Pénteken hallgatják ki Szilvásyt
Szilvásy György a gyanúsítotti kihallgatása előtt azt állította az újságíróknak, hogy továbbra sem tudja pontosan, hogy mivel gyanúsítják. Szilvásy a Központi Nyomozó Főügyészség épülete előtt annyit mondott még, most meghallgatja az ügyészség álláspontját, és utána eldönti, hogy a továbbiakban miként cselekszik. Szilvásy György ügyvédje megerősítette azokat a korábbi sajtóinformációkat, hogy a nyomozás - amelynek nyomán meggyanúsították ügyfelét - személyes adattal való visszaélés és más bűncselekmények miatt indult.
![DSZZS20090529003](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/60_cfa0860e83a4c3a763a7e62d825349f7/525907_4662bc612244cfba7cdfcb043920f44a_wm.jpg)
Az UD Zrt. körüli botrány tavaly ősszel tört ki, miután a cég Szilvásy titokminiszter szerint megtámadta a kormányzati gerinchálózat informatikai rendszereit, ezért a vagyonvédelmi céget az ellenzékhez kötődő árnyék-titkosszolgálatként próbálták láttatni. Azonban a gyanú nem igazolódott be, az ügynek máig nincs gyanúsítottja. Ugyanakkor kérdések merültek fel az NBH eljárásával kapcsolatban, ugyanis nem volt jogalap a cég megfigyelésére és lehallgatására.
A cég tavaly szeptemberben feljelentést tett, miután a sajtónak kiszivárogtattak egy lehallgattott telefonbeszélgetést egy UD Zrt-s vezető és Csányi Sándor OTP-vezér között. Az ominózus beszélgetés során Dávid Ibolyára vonatkozó terhelő adatok gyűjtéséről esett volt szó. A pártvezető ezt a hírt használta fel riválisa, Almásy Kornél visszaléptetésére a pártelnöki versenytől.
A volt titokminiszter jelenleg a Magyar Nemzeti vagyonkezelő Zrt. humánpolitikai és koordinációs főigazgatója.