A romák tiltakoznak az olaszliszkai P. Mobil koncert ellen

2007.05.30. 19:38
A helyi cigányok szerint az ex-MIÉP-es Schuszter Lóránt zenekarának koncertje feszültséget kelthet a faluban, ezért aláírásokat gyűjtenek ellene. A cigányönkormányzat elnöke szerint a rendezvényszerző Kovács János képviselő csak a profitra hajt, a meglincselt tanár özvegye ugyanis már nem kér az adakozásokból. A képviselő szerint a koncertet Olaszliszka jó hírének visszaállítása miatt szervezik.

A nemzeti rockzenét játszó P. Mobil együttest hívta meg segélykoncertre a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Olaszliszkára a település egyik önkormányzati képviselője, Kovács János.


A nemzeti rockerek

A koncert bevételét a tervek szerint a tavaly a településen agyonvert tanár családjának megsegítésére fordítanák, a cigány kisebbségi önkormányzat viszont feszültségkeltésnek ítéli a rendezvényt, közölte Fercsák László az MTI-vel.

Balhé, jó hírnév vagy profit

A település cigány önkormányzatának elnöke elmondta, az együttes szerzeményei megítélése szerint "nem elsősorban az együttérzésről" szólnak, ezért a koncert megrendezését a cigány kisebbségi önkormányzat nem helyesli.

Mint mondta, tiltakozó aláírásgyűjtésbe kezdtek, az íveket eddig több mint háromszáz roma és nem roma írta alá, kinyilvánítva, ne tartsák meg ezt a koncert, mert az a feszültséget gerjesztené.

Az önkormányzat ennek ellenére úgy döntött, helyszínt biztosít a koncert megrendezésére.

Fercsák tudomása szerint a tanár özvegye azt közölte, további anyagi támogatásra nem tart igényt, és úgy véli a szervező Kovács Jánost kizárólag a profit érdekli, amikor koncertet szervez. Utóbbiról Fercsák a Roma Sajtóközpontnak nyilatkozta.

A képviselő viszont azzal indokolta a koncertet, hogy szeretné visszaállítani Olaszliszka jó hírnevét.

Nemzeti radikális rocklegenda

A P. Mobil zenekar - a Beatrice és a Hobo Blues Band mellett - egyike a nyolcvanas években "fekete bárányokként" elhíresült rockzenekaroknak. Hőskorszakában a magyar rockzene legendás alakjai játszottak benne.

A P. Mobil együttes frontembere, Schuszter Lóránt korábban a MIÉP fővárosi képviselője volt, majd Csurka Istvánnal való szakítása után a Magyar Nemzeti Front elnökeként politizál.

Olaszliszka Kossuth utcájában - 2006. október 15-én - gyermekei szeme láttára verték agyon Szögi Lajos tiszavasvári tanárt, mert autójával elsodort egy kislányt, aki az ütközés következtében könnyebben megsérült.

A lincselést után több fenyegetés érte a helyi romákat, akik közül az első napokban sokan - tartva a bosszútól - elmenekültek. A nyomozás még nem zárult le, az ügynek jelenleg 8 gyanúsítottja van.