Régi tudás újratöltve

natur 3
2024.07.02. 00:01
Mi a közös egy autómárkában, a nádfedésben és a natúr kozmetikumokban? Sokkal több, mint elsőre hinnénk! Az évszázadokon át bevált eljárások és alapanyagok, a régiek által fontosnak vélt értékek követése a mai vállalkozásoknak is meghatározó támpont lehet. Gyakran a siker egyik titka, ha a korábbi generációk tudását a modern technológiák felhasználásával teszik még jobbá. Két sikeres hazai vállalkozás példáján keresztül mutatjuk be, hogyan lehet a régi, bevált módszereket alkalmazni és fejleszteni a 21. században.

Ha valaki ma maradandót és értékeset szeretne alkotni, ahhoz nem kell feltétlenül feltalálónak lennie, vagy mindenáron elhagyni már jól bevált dolgokat. A folyamatos fejlődés szükségszerű, de ettől még az élet számtalan területén építhetünk a hagyományos értékekre és a régiek tudására. Az utóbbi évtizedekben egyre több vállalkozás választja ezt az utat, és merít az előző generációk értékeiből, tudásából. Ezt képviseli a Suzuki, ahogy például az alábbi két elismert, hazai cég is.

 

Egy vállalkozást nem elég elindítani, napi szinten meg kell küzdeni a kihívásokkal, és nyitottnak kell lenni az újításokra. Ehhez elengedhetetlen egy olyan autó, amire minden helyzetben lehet számítani. Ezt is szem előtt tartva a Suzuki a kezdetek óta minden mobilitási igényre kínál elérhető árú autót. 2024-ben két új modell is színesíti a kínálatot és az utakat: az ikonikus városi kisautó legújabb generációja, az új Swift és a megújult Vitara, ezenkívül az S-CROSS biztonsági funkciói is magasabb szintre léptek. A Suzuki – akár csak a sikeres vállalkozók – fontosnak tartja, megőrizze a legfontosabb értékeket, de nyitott az újításokra is. Üzenete mindenkihez szól: "Nem csak úton vagy. Jó úton vagy".

A természet ereje

Kisgyerekes anyukaként vágott bele a cégalapításba Fónyad Dorottya egy barátnőjével 10 évvel ezelőtt, mert ragaszkodott ahhoz, hogy csak természetes készítményekkel ápolják gyermekeik bőrét. Több út állt előttük, ők mégis abba az irányba indultak, hogy külföldi márkák forgalmazása helyett létrehozták saját brandjüket, a Dora Naturát. Vállalták az esetleges kudarcokat, buktatókat, mert hittek magukban, megvolt bennük a szenvedély és vágytak rá, hogy ennek révén másoknak is örömöt okozzanak. „Klasszikus garázscégként kezdtük a vállalkozásunkat, a termékeket otthon címkéztük és raktároztuk, vásárokba és kismamaklubokba jártunk, a szövegeket és a tartalmakat éjszakába nyúlóan készítettük” – idézi fel a kezdeti időszakot Fónyad Dorottya.

„Teljesen pályakezdők voltunk, a vállalkozásban tapasztalatlanok, minden kihívás új volt, és felkészületlenül ért minket. Viszont végtelenül elhivatottak voltunk, és nagyon gyorsan tudtunk alkalmazkodni a felmerülő helyzetekhez, mindig tudtunk újratervezni, mindig egy újabb feladatot vagy kihívást látunk a váratlan vagy a várható helyzetekben is” – folytatja.

Az első fontos mérföldkő a webshop létrehozása volt, majd az alapítás utáni negyedik évben összeállt a csapat. Megnyíltak a saját üzleteik, és többen ajánlottak nekik együttműködést, így ma már több száz üzletben találkozhatnak velük a vásárlók. Ekkor már jutott idő az edukációs munkára is, ami az elejétől kezdve fontos cél volt. A Dora Natura már nemcsak egy márka volt, hanem közösséggé formálódott, a Nem ősanyák nevű socal media csoport mára 34 ezer főt számlál.

„Azzal a céllal hoztuk létre a márkát, hogy az első perctől a kisbabák mellett lehessünk a bőr- és környezetbarát kozmetikumokkal, mert ezzel számos olyan bőrprobléma megelőzhető, amivel a társadalmunk jó része jelenleg küzd”

– mondja Fónyad Dorottya. „Ez sokáig szélmalomharcnak tűnt, aztán sorban érkeztek a szakmai elismerések, az Érték és Minőség Nagydíj, a Naturix* védjegy vagy a fenntarthatósági és a környezetvédelmi törekvéseinket elismerő Green Brands díj. Nagy áttörés volt számomra, amikor elkezdtek szakmai konferenciákra és fórumokra meghívni előadóként.”

Néhány évvel a Dora Natura indulása után az édesanyák részéről is megjelent az igény a cég termékei iránt. A termékpaletta étrendkiegészítőkkel és felnőtt natúrkozmetikumokkal, illat-és allergénmentes termékcsaláddal bővült, három évnyi fejlesztés után pedig megalkották az első hazai bőrgyógyászatilag tesztelt, 50 faktoros, újszülött kortól is alkalmazható natúr fényvédőt.

Az új termékek fejlesztését több hónapnyi kutatás előzi meg, igyekeznek reagálni a piacra, illetve a vásárlói igényekre is. A receptúrát Dorottya állítja össze a hatóanyagok szintjén, majd a termékfejlesztők a termékeket gyártásra optimalizálják, és többszörösen tesztelik, majd azok az engedélyeztetéseket követően eljutnak a vásárlókhoz.

Az értékteremtés és felmenőink tudása a kezdetektől fogva nagyon fontos volt a Dora Natura számára. „A legtöbb kezdő vállalkozó valamilyen új dolgot szeretne kitalálni, de valójában nincsen igazán új a nap alatt. Az, hogy mi vissza tudtunk nyúlni több ezer éven át hatékonyan alkalmazott alapanyagokhoz, nagyon megkönnyítette a dolgunkat. Mi abban igyekeztünk innovatívak lenni, hogy ezeket az összetevőket natúrkozmetikumokban elismert és alkalmazott hatóanyagokkal kombináljuk, illetve praktikus és szép csomagolásokat kapnak ezek a termékek” – mondja a cég alapítója. „Én abban hiszek, hogy ami régen működött, azt építsük be a mindennapi életünkbe, legyen szó gyereknevelésről, vagy az étkezésről. A régi tudást beépítjük a termékeinkbe, a rendelkezésünkre álló korszerű, innovatív dolgokat pedig a termékek hatékonyabbá tételére használjuk” – teszi hozzá.

 

Natúrkozmetikumoknak alapvetően azokat az arc- és testápolási készítményeket nevezzük, melyek előállításához kizárólag természetes eredetű alapanyagokat használnak. Ezek lehetnek gyógynövény-, zöldség-, gyümölcskivonatok, növényi olajok, fűszernövények, illóolajok, növényi glicerin, stb.) A natúrkozmetikumok káros szintetikus kémiai anyagoktól mentesek.

A natúrkozmetikumokban is előfordulhatnak azonban kémiai úton előállított, teljesen ártalmatlan összetevők, ugyanakkor - a hagyományos kozmetikumokkal szemben - a minősített natúrkozmetikumokban nem találhatóak az emberi szervezetre káros anyagok, pl. kőolaj- és alumíniumszármazékok, parabének, szilikonok, szintetikus illatanyagok, stb.

A natúr minősítő védjeggyel ellátott kozmetikumok alapanyagait, gyártását, csomagolását, stb. szigorú nemzetközi kritériumrendszer szerint felügyelik.

Évszázados eljárás, ami ma is energiahatékony

Reneszánszát éli a nádtetők készítése Magyarországon és Európában is. A technológia szinte feledésbe merült, az elmúlt évtizedekben azonban ismét egyre többen választják ezt a tradicionális és energiahatékony tetőfedési eljárást, amelynek elkészítése – és karbantartása is – szakértelmet és sok éves gyakorlatot kíván.

A nádtető a természet és az emberi művészet harmóniájának megtestesítője – szól a Nád a Házam nevű cég alapvetése. „A technológia újra terjed Nyugat-Európában, a Benelux államoktól Franciaországon, Németországon át a skandináv országokig – meséli Oláh Attila, a vállalat vezetője, aki közel egy évtizede foglalkozik nádtetők készítésével és javításával, és maga is aktívan részt vesz a munkálatokban. A balmazújvárosi Veres Péter Szakiskola elvégzése után azonnal elkezdett egy nádtetőket készítő csapatban dolgozni, és rögtön tudta, hogy megtalálta a hivatását. Franciaországban és Belgiumban fejlesztette a tudását, jelenleg Magyarországon és Hollandiában készít különleges nádtetőket.

Ahhoz, hogy valaki önállóan dolgozó nádtetőkészítő szakember legyen, Oláh Attila szerint minimum 5 éves gyakorlat kell, de ez nem elég: rátermettségre és alázatra is szükség van. A tanulás folyamatos: „A mai napig tanulunk valami újat, mert két egyforma tető nem létezik” – teszi hozzá.

 

A nád a múlt századi vízszabályozásokig nagy mennyiségben volt elérhető, és néhány száz évvel ezelőtt a legelterjedtebb tetőfedési eljárás volt Magyarországon. Nem csoda, hiszen a nádtető hőszigetelő, ezenkívül könnyű, így nem igényel erős tetőszerkezetet, az idővel keletkezett károk pedig egyszerűen javíthatók. A magyar néprajz című kiadvány szerint a legjelentősebb nádtermelő területek a 18–19. században az Ecsedi-láp, a bihari és békési Sárrét, a Tisza és a Duna, valamint mellékfolyóiknak árterületei, a Velencei-tó, a Balaton vidéke, Sárköz, Csallóköz, Szigetköz és a Hanság–Fertő-tó vidéke voltak.

Míg a nád régen főleg a szegényebb emberek tetőfedési anyaga volt, ma már egyáltalán nem tartozik a legolcsóbb megoldások közé. Esztétikai és hagyományőrző funkciója mellett a nádtető előnye, hogy rendkívül jó hő- és hangszigetelő tulajdonsággal rendelkezik, nyáron hűti, télen melegen tartja a házat, ezenkívül egy jól elkészített nádtető ellenáll a természet erőinek is. Nem tud benne kért tenni az eső és a jég – szemben más tetőfedési eljárásokkal.

A nádtetőt már régóta nemcsak parasztházak tetőinek fedésekor alkalmazzák, hanem modern épületeknél is. A mai nádtetők a hagyományos eljárásokat modernebb technológiákkal ötvözik, így – megfelelő karbantartás mellett – időtállóbb és szebb nádtetők készülhetnek, amelyekkel hosszú távon sokkal kevesebb gond van, mondja Oláh Attila. Képzeletünkben gyakran csak vidéki vályogházak tetején jelenik meg a nád, pedig sokkal sokszínűbb már a paletta. Egy modern, letisztult, akár ázsiai vagy skandináv minimalizmust is magán hordozó épületen is legalább olyan harmonikusan mutat, mint egy gémeskút mellett álló házikón.

Az elv ugyanaz, de a szerszámok és az eljárások sokat fejlődtek az elmúlt időszakban. Ma már nádarató gépekkel aratják a nádat, amit a Nád a Házam kizárólag Magyarországról, kereskedőktől szerez be.

„A felhasználási helytől legközelebb aratott náddal érdemes dolgozni, mert a nád azt az éghajlatot bírja a legjobban, ahol termett”

– magyarázza a cégvezető. Míg régen fából készült eszközökkel, nádverőkkel és az ún. páros tűvel dolgoztak, a nádkévét pedig mogyorófavesszővel rögzítették a tetőszerkezetre, ma rozsdamentes szerszámokat alkalmaznak a szakemberek. Vagyis az út az elkészültéig, az eszközhasználat ugyan némileg változott, de a végeredmény, annak értékei és hogy szívvel-lélekkel készítik, nem.

A nádtetők kialakításához újrahasznosított kúpcserepeket is felhasználnak. Ezek amellett, hogy megőrzik a hagyományos építészeti jellemzőket, ellenállóak az időjárás viszontagságaival szemben, ritkán igényelnek karbantartást és környezetbarát alternatívát kínálnak. Ezenkívül a piacon már megjelentek olyan készítmények, amelyek megoldást kínálnak a mohásodásra, a különböző gombabetegségekre, illetve elérhetők az égéskésleltető hatású szerek is.

A Nád a házam csapata egy évben a projektek nagyságától függően kb. 5000 négyzetméternyi nádtetőt készít el, illetve újít fel. Több európai országban is dolgoznak, és a cégvezető büszke arra, hogy 2023-ban egy hollandiai projektjük elnyerte az Év tetője verseny harmadik helyezését. „Azt gondolom, hogy az eddig belefektetett energia és munka meghozta a gyümölcsét.”

BRAND & CONTENT Brand & Content

A cikket a Dialogue Creatives készítette a Magyar Suzuki Zrt. megbízásából, nem az Index szerkesztősége. Arról, hogy mi is az a támogatói tartalom, itt olvashat részletesebben.