A Föld bajnokait keresik - versenyben a legjobb iskolai és óvodai zöld programok
További Brand and Content cikkek
Az E.ON 25 milliós fenntarthatósági pályázatának második évében ismét az iskolai és óvodai közösségeket célozta meg; a nyertes közösségek egyenként maximum 2,5 millió forint támogatást fognak kapni, mellyel tovább bővíthetik zöldprojektjeiket.
Kik lesznek idén a „Föld bajnokai”?
Az immár második éve meghirdetett Föld bajnokai pályázat célja elsősorban, hogy a fenntartható, környezetkímélő és klímatudatos szemléletet megszerettessék és átadják a fiatal és még fogékony generációnak. Olyan kezdeményezéseket támogatnak, ahol a gyermekek, pedagógusok vagy akár a szülők, nagyszülők is együtt dolgoznak a környezeti fenntarthatóság különböző témáiban. Ez a közös munka, az élményeken keresztül megszerzett tudás hozzájárul a gyerekek környezetért felelős szemléletének kialakításához, rajtuk keresztül pedig tágabb környezetük szemléletformálásához.
A pályázatokat egy sokrétű szakmai zsűri bírálta el. A zsűri tagjai: dr. Ürge-Vorsatz Diána (fizikus, az ENSZ klímajelentéseket készítő testületének alelnöke), Nagy Réka (újságíró alias Ökoanyu), Szomolányi Katalin (a Planet Fanatics's Network ügyvezetője), Pokorny Lia (színésznő, a Holnapra is marad fenntartható receptkönyv szerzője), és nem utolsó sorban az E.ON Hungária Csoport vezérigazgatója, Guntram Würzberg voltak. A zsűri egy 22 pályázatból álló rövidített listát (shortlist) is készített, egy pályázatot pedig a közönségszavazás juttathat a nyertesek közé. A közönségszavazás az
E.ON Facebook oldalán zajlik június 21-ig.
„Én hidegben, esőben is tudok bringázni”
A túlfogyasztás és a légszennyezés csökkentése érdekében nagyon sok apró lépést tehetünk, és ennek az egyik kiváló és még élvezetes módja is az, ha nem autóval közlekedünk, hanem mondjuk biciklivel, gyalog, esetleg rollerrel, gördeszkával. A rendszeres mozgás ráadásul szépen kordában tartja a testünket, csökkenti a stresszt és kíméli az utakat. Nem is meglepő, hogy az egyik tavalyi nyertes is eköré építette fel a pályázatát, és a gyerekek láthatóan óriási lelkesedéssel kapcsolódtak be. Ekkor a Föld bajnokai győztes Taksonyi Német Nemzetiségi Óvoda az autómentes és egészségtudatos közlekedésre, a kerékpározásra, rollerezésre fektette a hangsúlyt. A picik azóta is szorgalmasan pedáloznak, hiszen minden biciklis óvodába érkezésért jár egy pecsét. Év végén a legfittebb ovisok között két vadonatúj rollert fognak kisorsolni. A kezdeményezés nem csak előremutató, de nagy örömmel fogadták a gyerekek, akik között olyan résztvevő is akad, aki a természeti elemekkel is bármikor felveszi a harcot, és marad a bringánál oviba menet, ha esik, ha fúj.
Az idei indulók között pedig egy dunántúli óvodában szintén a kerékpáré a főszerep, egy komplex rendezvénysorozatot, kerékpáros oktatást, majd szeptemberben a szülőkkel közös biciklipálya-építést is terveznek.
Tanuljunk a szabadban!
„A természet úgy kell a gyerekeknek, mint egy falat kenyér” – írja Herbert Renz-Polster gyerekorvos, aki Gerald Hüther neurológussal írt közös, Vissza a gyökerekhez című könyvében hangsúlyozza, hogy a gyerekek természetes közege egyrészt a szabad ég alatt van, másrészt a természet eszköz a tanulásra.
Tavaly szép eredményeket értek el azok a pályázók is, akik kiskerteket terveztek vagy a természettel való harmóniára tanítanák a gyerekeket. Mind a tavalyi, mind az idei ötletek között változatos és nagyon izgalmas koncepciók születtek. Nézzünk egy tavalyi és két idei példát is erre!
Homokozófelszerelés méretű eszközökkel is lehet növényt ültetni, nem is akárhogy – derült ki a 2023-as Föld bajnokai győztes Sarkadi óvoda pályázatából. Az ötletgazdák óvodai veteményest, mezítlábas ösvényt és közösségi szemétszedést is indítottak a szülők bevonásával. Az óvodavezető szerint az egyik legnagyobb sikert a gyerekméretű kerti eszközök, kis gereblyék, locsolókannák, mini vödrök jelentették, melyekkel kényelmesen és magabiztosan tudtak az ovisok is magokat ültetni, és ápolni a kis palántákat a magaságyásokban.
Idei pályázó - egy főváros melletti település általános iskolája - szabadtéri osztálytermet szeretne létrehozni egy kisebb tóval, körülötte pedig veteményes kialakítására alkalmas magaságyásokat helyeznének el. A tó tökéletes arra, hogy a gyerekek napi szinten és közelről megfigyelhessék, valamint ápolhassák a vizes élőhelyen található növénytársulásokat, a vízre szálló rovarokat és a vízben élő halakat, más élőlényeket. Az iskola ezenkívül egy erdei tanösvényt is szeretne kialakítani.
Madár- és rovarbarát kertet alakítana ki egy szintén idei induló, egy dunántúli óvoda és bölcsőde területén. Az ötlet tartalmazza többek között az őshonos cserjék telepítését, gyógy- és fűszernövényekből álló kiskert és mélymulcsos termőtalaj létrehozását, madáretetők és rovarhotelek barkácsolását is. A gyerekek a gyakorlati oktatáson túl madárrezervátumba és természetvédelemi területre is ellátogatnának, hogy megnézhessék, hogyan csinálják mindezt a profik.
Régiből újat, avagy az újrahasznosítás fontossága
Az Európai Unió célja, hogy az úgynevezett körforgásos gazdálkodásra álljon át. Ez azt jelenti, hogy az erőforrások folyamatos kitermelése helyett a meglévőket hasznosítsuk úgy, hogy minél kevesebb hulladékot hozzunk létre. Ennek megfelelően például a ruhaneműket, műanyagokat, fémeket, fát és még megannyi alapanyagot újra lehet és kell is hasznosítani. Ezzel rengeteg energiát takarítunk meg, csökkentjük az ökológiai lábnyomot és a természetben sem teszünk kárt a bányászattal, szennyezéssel.
Egy budapesti gimnáziumban például egy izgalmasnak ígérkező komposztfűtéses melegházat terveznek létrehozni, melyben a gyerekeket a kertművelés órákon keresztül vezetnék be a növénytermesztés és újrahasznosítás rejtelmeibe. A projekt az önfenntartásra való törekvést, az alternatív energiaforrások használatát és az újrahasznosítást egyaránt ötvözné, ami kiemelkedő példa arra, hogyan lehet produktívan bemutatni a meghatározó zöldtechnológiákat.
Egy zalai általános iskolában pedig a PET-palackokat és a hulladékkezelést vették alapul a pályázati zöldprojekt létrehozásához. A gyerekek fa tárolókban gyűjtik az üdítős flakonokat, majd ezek feldolgozása után egy 3D nyomtató segítségével tartós műanyag tárgyakat hoznak létre: növénykarókat, keltetőket, szélkereket, vízcsepegtetőket. Az ötlet nemcsak zseniális a körforgásos gazdálkodás szemléltetésére, de nagyban hozzájárul a gyerekek világszemléletének formálásához és olyan szakmai irányultságot is ad, amit későbbi életükben kamatoztathatnak.
Ahogy ebből is látható, zseniális ötletekből nincs hiány, és jelentős részüket akár mi magunk is kipróbálhatjuk, megvalósíthatjuk. Bőven meríthetünk még ötleteket, mert ennél még sokkal több színes pályázat is található a „Föld bajnokai” szavazás shortlistjén, de minimum szavazzunk minél többen, hogy a legjobb, legértékesebb pályázatok hozzájuthassanak az anyagi támogatáshoz.
A cikket a Branded Content készítette, az E.ON megbízásából, nem az Index szerkesztősége.
Arról, hogy mi is az a támogatói tartalom, itt olvashat részletesebben, ha üzenne nekünk, ezen a címen elér minket.