Attól tartanak, hogy visszajönnek még

Index: Vissza tud emlékezni arra a napra, amikor az eset történt?

Tóth Zoltánné, romaügyi koordinátor: Soha nem fogom elfelejteni, ugyanis a mi házunk előtt állt meg először a fekete autó. Nagyon közel lakunk, a telep másik főútján. A tévében az egyesen meccs ment, azt nézte a férjem, a lányom a szobájában a Vacsoracsatát vagy a Hal a tortánt nézte, aztán egyszer csak bejött a másik szobába, és mondta, hogy egy fekete autó áll a ház előtt. A tévénézés miatt el volt nálunk sötétítve. Még jó, hogy nem kapcsolta fel a villanyt, még most is beleborzongok, mi lett volna, ha őt ölik meg. Tíz perc múlva hallottuk is a lövést. Olyat durrant, hogy még. Rá egy percre már kiabáltak is a romák, hogy megölték a Jenőt, meghalt, szíven lőtték.

Utólag megtudtuk, hogy az autó átment a másik utcába, a mellettünk lévőbe, aztán egy harmadikba, a húgomék háza elé. Ott is állt egy darabig, de ők szerencsére épp nem voltak otthon. A szomszéd Marika kinézett, nagy hassal volt akkor még. Jó, hogy nem őt lőtte le. Aztán az autó tehetett még egy kört, úgy állt meg a Rózsa utcában a Jenő háza előtt. Szerintem találomra köröztek, nézték, hol vannak otthon.

Ismerte az áldozatot?

Igen, másfél évet együtt dolgoztunk Nyíregyházán a Flex ipari parkban. Nyomtatókat gyártottunk. Aztán ott Tiszalök-Újtelepen, ahol az eset történt, és ahol én is lakom, mindenki ismer mindenkit. Három családra vezethető vissza a közösség, valahogy mindenki rokon.

Főleg romák laknak a telepen?

Csak romák laknak. Vagyis hazudok, egy bácsi még lakik, aki nem roma. Régen sok magyar lakott arra, akkor még bolt is volt, többféle. Ma már semmi nincs.

Kihallgattak sokszor a rendőrök utána, a kislányomnak részletesen kellett beszélnie az autóról. Mutattak neki a rendőrök képeket, de azok alapján nem ismerte fel, aztán eszébe jutott, hogy a Madonna egyik klipjében látott olyat. Kiderült, hogy ugyanezt egy másik fiatal szemtanú szintén említette a Madonna-klipben lévő autót.

A gyilkosság hétköznap éjjel történt, másnap tanítási nap volt. Ment az iskolába dolgozni?

Igen, reggel az igazgatónál kezdtem, elmondtam neki, mi történt. Aznap több gyerek nem jött be az iskolába, három-négy családból, ők főként Jenő rokonai. Mondta az akkori igazgatónő, aki sajnos azóta elhunyt, hogy ne bolygassuk a gyerekeket. Engedélyezett két-három napot nekik, utána viszont ellátogattunk – először a tanárokkal, aztán a cigány önkormányzat képviselőivel is - a szülőkhöz, és elmondtuk, hogy bízzanak az iskolában, hogy itt vigyázunk rájuk. Újtelepről iskolabusz hozza iskolába és viszi haza a gyerekeket, az iskolát zárjuk, biztonságos. Mégis volt, hogy naponta kétszer-háromszor bejöttek a szülők ellenőrizni, hogy minden rendben van-e a gyerekekkel.

Csak a cigány gyerekek szülei féltették ennyire a gyerekeiket?

A nem romák is aggódtak, de ők inkább a romáktól féltették a gyerekeiket. Hogy nem vágunk-e vissza. Nem is egy szülőnek kellett magyarázkodnom arról, hogy nem fog történni semmi baj.

A gyerekek hogy élték meg a gyilkosságsorozatot? Milyen történeteket meséltek egymásnak?

Látni lehetett rajtuk a megszeppenést, és a fáradtságot. Nagyon sok gyerek éjszakákig nem aludt. Ugyanúgy, ahogy a szülők fent voltak és településőrséget szervezve felváltva őrködtek, a gyerekek is fent voltak, mert mindenhol égtek a villanyok, hogy világos legyen a házak körül. Hajnalban aludtak el, nehezen ébredtek. A szülőket meg kellett nyugtatni, hogy a lehető legbiztonságosabb helyzetben az iskolában vannak a gyerekek.

Szentesiné Mogyorósi Judit, a 2.C osztályfőnöke: Azon a reggelen beléptem az osztályba, és a gyerekek egymás szavába vágva kezdtek beszélni. Helyre kellett tennem bennük, hogy én hová tartozom, állást kellett foglalnom hangosan a gyerekek előtt. Elmondtam, hogy ez az ártatlan ember nem érdemelte meg a halált. Amikor azt mondtam a gyerekeknek, hogy én magam is sajnálom azt az embert, amikor érezték, hogy a tanítónő is együtt érez velük, hogy velük vagyok, onnantól kezdve úgy éreztem, valamennyire megnyugodtak.

Az ön osztályába csak roma gyerekek járnak.

Szentesiné Mogyorósi Judit, a 2.C osztályfőnöke: Igen. Ezek elsős gyerekek, akik nem kérdezik meg, hogy tanár néni, mit gondolsz. Viszont a tanár néninek kapcsolnia kell, ez egy komoly pszichológiai és pedagógiai fogás. Azt is mondhattam volna, hogy hagyd ezt a témát fiam, engem ez az egész nem érdekel, akkor a gyerekben ott marad a feszültség.

Azt mondták, amit a felnőttektől hallottak és láttak. Minden gyerekben félelem volt és kuszaság, nehezen tudták felfogni, mi is történt ott valójában. Más-más információkat mondtak, azt vették át, felnőttes fordulatokkal, amiket a szülőktől hallottak. A dzsipről sokat beszéltek, így nevezték a járművet, és a fegyverekről is: a vadászpuskától kezdve egészen a karabélyig mindent mondtak. A támadókról azt mondták, fekete ruhában jöttek.

Akiket – ha jól tudom - senki nem látott Tiszalökön.

Szentesiné Mogyorósi Judit, a 2.C osztályfőnöke: Senki, de a gyerekek mégis tudni vélték a részleteket. Hangokról beszéltek, amit az ablak alól hallottak, és azt is mondták, hogy valaki talált egy cédulát, amire fel voltak írva a nevek. Azoké, akik a következők lesznek. Mások azt mondták, hogy a temetőben a fejfára rá volt téve egy papír, azon pedig volt egy névsor a következő áldozatokkal. Azt mondták, ismerték is a neveket. Akárhogyis, a meséikből kiderült, hogy tudatosult bennük, hogy ez nem egyszeri dolog.

Volt a tantestületben valamilyen általános elvárás, hogy hogyan kell a gyerekekekkel a történtekről beszélni?

Szentesiné Mogyorósi Judit, a 2.C osztályfőnöke: A pedagógusok leültek külön-külön mindegyik osztállyal, ezért nem volt szükség nevelőtestületi értekezletre. Ez azért iskolán kívüli ügy volt, ha iskolán belül történt volna, akkor biztosan lett volna valamilyen általános tantestületi elvárás.

Iskolán kívül történt, de nem gyakran történik ilyen tragikus gyilkosság egy településen. Azért ez egy váratlan, a gyerekekre is hatással lévő eset volt.

Szentesiné Mogyorósi Judit, a 2.C osztályfőnöke: Persze, de alapvetően mindenki tudta a dolgát. Azt viszont szeretném, ha tudnák, hogy a roma koordinátor miatt ment olyan jól a dolog. Mert a Tóth Zoltánné megtanította nekem, hogyan kell szeretni a roma gyerekeket. Ez az első színroma osztályom. Ha négy-öt roma gyerek van egy osztályban, akkor azok besimulnak a többi közé. És ez az első olyan osztályom volt, hogy ültem a katedrán és csak roma gyerek volt előttem. Megtanultam, hogyan kell szeretni a roma gyerekeket.

Hogyan kell? Mit tanult?

Szentesiné Mogyorósi Judit, a 2.C osztályfőnöke: Második éve tanítom ugyanazokat a gyerekeket, és bár tavaly még éreztem felőlük ellenérzést, idén csak szeretetet érzek. Egyet tanultam meg, és az az, hogy éppen úgy kell őket szeretni, úgy kell leszidni is, mintha a sajátaim lennének.

Mit gondolnak, a gyerekek mennyit értettek abból, hogy a helyi támadás a származásukhoz kötődött, vagyis hogy az elkövetők cigányokat akartak gyilkolni?

Tóth Zoltánné, romaügyi koordinátor: A kicsiknél nem, de a nagyoknál érezni lehetett. Kellett velük beszélgetni az okról. Nem értették, főleg, mert a Jenő egy nagyon rendes, dolgos ember volt. Megzavarta őket, ahogy a felnőtteket is, hogy valaminek igaziból nincsen oka. Azt mondtuk nekik, hogy nem a cigánysága volt az ok, csak szerencsétlen módon éppen akkor ment a Jenő bácsi dolgozni. Elejét akartuk venni a problémáknak, a nagyobbak, a hetedikesek, nyolcadikosok között így is volt, aki agresszíven reagált.

Vissza tud emlékezni, hogy miket mondtak a nagyobb gyerekek?

Tóth Zoltánné, romaügyi koordinátor: Azt mondták, hogy ők ezt ugyanúgy visszaadnák. Gyerekként ilyet mondtak. Ők is jártak a településőrséggel, és mondták, hogy dobjuk be kővel az autókat, hadd dögöljenek meg azok is. De amellett, hogy ilyeneket mondtak, nyílt agresszió nem volt, sőt, az átlagosnál visszafogottabbak, csendesebbek voltak.

Feszültebb lett a viszony romák és nem romák között Tiszalökön a gyilkosság miatt?

Tóth Zoltánné, romaügyi koordinátor: A nem roma emberek elkerülték Újtelepest, mert attól tartottak, hogy a romák megdobálják őket. Pedig Nyíregyháza felé arra a legrövidebb az út, de inkább kerülőt tettek, nem mentek arra. A romák pedig azt mondták, hogy bekiabáltak és megdobálták őket a nem romák, hogy megdöglötök mindannyian. Ha nem vagyunk ott néhányan az okosabbja közül, és nem mondjuk, hogy tegyétek le a kapát, meg a kaszát, akkor baj lett volna. És ez így ment két héten keresztül.

Felpaprikázta az idegeket az eset. És a nem romákat is megviselte, hogy olyan romát öltek meg, aki munkás volt, aki a családjának élt, nem lopott, nem volt börtönben. Tisztelték, becsülték Jenőt, akárhová ment. Nem lehetett rá rosszat mondani. De egy rossz romának sem lehet az a sorsa, hogy ha erre jársz, akkor lepuffantalak, mert mindennek meg van a törvénye. És a törvény ítélkezzen felette, ne más.

A történtek óta eltelt hat hónap. Téma még a gyilkosság a gyerekek körében?

Tóth Zoltánné, romaügyi koordinátor: Már kevéssé beszélnek erről, de érezhető, hogy bizonytalanság van bennük, hogy biztos, az elkövetőket fogták-e el? Voltak, akik felismerni vélték azokat, akiket elfogtak, mondták, hogy őket látták, de sokan bizonytalankodtak, és attól tartanak, hogy visszajönnek még.