Berlusconi után Orbán vesztét is az olajfa okozná?
További Belföld cikkek
- Pusztításba kezdett egy Zsiguli Budapesten, teli piroson vágódott be a másik autós elé
- Matolcsy György: A korlátlan erőforrások világa felé hajózunk
- Egyetlen szóval intézte el a bíróság kérdését a férfi, aki több ember otthonát is porig égette Pécsnél
- Orbán Viktor: Mi vagyunk az élő eurázsiai gondolat
- A csúcsforgalomban füstölt el egy villamos Budán
Az utóbbi időben több politikai elemző is magyar olajfa-modellként emlegette az MSZP, az SZDSZ és az MDF esetleges összeborulását, utalva az Olaszországban 1995-ben létrejött pártszövetségre, mely egy évvel később sikerrel tette újra versenyképessé a baloldal lehasznált pártjait, és nyert választást mindössze egy évvel megalakulása után.
Olaszországban a második világháború vége óta meghatározó politikai rendszer 1992-ben darabjaira hullott. A Szovjetunió és a keleti tömb bukásával megszűnt az Olasz Kommunista Párt, és a hidegháború elmúltával valódi üzenet nélkül maradt a háború vége óta kormányzó nyugatbarát Kereszténydemokrata Párt is.
Berlusconi a semmiből
A hatalmi vákuumot 1994-ben a semmiből előbukkanó dúsgazdag Silvio Berlusconinak és újonnan alakult pártszövetségének sikerült betöltenie, a szétforgácsolódott baloldali pártok azonban 1995-ben szintén szövetségbe tömörültek, és az általuk alkotott Olajfa-együttműködés 1996-ban Romano Prodi vezetésével megnyerte a választásokat.
A magyarországi helyzet azonban a professzor szerint nem sokban hasonlít a közel tizenöt évvel ezelőtti olaszországira. Az itáliai összefogás ugyanis nem egy instabil kormány megmentésére, hanem egy szilárd helyzetben lévő, jól szervezett kormánykoalíció leváltására jött létre. Ráadásul az azóta már Unió néven futó balközép pártszövetség célja nem csupán Berlusconi megbuktatása vagy hatalmon kívül tartása volt; az olaszországi baloldalnak alkalmazkodnia kellett az arányosról többségire változó választási rendszerhez is.
Horváth szerint a magyar pártok a közhiedelemmel ellentétben nem sokban hasonlítanak az olaszországiakhoz, és az itthon divatos Fidesz–Forza Italia-párhuzam sem helyes: a Fidesz a hajrá! szlogentől eltekintve nem sokban hasonlít Berlusconi pártjára, az olasz miniszterelnök például az ország egyik leggazdagabb embere, a magyarországi jobboldali párt politikai befolyását nem a vezetők és a párt jó beágyazottsága révén szerezte. A két ország 1998 és 2002 közötti kapcsolatai alapján is megalapozatlanok az Orbán és Berlusconi barátságáról szóló legendák. Horváth megjegyezte azt is, hogy Olaszországból nem látszik olyan fontosnak a magyar belpolitika, mint gondoljuk.
Küzdelem a túlélésért
Akadnak azonban hasonlóságok is a két helyzet között: Olaszországban is teljes volt a politikai garnitúra hitelvesztése, és a balközép koalíciót ott is a politikai spektrum legkülönbözőbb pártjai alkották; az Olajfa-együttműködésben a volt kommunistáktól a kereszténydemokratákig szinte az összes politikai irányzat képviseltette magát.
A professzor egyébként csak a hasonlatot veti el, és egy, a jelenleginél nyíltabb, akár közös választási listában is megnyilvánuló MSZP–SZDSZ–MDF-együttműködést elképzelhetőnek tart. A túlélésért folytatott küzdelem ugyanis akár ilyen lépésre is kényszerítheti a két kisebb pártot, amelyek 2010-ben különben könnyen a parlamenten kívül találhatnák magukat. Ugyanakkor egy ilyen szövetség a pártok közti erős különbségek és a pártelitek hiteltelensége miatt még az egyébként valószínűtlen győzelem esetén sem lenne képes hatékony kormányzásra.