Natália
2 °C
5 °C
Index - In English In English Eng

Orbán: Magyarország igazi hangja a józan észé

2009.10.23. 12:44 Módosítva: 2009.10.23. 14:33
A világnak meg kell mutatnunk, hogy Magyarország igazi hangja a józan észé, nem a szélsőségé, a diktatúráé, a pénzé vagy a gyűlöleté, mondta Orbán Viktor a nagytétényi országzászló avatásán. A Fidesz elnöke azt mondta, a feladatuk az, hogy öt hónap múlva elkezdjék újjáépíteni Magyarországot, és végre lezárják az átmenet korszakát.

A Fidesz nem tartott külön 1956-os megemlékezést. Orbán Viktor Budapest XXII. kerületében, az 1948-ban lerombolt, most újjáépített nagytétényi országzászló felavatásán mondott beszédet. Az eseményen több ezren voltak.

Orbán Viktor egy kormányzásra készülő párt elnökeként beszélt a jelenlévőkhöz. „Olyan új kormányt szeretnék én is látni, amely hivatását az 56-os fundamentumokon állva teljesíti be.” 1956 óta is voltak jónéhányan, akik azt hitték, hogy lehet egy nép ellenében kormányozni. Voltak, akik lenézték a népet, azt hitték, elég neki a napi betevő, és a szabadság- és igazságvágyát figyelmen kívül lehet hagyni. Ez a tévedés lesz végső bukásuk oka, amikor nemcsak a hatalom bársonyszékeiből kell távozni, de szembe kell nézni a tettek következményeivel, és vállalni kell a felelősséget hivatali visszaélésekért is, mondta a Fidesz elnöke.

„Nekünk, akik felelősséget érzünk Magyarország sorsáért, immár nem az a dolgunk, hogy a bajokon rágódjunk, hogy emésszük magunkat az elpazarolt évek miatt, hanem hogy végigvigyük, amivel a történelem megbíz bennünket”, hogy legkésőbb öt hónap múlva győzelemre vigyék Magyarország ügyét, aztán újjáépítsék Magyarországot, hangsúlyozta Orbán.

„Új küzdelem kezdődik. Régóta várok rá” – ez Orbán személyes életében és generációjának is fontos, nem adódik ugyanis még egyszer ilyen lehetőség az életben. A tétje rendkívüli, lezárhatják az átmenet korszakát, és új irányba indulhatnak el.

A pártelnök szerint küzdelmük igazi nehézsége abban rejlik, hogy nem a választásokig tart, a célja pedig nem pusztán a választások megnyerése, az csupán egy nélkülözhetetlen lépcsőfok. Az igazi küzdelem - emelte ki - utána jön: Magyarországot ugyanis újjá kell építeni, ami nem lesz kis feladat. „Gáncsolni fog a múlt, a mostani jelen, mindent megtesz, hogy visszatérhessen” – jósolta a Fidesz elnöke.

Orbán szerint vannak, akik bánkódnak a hét elvesztegetett év miatt. Sokan gondolják, hogy nem lehet mindezt már helyrehozni. „Szilárdan hiszem, hogy minden zsákutcából vissza kell jönni, ha máshol nem, ott, ahol befordultunk” – mondta a Fidesz elnöke.

Orbán külön foglalkozott a szélsőségességgel. Hangsúlyozta, hogy az 56-os magyar forradalmárok építettek és nem romboltak, nem volt káosz, nem volt anarchia, nem szabadult el a bűnözés; józan ésszel vitték végbe a változást, és nem engedtek teret a szélsőségeknek. Az 56-os forradalmárok valójában az európai civilizációhoz méltó, törvényes rend helyreállításáért harcoltak, mondta.

A pártelnök szerint az embereket ma összeköti az, hogy az elkerülhetetlenül bekövetkező változástól mindenki józan megoldást vár: a szélsőségek ugyanis nem hoznak alkotó korszakot, csak szembefordítják egymással az embereket, ezzel szemben a józan ész képes egységet teremteni. Mint fogalmazott: a józan ész erős, a szélsőség viszont erőtlen, rombol, amikor a diktatúra ruhájába bújik, amikor a pénzügyi diktátumoknak veti alá az emberek életét, amikor kormányoz, és amikor „költségvetést eszkábál az Országgyűlésben”.

A világnak azt is meg kell mutatnunk, zárta beszédét Orbán, hogy Magyarország igazi hangja nem a szélsőség, nem a diktatúra, nem a pénz, nem a gyűlölet hangja, hanem a józanul cselekvő, gondolkodó magyar emberek hangja.