Európában sehol sem jó cigánynak lenni
További Belföld cikkek
- Pusztításba kezdett egy Zsiguli Budapesten, teli piroson vágódott be a másik autós elé
- Orbán Viktor előtt szólalt fel Matolcsy György: Azt kell mondanom, hogy kissé bajban vagyunk
- Egyetlen szóval intézte el a bíróság kérdését a férfi, aki több ember otthonát is porig égette Pécsnél
- Orbán Viktor: Mi vagyunk az élő eurázsiai gondolat
- A csúcsforgalomban füstölt el egy villamos Budán
Az Európa Tanács adatai szerint Európa legnagyobb létszámú kisebbsége a roma. A becsült létszámok szerint az EU-ban Románia, Bulgária és Spanyolország után nálunk van a legnagyobb létszámú közösség (az EU-n kívül Törökországban és Oroszországban lakik több cigány, mint itthon.)
A létszámában legnagyobb roma közösségeket elszállásoló EU-s országokban hasonlóan rossz, de inkább rosszabb helyzetben élnek a romák, mint Magyarországon, sőt, kisebbségi jogaik állapota még kellemetlenebb, mint itthon.
Más országban is cigány a cigány
Romániában él a legtöbb európai cigány. Hivatalosan a teljes népesség 2,5 százaléka, vagyis 535 ezer, ám egyes becslések szerint valójában akár 2,5 millió is lehet a közösség létszáma. Európában itt tartották egyedüliként rabszolgasorban a cigányokat (csak 1865-ben szabadultak fel), majd a modern időkben 1990 és 1993 között brutális antiroma pogromok tépázták a romániai cigányok életét. A többségi lakosság és a romák között mindennaposak a feszültségek, sőt, a kisebbségi magyar lakosság és a romák között is. Erdélyben, a csíkszentmártoni magyarok a kétszáz fős helyi cigány közösség kitelepítését kérték. A konfliktusban a cigányok egy magyar családot bántalmaztak, a magyarok pedig Molotov-koktélokat dobtak a cigányok házaira.
Az Európai Roma Jogok Központjának (ERRC) jelentése szerint a romániai cigányok négy százalékának nincs személyi igazolványa sem, ami miatt számtalan állampolgári alapjogukat sem tudják gyakorolni. Romániában mindenki közül a cigányoknak megy legrosszabban a sora, talán az ország EU-s csatlakozása után, 2007-től ezért vándoroltak ki nagy tömegekben nyugat-európai országokba: Spanyolországba, Olaszországba. A kivándorlók pontos számát nem lehet tudni, de a Times szerint az olaszországi, menekülttáborokban élő cigányok hatvan százaléka Romániából és a Balkánról érkezett. Ez persze számtalan, gyakran tragikus feszültségpontot jelent a bevándorló romák és a befogadó ország között, amely Olaszország esetében a kitoloncolásban csúcsosodik. 2007-ben nagy sajtóvisszhangot kapott az az eset, amikor az egyik cigánytáborban élő román férfi megerőszakolt egy római asszonyt, aki pár nappal később a kórházban belehalt sérüléseibe.
Válaszként az olasz hatóságok megkezdték az általuk a közbiztonság szempontjából veszélyesnek tartott romániai bevándorlók kitoloncolását, és felszámoltak azt a cigánytábort, ahol a gyilkossággal gyanúsított román férfi élt. Az olasz kormány az eset hatására azonnal lépett: megváltoztatta a kitoloncolás szabályait, így azóta sokkal könnyebb dolga van a hatóságnak, ha valakit nem kívánatosnak tart az országban. A kormányrendelet kritikusai azzal érveltek, hogy a döntés megnövelte az önbíráskodás kockázatát, ugyanis nem sokkal később késekkel, botokkal, vasrudakkal támadtak négy romániai bevándorlóra egy római bevásárlóközpont parkolójában. Tavaly májusban pedig ismeretlen támadók egy Nápoly melletti romatelepet gyújtottak fel, ahol főként romániai cigányok éltek.
Miért utáljuk a kisebbségeket?
Szociálpszichológiai közhely, hogy többségi szemmel a kisebbségi lét ritkább, eltérőbb, jó vagy rossz értelemben érdekesebb, ezért e kitüntetett szerepénél fogva nagy érdeklődést vált ki. Az ismeretlentől rendszerint ódzkodunk, de izgat is bennünket, a felfokozott állapot, a más iránti megnövekedett figyelem pedig érzékenyebbé teheti az embert a negatív érzésekre.
A „másmilyen mint én"-érzete azt a hamis összefüggést sugallhatja, hogy a másmilyen egyben rossz, ijesztő, deviáns. Ezáltal az együttélés többség és kisebbség között gyakran nem problémamentes, leegyszerűsítve: nincs olyan hely, ahol ne utálnának valakit a származása miatt.
A spanyolok nem tekintik a cigányt cigánynak
A spanyolországi, gitanónak nevezett cigányoknak nincs semmilyen politikai védelmük. Magyarországtól eltérően nem tekintik a cigányokat etnikai kisebbségnek, ezért semmilyen (identitásuk, kultúrájuk, nyelvük védelmére irányuló) kisebbségi jog nem illeti őket. Nincs állami, sem kormányzati szervezet, amely speciálisan a cigányokkal foglalkozna, de az ERRC adatai szerint az állampolgárok egyenlő bánásmódját sem felügyeli semmilyen hatóság, pedig azt a kisebbségekre vonatkozó EU-s direktíva elvárja.
A spanyol kormányzat cigányügyi tervét sokat bírálták a spanyol roma vezetők, egyfelől, mert egyáltalán nem vonták be őket a program kidolgozásába, másfelől, mert nem tetszett nekik, hogy a terv kizárólag szociális, és nem etnikai alapon védte volna őket.
A kisebbségeket tehát arrafelé nem hajlandóak etnikai alapon kezelni, de bevándorlóként, nemzetiségi alapon jobbak az érdekérvényesítő lehetőségeik: 2007-ben Andalúziában pártot alapítottak a bevándorló bolgárok és románok (akik között sok a roma). A DSA párt szlogenje a Védjük az érdekeiteket lett.
Ne szüljenek a bolgár cigánylányok!
Bulgáriában a roma közösség nyelvhasználatában, vallásában, életstílusában és jellemző foglalkozásait illetően is annyira heterogén, hogy a cigányságkutatók még azon is vitáznak olykor, hogy közösségnek lehet-e egyáltalán a bolgár romákat nevezni. A romák fele városban, másik fele faluban lakik, 44 százalékuk ortodox, 39 százalékuk muzulmán, 13 százalékuk protestáns vallású, különféle dialektusokat beszélnek.
A csoport helyzete annyiban mindenesetre közös, hogy szociális helyzetük rossz, a magyar cigányokénál is rosszabb, a romániai cigányokéval vetekszik. A bulgáriai romák Ladányi János és Szelényi Iván kutatásai szerint sokkal kevésbé tagozódtak a társadalomba, mint a magyarországi romák, például azért, mert náluk sokkal többen beszélik ma is a romani cigány nyelvet, és sokkal több a gettószerű, csak romák által lakott terület. Talán soha nem volt Magyarországon olyan nyomorúságos terület, mint a bulgáriai, cigányok lakta városnegyedek, mint például a Szliven városának vasútállomása mellett található Nadezhda Roma.
A társadalomkutatók azt írják, Bulgáriában az egész roma társadalom kasztszerűen van kirekesztve a többségi társadalomból. Talán ezért is fordulhat elő, hogy olykor kormányzati szintű kirohanásokat indítanak a politikusok a cigányok ellen. 2006-ban a bolgár egészségügyi miniszter az egészségügyi törvény módosítására vonatkozó javaslatában azt kezdeményezte, hogy tiltsák el a szüléstől a 18 év alatti nőket. Gajdarszki egyértelműen kijelentette, hogy az új törvényjavaslat elsősorban a Bulgáriában élő etnikai kisebbségekhez tartozó fiatal nőket célozza meg. Ugyanabban az évben Dimitar Sztojanov, az Európai Parlament Bulgáriából delegált megfigyelője küldött romaellenes kirohanásokkal tarkított elektronikus körlevelet a parlament valamennyi képviselőjének, amelyben többek között Járóka Líviát gyalázta, és ezzel kiváltotta a nemzetközi közvélemény felháborodását.
Mivel a másik nagy bulgáriai kisebbség, a török közösség politikailag és kulturálisan is nagyon szervezett, a jó példa nyomán az utóbbi évtizedben több cigány párt is alakult Bulgáriában, igaz, a roma közösség sokfélesége, és a többség-kisebbség közti fesztültségek miatt számottevő politikai erőként nem állják meg a helyüket.
Etnikai listák : Nyugat-Európában a bevándorlók a cigányok
A többség és a kisebbség együttélése, a kulturális sokféleség a modern társadalmak tagoltságának egyik legfontosabb összetevője. Szinte nincs olyan ország Nyugat-Európában, ahol ne volna egy vagy több olyan kisebbségi csoport, mint Magyarországon a cigányság, amely – rendszerint számossága, külseje okán – a többinél sokkal láthatóbb. De honnan tudják a hivatalok Nyugat-Európában, hogy ki kicsoda? Lehet máshol listázni a kisebbségeket?
Angliában Európában egyedüli módon létezik a listázás és a pozitív diszkrimináció. Egy Stephen Lawrence nevű, 18 éves fiú tragikus halála miatt alakult ki ez a rendszer, akit 1993-ben négy fiatal szúrt le egy dél-londoni metrómegállóban, a szemtanúk állítása szerint pusztán azért, mert Lawrence fekete volt. Az ügyészség a szemtanúk vallomása ellenére elegendő bizonyíték hiányában felmentette a gyanúsítottakat és a gyilkosságért soha senkit nem ítéltek el. 1999-ben újra vizsgálták az ügyet, és akkor a nyomozó hatóság kimondta, hogy az ügy az intézményes rasszizmus példája, és egyben a „modernkori brit igazságszolgáltatás egyik legfontosabb momentuma". Az 1976-os kisebbségi törvényt még ugyanebben az évben módosították, mert úgy döntött a kormány, hogy nyilvántartják az emberek származási hátterét, hogy megelőzzék a rendőrségi, hivatali, intézményes visszaéléseket, valamint láthatóvá tegyék a társadalmi hátrányokat. Az iskolákban, munkahelyeken, pályázatok esetén kötelező jelleggel nyilatkozni kell a származásról, és az állampolgárok mondhatnak bármit magukról, az adatot senki nem kérdőjelezi meg. A válaszadási hajlandóság magas, és ez a gyakorlat egész Európában csak az Egyesült Királyságban létezik. Az angol példát bírálók szerint azonban az esélyegyenlőség jegyében működtetett rendszer egy alapvető emberi jogot, a szabad identitásválasztást húzza vastag ceruzával keresztbe. Ők nem szeretik, hogy kötelező nyilatkozni a származásukról.
Bár Franciaország etnikailag az egyik legváltozatosabb európai ország, náluk történelmi okokból kifolyólag a jog szerinti egyenlőség annyira fontos, hogy ha valaki megszerzi az állampolgárságot, akkor onnantól kezdve minden egyéb etnikai-, nemzetiségi-, kulturális jegyeit háttérbe szorítva francia lesz. Olyannyira, hogy vallási külsőségeitől is érdemes megfosztania magát, a muszlim nők burkája ellen például rendszeresen felszólalnak, egészen a legmagasabb politikai szintig. Mindezt az egyenjogú állampolgárok alkotta, egy és oszthatatlan francia köztársasági eszme alapján teszik, amelyet alkotmányuk első pontja is rögzít. Éppen ezért, a franciáknál egészen 2009 márciusáig tabunak minősült a multikulturalizmus emlegetése, és az etnikai-, nemzetiségi hovatartozásra vonatkozó információk bekérése. Sőt, ezt a tilalmat 1978-ban törvényben is rögzítették. Idén azonban - amikor Barack Obamát megválasztották az Egyesült Államokban, és így Franciaországban is előtérbe került a nemzetiségi-, bevándorlási kérdés - Nicolas Sárközy köztársasági elnök javaslatára az ország nemzetiségi összetételét vizsgáló bizottság állt fel. A javaslatot politikai és származási hovatartozástól függetlenül rengeteg támadás érte, egyelőre nem lehet tudni, ötlete milyen eredményekkel zárul.
Hollandia leginkább látható kisebbségi csoportjai bevándorlók: törökök, marokkóiak, szurinamiak és Holland-Antillákról érkezők. Az egyes csoportoknak szóló fejlesztések és marketingkampányok miatt az utóbbi években egy érdekes trend ütötte fel a fejét Hollandiában. A holland kormány által is alkalmazott rendszerben hatalmas adatbázisokat elemeznek, amelyen keresztül az egyes személyek vásárlási-, viselkedési szokásaikat hozzák összefüggésbe etnikai- vagy társadalmi hátterükkel. Ezt a rendszert a kormány gyakran a bevándorlókkal kapcsolatos politikai döntések, intézkedések esetében használja, írja Corien Prins, a Tilburg Egyetem jogi professzora. A szerző szerint az esélyegyenlőség álcája mögött a kormány a bűncselekmények elkövetőit, de azok között is csak a bevándorlókat akarja listázni. A jogászok és emberijogi szakemberek által üldözött, megbélyegző eljárásban a kormány különösen a Holland-Antillákról érkező fiatal férfiakra utazik.