Rácsok mögött ünnepelt az ország

2009.03.15. 21:03 Módosítva: 2009.03.15. 22:35
A március 15-i ünnepségsorozat a szokásos kergetőzéssel ért véget. Két Toroczkai-féle demonstrációt és két másikat tiltottak be, és estig 35 embert vettek őrizetbe a rendőrök, köztük Budaházy Györgyöt és Toroczkai Lászlót. A fővárosban egész nap óriási volt a rendőri készültség, végül a Bazilikánál és a Nyugatinál voltak kisebb rendbontások.

Az eseményeket percről percre itt élheti át újra.

A március 15-i megemlékezés-sorozat idén is az ünnepélyes zászlófelvonással kezdődött. Az ünnepség helyszínére sok érdeklődő nem jutott be, mert a kordonok miatt a fél Belvárost gyalog kellett megkerülni, a fémdetektoros kapun pedig csak egyenként lehetett bejutni. A hangoskodókat a gyülekezéssel kapcsolatos jogszabályok változása miatt rendőrök emelték ki.

A Nemzeti Múzeumnál tartott hivatalos délelőtti ünnepséget is csak nehezen, fémdedoktoros átvizsgálás után lehetett megközelíteni. A meglehetősen eklektikus program tetszett a jelenlévőknek, ezen a helyszínen nem volt rendzavarás, feltehetően az erős, de álcázott rendőri jelenlétnek köszönhetően.

Egy párszáz fős tömeg az ifj. Hegedűs-féle Szabadság téri Hazatérés Templomától átsétált a Miniszterelnöki Hivatalhoz, ahol felolvasták a 12 pont aktualizált változatát, majd azonnal visszamentek a Szabadság térre.

A Március 15-e téren tartott fővárosi megemlékezésen Demszky Gábor politikai kiegyezést sürgetett. A sok száz tiiltakozót nem engedték a Petőfi-szobor közelébe.

A kordont a szokásosnál messzebb állították fel, a tojásdobálás ezért elmaradt, de itt volt először érezhető, hogy az ünnep eseményeit nem biztos, hogy sikerül békés mederben tartani: dulakodás tört ki, a rendőrség paprikaszprét vetett be. Több demonstrálót kiemeltek a tömegből, köztük Budaházy Györgyöt.

A rendőrség vasárnapi döntésével nem engedélyezte Toroczkai László estére, a Corvin közbe és a Liszt Ferenc térre meghirdetett demonstrációit, mert a felhívás szerintük térvénysértő volt.

A Hősök terén kora délután ötszáz új gárdista tett esküt. Az eseményen összesen maximum kétezer ember vett részt, a közönség gárdista és árpádsávos zászlókat lobogtatott. A téren kiemelkedően erős volt a rendőri készenlét, nagyobb rendbontás nem történt, de két, az avatást megzavarni igyekvő embert előállítottak.

Délután a Várban a Fidesz tartott rendezvényt, ahol Pokorni Zoltán, Rogán Antal majd Orbán Viktor mondott beszédet. „Vissza kell követelni saját hazánkat" - mondta a Fidesz elnöke.

A Jobbik délután a Deák téren programot hirdetett, a tömeg utána a Bazilikához vonult, ahol a Budaházy György-féle demonstrációt tartották a közben őrizetbe vett Budaházy György részvétele nélkül. Később Toroczkai Lászlót is őrizetbe vették, akinek az volt a terve, hogy a tömeg kiszabadítja Budaházyt, amivel elkövette a hivatalos személy elleni erőszak bűncselekményének előkészületét.

A Szent István teret a rendőrség kordonnal vette körül, csak szigorú ellenőrzés után lehetett bejutni a demonstrációra. Sokan így be se mentek, a rendőrség pedig igazoltatni kezdte a Bajcsyn összegyűlt és az ismert jelszavakat skandáló embereket.

A rendőrök elkezdték kiszorítani az összegyűlt tömeget, hogy újra elindulhasson a forgalom a közben lezárt Bajcsy-Zsilinszky úton, paprikaszprét is bevetettek.

A Budaházy-féle tüntetés végével a tömeg az Alkotmány utcába indult, ahol a Magyar Önvédelmi Mozgalom tartott tüntetést, de útjukat kordon állta. Sokan kitrükközték a kordont, majd békés igazoltatásba szaladtak a rendezvény közelében.

Közben 100-150 tüntető a Nyugati pályaudvaron randalírozott, megtámadtak két rendőrt, majd vonatra szálltak, vidékre tartottak. A rendbontás miatt rövid időre lezárták a Nagykörutat. Később megérkezett a rendőrségi erősítés, estére helyreállt a rend.

A Bazilika közelében csak könnygáz bevetésével tudtak feloszlatni egy kisebb csoportot. Morvai Krisztinát, a Jobbik európai parlamenti listavezetőjét is érte a könnygáz.

Gyurcsány Ferenc a Művészetek Palotájában az ünnepi gálaesten mondott beszédet. "Örüljünk ennek a tehetséges országnak" - fogalmazott a miniszterelnök.