Az Expander rendezheti az október 23-ai ünnepséget

2003.09.19. 15:15
Az Expander 2000 Kft. rendezheti az október 23-ai állami ünnepséget - hirdette ki a Miniszterelnöki Hivatal közbeszerzési pályázatának eredményét Sipos József, a bírálóbizottság elnöke, a Nagy Imre Alapítvány kutatási igazgatója. A cég nettó 156 millió 756 ezer forintot fordíthat a rendezvényekre, amelynek része lesz a nagyszabású Kossuth téri kiállítás is.
A március 15-ei állami ünnepség közreműködője, az Expander 2000. Kft. rendezheti az idei október 23-ai programokat - hirdette ki a kancellária által felkért bírálóbizottság a Miniszterelnöki Hivatal közbeszerzési pályázatának eredményét. A programokra nettó 156 millió 756 ezer forintot fordíthat a cég, de további tízmillió forint is rendelkezésére áll az esetleges plusz költségekre.

Mindshare Médiügynökség mindenhol

A rendezvény költségvetésének több mint negyedét, 41 millió forintot média- és óriásplakát kampányra fordítják, ezt a feladatot a Mindshare Médiaügynökség Kft. végezheti el, az a cég, amely az augusztus 20-ai ünnepség kampányát is bonylította. Ebben az összegben benne van a médiavásárlás mellett a kreatív anyagok elkészítése, illetve a tévés és rádiós spotok legyártása. Noha a kiosztott háttéranyag szerint az Expander és Mindshare Médiügynökség konzorciumban indult, valójában a cég az egyik vesztessel alkotott konzorciumot. A Mindshare mindenesetre bebiztosította magát: az öt ajánlatot benyújtó közül ugyanis három cégnek ő lett volna a médiaügynöksége.

Horn Gábor koordinációs politikai államtitkár a hét elején az Indexnek úgy nyilatkozott, hogy ötletük szerint az idei október 23-ai állami ünnepségen központi szerep juthatna a Kossuth térnek, ahol óriás installációk segítségével tarthatnának majd rendkívüli történelemórát. Később kiderült, hogy a tárgyban hirdetett közbeszerzési eljárásnak még nincsen győztese, így kétségessé vált, hogy Horn Gáborék ötlete valósul-e meg. Simon Sándor, a Miniszterelnöki Hivatal főcsoportfőnöke az Index kérdésére jelezte, hogy Horn Gábor felvetése megszívlelendő.

Elmondása szerint a pályázókkal folytatott tárgyalásokon előnyben részesítették az újszerű megoldásokat, de leszögezte: Horn államtitkár ötlete semmi újat nem tartalmaz. Megjegyezte: lehetséges, hogy az államtitkár nyilatkozata orientálta a pályázókat, mivel több pályamunkában is feltüntek Horn elképzelései, amelyek visszaköszönnek majd a programokon is. A kiosztott héttéranyagból egyébként kiderül, hogy a Horn Gábor által vázolt rendkívüli történelemóra valósulhat majd meg a Kossuth téren október 23-a és november 4-e között.

Dudás Béla, az Expander 2000. Kft ügyvezetője, a döntés bejelentése után jelezte, hogy számos alvállalkozóval dolgoztatnak majd, de kollégájával arról nem tudott konkrétumokat mondani, mely cégek jöhetnek számításba. Az 1999-ben alapított társaság egyébként Dudás szerint a nagyobb rendezvényekre specializálódott, ismertetése szerint évek óta legjelentősebb feladatuk a Sziget Fesztivál technikájának szállítása és működtetése.

A kétfordúlós pályázaton egyébként hat cégtől kértek, és öt cég adott be ajánlatot. Jelentkezett több korábbi állami ünnepség szervezője, így a Gála Party Service Kft,. vagy a Felhöc Produkció Kft. A próbálkozók közt volt az Event Star Rendezvényszervező Kft, és Sensation Produkció Kft. is.

Zászlófelvonás, filmek, játszóház

Természetesen az idei ünnepségek is október 22-én kezdődnek a hagyományos fáklyás felvonulással, de ezen az estén lesz a Nemzeti Színház ünnepi előadása is. A másnapi programok ugyancsak a megszokottak szerint a zászlófelvonással kezdődnek, lesz filmvetítés a Corvin Moziban, gyerek programok a Millenáris Parkban, '56-os látványutca a Bakáts téren. A bíráló bizottság tagjai Rainer M. János, az '56-os intézet főigazgatója, Fazekas Ildikó, az Önszabályozó Reklámtestület főtitkára, és Sipos József elnök, a Nagy Imre Alapítvány kutatási igazgatója voltak.