Elmaradt a füttykoncert a Széna téren

2003.10.23. 19:34
Fütyülés nélkül, tizenötezer ember előtt mondhatta el beszédét Dávid Ibolya pártelnök a Fidesz-MDF Széna téri közös megemlékezésén. Információnk szerint a kifütyülést a Tiszta Levegőt Polgári Kör tervezte. Orbán Viktor beszédében türelemre intette híveit, mint mondta, még nincs meg a közös cél.
A Tiszta Levegőt állt a kifütyülés mögött?
Az Index információi szerint a kifütyülést a Tiszta Levegőt Polgári Kör tervezte volna. A szervezet vezetője a Demokrata szerkesztőségébe telefonált be, és arról érdeklődött, hogyan lehetne úgy kifütyülni Dávid Ibolyát, az MDF elnökét, hogy Orbán Viktor ne "vegye magára". Kifütyülés végül nem lett.

Mint ismeretes, Dávid Ibolyának sípkoncertet "jósolt" az október 23-i Széna téri megemlékezésre a Magyar Demokrata vezércikkében Bencsik András. Az Index kérdésére ezután Dávid Ibolya közleményben reagált, amelyben leszögezte: "a fütty, a kiabálás, a rendzavarás soha nem volt a keresztény-konzervatív jobboldal sajátja."

Elmaradt a beígért füttykoncert a Fidesz-MPSZ és az MDF október 23-ai megemlékezésén, a Széna téren. A rendezvényen mintegy tizenötezer ember előtt ünnepi beszédet mondott Balázs Piri László az '56-os forradalom szereplője, Dávid Ibolya az MDF, valamint Orbán Viktor a Fidesz-MPSZ elnöke.

Balázs Piri László és Dávid Ibolya '56 eseményeiről és jelentőségéről beszélt. Orbán arról szólt, október 23-án valójában Magyarország sikerét ünnepeljük, amelynek csak az első, de igen fájdalmas állomása volt az 1956-os forradalom.

Na, ez az

A pártelnök ez után arra emlékeztette az egybegyűlteket, hogy most újra el akarják hitetni az emberekkel, hogy meg kell tanulniuk kicsiknek lenni. "Ne higgyük el, hogy csak ennyire vagyunk képesek" - monda Orbán, és kitört a tapsvihar.

"Azért jöttünk össze, hogy emlékeztessük magunkat arra: ami körülvesz minket, az csupán egy ideiglenesen körülöttünk állomásozó állapot. Azért jöttünk össze, kedves barátaim, hogy emlékeztessük egymást: ma is van egy másik Magyarország. (...) Gyakran szegezzük egymásnak a kérdést: mikor mozdulunk már meg? Mikor cselekszünk? Mikor váltjuk valósággá azt a másik Magyarországot?" A tömegben az elhangzottak után morajlás futott végig, sokan kérdezgették: "Na, ez az. Mikor?"

Még nincs közös cél

Tekintse meg képeinket!
Ám Orbán türelemre intette az összegyűlteket: "A polgári körökkel erős pilléreket építettünk, most a hidakkal kell folytatni. Ha itt az idő, egyszerre mozdulunk." Ennek idejét nem pontosította az egykori miniszterelnök, de elmondta, előtte még meg kell találni azokat, akik csalódottak, egyedül vannak, vagy félnek.

"Az ország majd akkor áll készen a változásra, amikor mindannyian úgy érezzük, hogy már nem valami ellen, hanem valamiért fogunk össze. És akkor kell majd cselekednünk." - folytatta Orbán.

"Bár szaporodnak a baljós jelek, s ez minden hazaszerető embert cselekvésre sarkall, mégis azt mondom: ne legyünk türelmetlenek, még nincs közös célunk" Orbán ezt követően egy hasonlattal élt: "Márpedig közös célok nélkül a nemzet olyan, mint a napraforgó nap nélkül. Azonban ha a nap feljön, kihúzza magát, felegyenesedik, minden növény egyfelé fordul, s képes célját beteljesíteni. Ez történt 1956-ban is." A pártelnök ezután a szokásos "Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!" fordulattal búcsúzott.

Koszorúztak

Végül Dávid Ibolya és Orbán Viktor megkoszorúzták a Széna téri '56-os emlékművet. Az este hat óra után véget ért rendezvényen fellépett Varga Miklós, Szendrey Zsuzsanna és Tolcsvay László zenészek. A forgalmat a rendőrség hét órakor újra megindította a Margit körúton.