Hány halálos áldozatuk lesz a Fidesz-lágereknek?

Ha péntek délután bombát dobtak volna a budapesti Városházára, örökre kiürültek volna a budapesti cukrászdák. Kivéve a Daubnert és az Augusztot, amikről a facebookos zuhanyhíradó a választások előtt rendre azt terjeszti, hogy minden eladott sütemény után egy forintot adnak a MIÉP/Jobbik/NSDAP kampányára. Annyi öreg nénit egy rakáson, mint a Városháza díszterme, még soha, egyikünk sem látott. Férfiak kevesen, hatvan alattiak még kevesebben, jól öltözöttek alig. Divatos frizuránk és laptopunk egyből gyanús, többen laposan pillantgatnak, egy különösen harcias nénike a vállunk mögött lesve igyekszik megtudni, kinek írunk jelentést.

Nénik nélkül ma már tényleg senkit sem érdekelne a magyar politika. Pont ezért volt ijesztő látni, hogy a baloldali asszonyokból mennyire elillant a szufla: a közönség az összes beszédet bénult csendben hallgatta, elmaradtak a rituálé kötelező és aránylag szórakoztató részei, mint az Orbán említésekor kánonban előadott gúnykacaj. A szónokok maguk is annyira kiégtek, hogy eszükbe sem jutott legalább egy rutinszerű kövérlászlózás, ami pedig még a halott reformert is megmozgatja. A chartások előre megadták magukat az Armageddon Felcsúti Lovasának, ami azért szemétség, mert ebben a hagulatban kicsit sem lesz izgalmas a végjáték.

Küszöbön a népirtás

A rendezvény olyan kérdésekre kereste a választ, mint például: hogyan fogja Orbán Viktor elevenen felfalni minden baloldali választópolgár agyvelejét? Mit jelent az országnak, ha jövő tavasszal győz a Fidesz? Mire lehet számítani a demokratikus rendszer, a jogállam, a sajtó és a gazdaság területén? Nem akarjuk előre lelőni a poént, de ha lehet hinni az itt elhangzottaknak, a 2010-es választások utáni eseményekre ki kell majd találni egy kifejezőbb szót a genocídiumnál.

Kezdés előtt néhány perccel a közönség várakozásteljesen zsong. Nem véletlenül: a perceken belül pályára lépő Vásárhelyi Mária-Debreczeni József-Bauer Tamás csatársor a Fidesz-démonizáló szubkultúra Iniesta-Messi-Ibrahimovicsa. Debreczeni a bajsza ellenére a csapat ifjú amorózója, amint megjelenik, el is lepik a lelkes nénik, ő pedig a baloldali közírás ministránsfiújaként szendén somolyog. Vásárhelyi fekete ruhában melegít, Bauer Tamás pedig egy Nordmende feliratú kopott reklámszatyorral lopja be magát a közönség szívébe.

A punkok és az állatkínzás

Egy kisebb asztalnál az esemény szórólapját osztogatják, adományokat gyűjtenek, és Debreczeni József hamarosan megjelenő, soha ki nem találnák, de Orbán Viktorról szóló, "Orbán az arany pecsétgyűrűjével nyomja ki a rózsaszín tappancsú kiscica szemét" című könyvét reklámozzák. Váradi Júlia háziasszonyként megköszöni a Chartához eddig érkezett adományokat, és mint a harmadvonalbeli punkegyüttesek énekesei, felhívja a közönség figyelmét, hogy hátul, az asztaloknál megtalálhatják a számlaszámot azok, akik még elmulasztottak adakozni az ügyért.

Hé DJ, azt a régi lemezt nyomjad!

A szmóker városi legenda szerint egy István keresztnevű közíró valamikor a rendszerváltás tájékán annyira beszívott egy hazibuliban, hogy bezárkózott a vécébe, és órákon át nem volt hajlandó kijönni, hiába kérlelte dörömbölve barátja, Debreczeni, hogy "Pista, gyere ki, nem lesz semmi baj". József most már nem ezt gondolja. Sőt, inkább azt gondolja, hogy rettentő nagy baj van, mert a Nyolcfejű Vérivó jövő tavasszal

- tuti kétharmadot szerez
- felszámolja a rendszerváltással kialakult parlamentarizmus írmagját is
- beláthatatlan időre bebetonozza a Fidesz Horthy-rendszerre hajazó hegemonisztikus hatalmát.

József pokoli víziójában Magyarországnak olyan erős elnöke lesz, aki a fogával képes elvontatni Schmuck Andort, egy kézzel levet présel az acélgerendából, és bármikor lenyom kétszer huszonöt egykezes fekvőtámaszt. Ha a túl erős elnök nem lenne ok egy lemmingeket megszégyenítő csoportos öngyilkossághoz, azt képzeljék el, hogy lesz egy felsőház, ahol Erdő Péter püspök fog kimondhatatlanul antidemokratikus dolgokat művelni! Egy csuhás! Nem véletlenül fogalmazott úgy Debreczeni, hogy "szinte fatálisnak látszik a jövő".

Kalap, kabát

Azt ugyan elismerte, hogy a nemzetközi helyzet nem kedvez a diktatúra kialakulásának, de azt jövendőlte, hogy Orbán - elsőként a magyar történelem miniszterelnökei közül - azt fog kinevezni bármilyen posztra, akit akar. A chartás nénik józanságát mutatja, hogy erre azért nem kezdtek el morajlani. Debreczeni szerint nem 4-8 rossz év jön, hanem 2010-ben végleg elsüllyed, ami itt húsz év alatt felépült, kész, kampec, minden választókörzetet megnyer a Fidesz, a lágerek építéséhez pedig már a két forduló közt hozzákezdenek.

Debreczeni beszéde közben jöttünk rá, mi olyan bizarr ebben az eseményben az elejétől fogva. Az, hogy itt el nem követett bűnökkel vádolnak egy pártot, olyan alapon, hogy ezeket a bűnöket nyilván el akarja követni. Például, hogy az erős elnök majd akkor vezet be rendkívüli állapotot, amikor csak akar. Ez nem a legjobb alaphelyzet a közönség lázba hozásához, és hiába jöttek el szép számban a progresszív kávénénikék, ezzel még őket sem lehetett begerjeszteni.

A három előadó közül messze Debreczeni a legjobb szónok, felháborító modorossága azonban elviselhetetlen. Aki nyugati demokrácia helyett olyat mond, hogy "western típusú demokratikus berendezkedés", az ne csodálkozzon, ha egy nyomorult kulturális havilapot vagy kutatóintézetet sem bíznak rá kenyéradó gazdái.

Mária olvasókönyve

A Debreczenit követő Vásárhelyi Máriát Váradi Júlia azzal konferálja fel, hogy "ismét egy sokkoló előadás következik", ami bennünk egy pillanatra felcsillantja a világ első liberális zombipornójának a lehetőségét, erről azonban sajnos szó sincs. Vásárhelyi mostani produkciója még az összegyűlt nyugdíjasok igényeit sem elégítette ki. Vásárhelyi ugyanis szemben a konferencia másik két előadójával előadni sem tud.

Így ő húsz percben papírról olvasott fel valamit, ami vagy egy volt az ÉS-ben már megjelent cikkei közül, vagy kísértetiesen hasonlított ezekre. Ráadásul Vásárhelyi csak ülve tud olvasni, így a közönségnek azon kilencven százaléka, amelynek nem volt szerencséje az első sorban ülni, csak a nyakát nyújtogathatta.

Mint a dominához befizető férfiak

Talán nem szégyen bevallani, de mindketten alapvetően Vásárhelyi miatt döntöttünk úgy, hogy péntek délutánunkat erre a rendezvényre áldozuk. Egészen pontosan azért, mert bíztosak voltunk benne, hogy mond valamit az Indexről is. Mint a dominához befizető férfiak, azért szenvedtünk, hogy Vásárhelyi egy utolsó, jól irányzott ostorcsapással megrántsa a ravaszt elektromos árammal már eleve felajzott hímvesszőnkön.

"A magyar internetes portálok közül a kétségtelenül legprofibb, legjobb infrstruktúrával rendelkező Index jobboldalisága rendkívül rafinált." Lucskosan, elaléltan pillantottunk egymásra. Megszorítottuk egymás kezét. Megkaptuk, amire vágytunk. Rafináltak vagyunk. Mi is megadjuk hát, amire Vásárhelyi vágyik. Következő célunk a Magyar Nemzet és a HírTv szintjének elérése, ők ugyanis már "rafináltan kirekesztők". Földet rengető orgazmus lehetne.

Haverokat, rokonokat

Vásárhelyi felolvasása 98 százalékát a Fidesz médiapolitikájának gyalázására fordította, a maradék kettőben a Napkeltét szidta, valamint az MSZP-t, amelynek "fogalma sincs a modern média működéséről", és nem szakembereket küld a mindenféle médiafelügyeleti szervekbe, mint az SZDSZ, hanem haverokat, rokonokat és üzletfeleket. A Fidesz és holdudvarának szidalmazása sok újat nem hoz, viszont annyira monoton az előadás, hogy képtelen lázba hozni a közönséget. Posztkoitális depressziónkban itt gondolunk arra először, hogy ezzel az emberanyaggal egy Szanyi Tibor már szétverette volna a közeli Jégbüfé előtt ugyanekkor gyülekező, Budaházy Edda által szervezett "Nők a politikai terror ellen" című utcai demonstráció résztvevőit.

Ő a pirosat választotta

A nap bon mot-ja az utolsóként fellépő Bauer Tamásé lett, aki szólásra emelkedve ránézett a mikrofonja fejét borító szivacsra, és nyomatékosan, úgynevezett áthallásos hanglejtéssel azt mondta: én a pirosat választottam. Az ígéretes kezdés után a beszédében leszakadás ért elszigetelődést és meciarizálódást, mit mondjunk, nem lennénk most a magyar költségvetés helyében. A szónoklat további része annyira zsongító volt, hogy erről a szakaszról mindössze a "nem fognak elleni a tehenek" bejegyzést találtuk a gondosan körmölt jegyzeteink közt, de nem esküszünk meg rá, hogy ez így szó szerint elhangzott.

Bauer a közönség agyát is lezsibbaszotta, de annyira, hogy szegény néniknek az sem tűnt fel, egy olyan embert tapsoltak meg, aki néhány perccel korábban még helyeselte a nyugdíjrendszer karcsúsítását. Na nem mintha a magyar társadalom többi része jobban járna majd, hiszen ismét hidegháború következik a szomszédainkkal, akárcsak 1998 és 2002 közt. És most aztán le is fogunk ám szakadni, nem úgy, mint az utóbbi nyolc évben, amikor Magyarország akkor sem fejlődhetett volna gyorsabban, ha egy Battonyától Nemesmedvesig éró olajmezőt találnak az ország alatt.

Az egyetértő-bajnokság

A három előadás után tartott rövid szünetben a teljesen szétcsúszott nénikéket a szervezők ingyen kávéval igyekeztek összerántani a konferencia maradékára. Ennek a szándéknak azonban alaposan betett a három előadó részvételével rendezett kerekasztal, amit a körülült bútordarab formájára utalva Váradi tréfásan ívasztalnak nevezett el.

Az olyan eszmecsere, amelynek minden résztvevője pont ugyanazt mondja, ritkán izgalmas - az aranyszabály alól sajnos a mostani esemény sem volt kivétel. Bíztunk abban, hogy Váradi őszintén megkérdezi, ki hány halálos áldozatra számít 2010 harmadik negyedévében, és akkor majd lesz egy kis vita a pontos számon, de erre sem került sor.

Hirtelen viszont kitört a belső hármasban a zabolázhatatlan optimizmus, és egymást követték a lélekmelengetőbbnél lélekmelengetőbb kijelentések. Vásárhelyi például legendás kutatásaira hivatkozva közölte, hogy "szerencsére a fiataloknak már Orbánnal is tele van a hócipőjük, amit Debreczeni azzal kontrázott meg, hogy nem lesz azért olyan rossz, mint a Kádár-rendszer, és egyébként sem szabad megijedni, mert éppen ez a céljuk. Bauer ettől úgy érezhette, hogy bátorságát azonnal bizonyítania is kell, úgyhogy gyorsan közölte, hogy őt bizony egyáltalán, de még egy icipicit sem foglalkoztatja a Jobbik.

Ez volt a pillanat, amikor éreztük, nekünk is csatlakoznunk kell a lesütött szemmel kifelé szállingózó nénikékhez. Ha már Bolgár úrról lemaradtunk, legalább az Orosz Jóskára érjünk haza. Mindig olyan jókat mond.