Orbán a Jobbik és az MSZP szavazóira hajt
Nyitott, nagy, jobboldali gyűjtőpártban gondolkodik, amely az emberekkel köt szerződést, mondta Orbán Viktor a Hír Tv Péntek 8 nevű műsorában. A Fidesz elnöke szerint sosem szabad összekeverni a Jobbikra szavazó embereket a párt vezetőivel, ahogyan az MSZP vezetését sem a szocialista szavazókkal. Nekem semmi együttműködnivalóm, közös tervem nem lesz a Jobbikkal, ahogyan az MSZP-vel sem, azokkal viszont igen, akik rájuk szavaznak, jelentette ki a Fidesz elnöke.
Úgy látja, a Jobbikra szavazók többsége azért döntött így, "mert az állam megszűnt körülöttük, a rendőrség egyszer csak eltűnt, eltűntek a munkahelyek, rendszeresen bajba kerülnek, nem tudnak megélni, amijük van, azt is ellopják esténként olyanok, akikről pontosan tudják, hogy kicsodák, amiről még beszélniük sem szabad, mert akkor rasszisták lesznek". Szavai szerint erre az élethelyzetre a Jobbik megoldása a Magyar Gárda volt, amit ő nem fogad el.
Orbán Viktor kitért arra, hogy van mondanivalója a szocialista szavazók számára is. Mint mondta, érti, hogy ők ragaszkodnak ahhoz a szocialista párthoz, amelyet a fejükben őriznek, de a jelenlegi MSZP-nek ehhez semmi köze nincs. Az MSZP most maroknyi szélhámos milliárdos pártja, jelentette ki az ellenzéki politikus. Azt javasolja a szocialista szavazóknak, hogy nézzék meg a Fidesz programját, menjenek el rendezvényeikre, és ha találnak válaszokat, szavazzanak rájuk.
A pártelnök szerint egyetlen konszolidált, kormányképes erő van - ez a Fidesz -, és két szélsőségre hajlamos párt van körülötte: az MSZP, illetve a Jobbik.
Orbán Viktor szerint a Fidesz nagy politikai közösséget próbál létrehozni, amely egymagában képes arra, hogy a parlamenti mandátumok többségét birtokolja, és így rossz kompromisszumok nélkül végre tudja hajtani a programját, amelyre a választók felhatalmazzák. A Fidesz elnöke emlékeztetett arra, hogy a jobboldal eddig még sosem kapott ilyen lehetőséget, most viszont már nagyon közel vannak a cél megvalósításához.
A szombati kongresszuson is téma lesz, hogy a Fidesz számára az az igazi kérdés: átérzi-e az EP-választás eredményének a felelősségét. Az 56 százalékos győzelem egyszerre felemelő és komoly felelősség is, mondta. Arra kérdésre, hogy tervezik-e árnyékkormány felállítását, azt válaszolta: a Fideszben nem pozíciót, hanem munkát osztanak.