Hess-menet Győrben is tilos
A rendőrség nem engedélyezi a rendezvényt, mivel a szervezők által jelzett belvárosi utakon akadályozná a zavartalan közlekedést, márpedig a forgalom más utakon nem biztosítható - mondta Horváth Csaba alezredes győri kapitány. Ha a szervezők a tiltás ellenére megtartanák a felvonulást, a rendőrség feloszlatja a rendezvényt - tette hozzá a kapitány.
Csütörtök délig felülvizsgálati kérelemmel nem fordultak a Győr-Moson-Sopron Megyei Bírósághoz a szervezők, eljárás ez ügyben nincsen folyamatban - közölte Becher Rezsőné, a megyei bíróság elnöke. Jogorvoslati kérelem benyújtására három nap áll rendelkezésre, és a bíróságnak is három napja van az elbírálásra. Az olyan ügyeket azonban soron kívül intézik, ahol rövid az idő - ismertette a jogszabályi környezetet az elnök.
Az idén tavaszon bejegyzett Nemzeti Munkáspárt kedden tett bejelentést a rendőrségen, hogy a gyülekezési törvény hatálya alá tartozó rendezvényt kívánnak tartani Rudolf Hess emlékére. A tiltó határozatot szerdán kézbesítették a kérelmezőknek.
Két héttel ezelőtt a rendőrség Budapesten is megtiltotta a Rudolf Hess emlékére tervezett menetet, amellyel Hitler náci vezér harcostársának akartak emléket állítani a szervezők.