A. Nagy László szerint semmiféle tabutéma nem lesz a szlovák és a magyar parlament emberi jogi bizottságainak találkozóján, amit a március 4-én tartanak Pozsonyban. "Korrekt és konstruktív megbeszélésre számítunk. Nincsenek és nem lesznek tabu témák" - nyilatkozta a szlovák törvényhozás emberi jogi bizottságának elnöke, miután csütörtökön Pozsonyban a tervezett találkozóról egyeztetett Balog Zoltánnal, a magyar társbizottság elnökével.
A két parlamenti bizottságnak eredetileg február 2-án Budapesten kellett volna tárgyalóasztalhoz ülnie. Miután azonban a fideszes Balog Zoltán előzetes egyeztetés nélkül videofelvételt akart levetíteni a sokat vitatott novemberi dunaszerdahelyi DAC-Slovan labdarúgó-mérkőzésről, a szlovák fél elhagyta a találkozó helyszínét. Balog a csütörtöki megbeszélés után Pozsonyban újságíróknak azt mondta, hogy a következő ülésre már nem hoz semmiféle videofelvételt.
A. Nagy szerint két kerettéma lesz a márciusi ülés napirendjén: az első a magyarországi szlovák kisebbség, illetve a szlovákiai magyar kisebbség helyzete, a második a szlovák-magyar alapszerződés.
"Áttekintjük a magyarországi szlovákok és a szlovákiai magyarok helyzetét, problémáit, és összevetjük azokat. Szükségesnek tartjuk az alapszerződés emberi jogi és kisebbségi cikkelyei teljesítésének a megvitatását is" - mutatott rá A. Nagy László, aki a szlovák parlamentben a Magyar Koalíció Pártját (MKP) képviseli.
"A szerződés alapján több mint tíz vegyes szakbizottság alakult. A kisebbségi vegyes bizottságnak magam is tagja vagyok. Tudjuk, hogy sok mindenben nehezen, döcögősen halad a munka. Szeretnénk előrelépni" - jelentette ki le a szlovákiai magyar politikus.
Kifejtette, az általa vezetett emberi jogi bizottság nyitott minden kérdés megvitatására, és úgy látja, hogy magyar részről is hasonló a hozzáállás. "Szeretnénk elérni, hogy minden kérdésben váljon világossá a felek álláspontja. Építő jellegű tárgyalásokra készülünk. Szeretném, ha nem ragadnánk le semmiféle témánál. Keresnünk kell a megoldásokat minden nyitott kérdésre" - hangsúlyozta A. Nagy László.
Elmondta, hogy a márciusi találkozón a bizottságok küldöttségekkel képviselik magukat. "Abban egyeztünk meg, hogy minden politikai pártnak legyen ott képviselője" - tette hozzá a politikus.