztése vagy ellopása ellen, mivel lehetőségük van visszatérítést kérni, ha valami probléma történik.

És egy nagyon fontos tanács: ne essünk át a ló túloldalára, és mindig legyen nálunk egy kevés készpénz is! Jól jön a benzinkúti mosdóknál, vagy akkor, ha egy utcazenészt akarunk megajándékozni néhány euróval. Amire egy vízparti nyaraláson elég nagy esély van.

BRAND & CONTENT Brand & Content

A cikket a Brand & Content készítette a Visa megbízásából, nem az Index szerkesztősége. Arról, hogy mi is az a támogatói tartalom, itt olvashat részletesebben.