Móric
14 °C
17 °C

Lovakkal harcol a gázcég a szeszcsempészés ellen

2009.11.24. 14:09 Módosítva: 2009-11-24 14:09:34
640 millió forintos támogatásra kötelezte el magát egy szabolcsi lótenyésztő kft.-nél az Emfesz. A hányatott sorsú földgázkereskedő cég, amelynek igazgatóját két hete rövid időre őrizetbe vették, többek között a rendőrök lovas képzésére adta az összeget. A rendőrök azonban nem hallottak lehetőségről, sőt az ágazat annyira visszafejlődött, hogy az egész megyében összesen három lovas rendőr maradt.

A Magyar Ló Kft.-vel kötött kiemelt támogatási szerződést az Első Magyar Földgáz és Energiakereskedelmi és Szolgáltató Kft. A magyar gázpiac negyedét uraló vállalat arra kötelezte el magát, hogy a nagyecsedi cég számára évente 80 millió forintot adományoz. A 2008 májusában kötött megállapodás szerint az Emfesz 2015-ig összesen 640 millió forintot utal a román-ukrán határ közelében fekvő településre.

A november elején rövid időre őrizetbe vett Góczi István, az Emfesz vezérigazgatója az cég sajtószóvivőjén keresztül arról tájékoztatta az Indexet, hogy számára mindig is fontos volt a hazai lósport és a lótenyésztés felfuttatása, ezért döntöttek a nagyecsedi nonprofit vállakozás szponzorálása mellett. Góczi szerint a döntéssel a sportoláson túl a közbiztonság javítását is szolgálják, hiszen a környéken a zöldhatáron folyó szeszcsempészés miatt támogatni kell a rendőrök és a polgárőrök lovas képzését is.

A Magyar Ló Kft. szerződésében az áll, hogy az Emfesz pénzén a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-kapitánysággal és a polgárőrökkel is együttműködést alakít ki, hogy segítse a szervezetek tagjainak lovas oktatását, valamint hogy bekapcsolódjon a vagyonvédelmi és közbiztonsági programokba.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-kapitányság helyettese szóvivőjétől, Fedor Ritától azt a felvilágosítást kaptuk, hogy a rendőrség nem áll kapcsolatban egyetlen külsős lovas céggel sem. A megyében összesen három lovas rendőr teljesít szolgálatot, képzésük viszont a fővárosban folyik.

A nagyecsedi polgárőrség vezetője, Tóth Zoltán az Indextől tudta meg, hogy a településen létezik egy, az lovas képzésükkel megbízott vállalkozás.

Az Emfesz tavaly több mint 200 milliárdos forgalom mellett 6 milliárd forintos nyereséget könyvelt el. A szerződés megkötésekor a cégnek még 2015-ig szóló megállapodása volt a Rosukroenergóval gázszállításra. Az idén tavasszal azonban jelentősen megváltozott a helyzet, a cég ukrán tulajdonosa előtt lezárták az orosz gázforrásokat, a magyar menedzsment közreműködésével új tulajdonosa lett a cégnek, és - az egyébként nagyecsedi születésű Góczi István bevallása szerint - ezek a csapások elvitték a tervezett nyereség jelentős részét. Ráadásul a céget még a rendőrség is megszállta, és két éjszakára a vezérigazgatót is őrizetbe vették.

A Magyar Ló Kft. vezetőjét, Lökős Mihályt többszöri próbálkozásunk ellenére sem sikerült elérnünk.