Szabó Imre környezetvédelmi miniszter szerint egyedülállóan jó és átlátható a magyar kormány zöldprogramja. A Bencsik által előadott támadások pedig csak rosszat tesznek az országnak. Szabó szerint sok pályázat "kiírásra került" már. A Bencsik által is hivatkozott kritikus hangvételű ombudsmani jelentés Szabó szerint érthetetlen, és nem is tud vele mit kezdeni. A klímabarát-otthon programot pedig éppen most indította el a kormány.
Pánczél Károly (Fidesz) azért szólalt fel, mert MSZP-s képviselők, például Arató Gergely államtitkár és Magyar Bálint (SZDSZ) egymásnak estek az oktatási bizottságban, és Magyar úgy csinált, mintha ő lenne a miniszter, pedig már ellenzékben van. Miközben a munkaügyi miniszter trükközött a szakképzési törvénnyel, még jó hogy a Fidesz résen volt. Ki a felelős a káoszért? - tette fel a kérdést.
Hiller István szerint káosznak semmi nyoma.
Pánczél szerint káosz van az oktatásban. A parlament elfogadta a választ.
Pelczné Gáll Ildikó (Fidesz) folytatja az ejtőernyős tematikát. Ő külkereskedelmi kinevezésekkel foglalkozik. Molnár Lajos (SZDSZ) lánya Párizsban, Kóka János (SZDSZ) egykori munkatársa Brüsszelben kapott szerinte gyanús körülmények között zsíros állásokat. Pelczné szerint az elvben ellenzéki SZDSZ barátainak, rokonainak adtak állásokat.
Burány Sándor (MSZP) államtitkár válaszában kitért arra, hogy Molnár lányát már az Orbán-kormány idején is párizsi állást kapott az államtól. Utána a Torgyán-család kinevezéseiről beszélt, jelezve, hogy tíz éve a helyzet súlyosabb volt.
Pelczné szerint Burány nem a kérdésre válaszolt, mert nem a kiküldetések hátterét tárta fel. A parlament viszont elfogadta a választ.
Balla Mihály (Fidesz) a külügyet arról interpellálja, hogy az EU új külügyi szolgálatába a magyarok hogyan vesznek részt. Balla szerint a kormány nem készült fel, nincs átlátható kiválasztási folyamat az új posztokért, hanem mutyizás van.
Szabó Vilmos külügyi államtitkár szerint szó sincs arról, hogy a pártkatonák előnyt élveznének a szakértőkkel szemben. Lesz folyamatos tájékoztatás, a kormány felkészült. A "kiválasztási eljárás" később lesz.
Balla szerint kevés az információ, és terjednek ejtőernyőzési hírek. Ő nem, de a parlament elfogadta a választ.
Halász János (Fidesz) szerint a csornai időközi választás jelezte, hogy az emberek nem kérnek a szocialistákból. Ehhez képest a kulturális miniszter több fontos intézmény élére is szerinte alkalmatlan pártkatonákat nevezett ki. Különösen Csák Ferenc kinevezését támadta, ő a Magyar Nemzeti Galéria élére került. Csák szerinte Gyurcsány politikai komisszárja, és csak az számított, hogy milyen a politikai beállítottsága. Halász számos kinevezettet támadott még, például Csorba Lászlót, a Magyar Nemzeti Múzeum vezetőjét, mert személyében először nem régész, hanem történész áll a múzeum élén.
Hiller István szerint minden kinevezettje tehetséges, rátermett szakember, és csak ez számított. A politikai hátteret ő sose nézte.
Halász szerint Hiller hazudik. A parlamenti többség viszont elfogadta Hiller válaszát.
Pál Tibor (MSZP) a legfőbb ügyészt interpellálja a ferencvárosi időközi választás miatt. A januári választáson sok hamis ajánlószelvényt adtak le a pártok. A nyomozók Pál szerint furcsa kérdéseket tettek fel az ügybe, mert azt is megkérdezik a cédulákat leadóktól, hogy kit támogattak januárban. Pál garanciát kért, hogy ezek a tanúvallomások maradjanak örökre titokban.
Kovács Tamás legfőbb ügyész szerint a tanúvédelmi szabályok elegendőek, de az ügyészség külön is intézkedett, hogy teljes legyen az ügyben az anonimitás. Büntetőjogi következményt, fegyelmit ígért annak, aki mégis kiadja a nyomozás tanúinak válaszait.
Pál Tibor elfogadta a választ.
Székely Tamás egészségügyi miniszter szerint Kárpáti Zsuzsannának jó a szakképesítése, és nem politikai kinevezett (ejtőernyős). A miniszter azzal büszkélkedik, hogy itthon már 1,8 millió embert beoltottak, miközben az egész világon összesen csak 60 milliót. Ráadásul szerinte az EKI olcsóbb mint a nagykereskedők lennének. A hasznot a háziorvosok és az oltópontok kapják, és drága a szállítás is. Székely szerint amikor kismamák fekszenek lélegeztetőgépen, akkor Pesti inkább az oltást népszerűsítse, zárta beszédét.
Pesti fenntartja, hogy az EKI rosszul dolgozik, az ÁNTSZ dolgozik jól és nem igaz. Korrupciógyanút sejt az Omninvest körül, ingyenes oltóanyagot követel és nem fogadja el a választ. A parlament elfogadta.
Pesti Imre (Fidesz) kezdi az interpellációk sorát. Szerinte botrányos, szánalmas ahogy a magyar kormány a H1N1 elleni vakcinákat keresi. Az oltóanyagok kiosztásának szervezését egy EKI (Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet) nevű cégre bízta a kormány, amit Pesti szerint egy Kárpáti Zsuzsanna nevű szocialista ejtőernyős vezet, nagyon rosszul. Az EKI ötszörös áron és lassan szállítja a vakcinákat és nem mondják meg hová teszik az extra hasznot.
A parlament 96 százaléka megszavazta, hogy az eredeti napirendtől eltérve, sürgősen szavazhassanak ma az Ukrajnát elítélő nyilatkozatról.
Firtl Mátyás (KDNP) is egyetért a nyilatkozat mostani elfogadásával. Akkor kell fellépni, amikor sérelem éri a magyar kisebbséget, nem azt kell latolgatni, hogy Janukovics vagy a másik erre hogyan reagál. Eörsi belekiabált, Firtl kérte, hogy az SZDSZ-es viselkedjen európai módon.
Kozma József (MSZP) szerint fontos a jó időzítés, de a nemzeti érdek is az. Az emberi jogok védelmétől eltekinteni nem lehet, itt kompromisszumot nem lehet kötni. Az ukrajnai kisebbségeket sértő intézkedések ellen lépni kell.
Eörsi Mátyás (SZDSZ) teljesen egyetért Némethtel, és szeretné ha Ukrajna teljesítené a kisebbségeket illető kötelezettségeit. Viszont szerinte rossz lenne most ez az elítélő nyilatkozat, mert a januári ukrajnai elnökválasztáson a demokrácia ellenségeinek malmára hajthatja a vizet. Eörsi szerint a növekvő ukrán nacionalizmusnak nem a magyarok a fő céltáblái, ők csak elszenvedik azt, igazából az oroszok elleni kampány van a háttérben. Ezért nem támogatja az SZDSZ a nyilatkozat elfogadását. Szerinte majd az új ukrán elnökkel kell leülni tárgyalni.
Az ukrán törvények szerint újabban csak ukrán nyelven lehet közép- és felsőoktatásba felvételezni, illetve 10. és 11. osztályban a magyar nyelvű tankönyveket nem nyomtatták ki. Ezt a magyar parlament várhatóan hamarosan elítéli. Az erről szóló politikai nyilatkozat mögött négypárti egyetértés van. Németh Zsolt (Fidesz) első hozzászólóként felidézi a magyar Ukrajna-politika történetét. Szerinte Antall József kormánya még bölcsen segítette a születő ország függetlenségét, de azóta gyengült a magyar kiállás Ukrajna mellett. Most viszont eljött az idő, hogy Magyarország jelezze, Ukrajnának teljesítenie kell az emberjogi elvárásokat. Különben Magyarország nem támogathatja Ukrajna euroatlanti közeledését.
Korózs Lajos (MSZP), a szociális tárca államtitkára szerint tényleg fontos, hogy a szülők dolgozzanak és a gyerekek jól táplálkozzanak. Ezért adatokat sorol: 370 ezer gyerek kap kedvezményesen ennivalót oktatási intézményekben. Ebből 204 ezer gyerek ingyen eszik. Egyéb kedvezményekről és támogatásokról is beszél. Szerinte a nyári étkezésre költött pénzt idén megduplázta a kormány, és egyre többen járnak óvodába. Ezzel vége a napirend előtti felszólalásoknak.
Nagy Kálmán (KDNP) megdöbbent a kormány Magyarország-képétől. A nagy gyermekszegénység és a gyerekek rossz egészségügyi állapotának kapcsolatára hívta fel a figyelmet. A szegény térségben sok a rühes és bélférges gyerek, alultápláltak, és ezért nem fejlődhetnek megfelelően. 850 ezer gyerek él létminimum alatt, hívta fel a figyelmet. Tragikus szociális válságtól tart a Fidesz-KDNP, ez vezetett a sajóbábonyi eseményekhez is szerinte. A védőnők nem találják a veszélyeztetett gyerekeket, mert a szegény nagycsaládosok állandóan vándorolnak. 300 ezer magyar gyerek sohasem látta a szüleit elmenni dolgozni! - kiabálta Nagy, de megvonta a házelnök a szót és időtúllépés miatt kikapcsolta a mikrofonját.
Szabó Vilmos külügyi államtitkár szerint Orbán pártrendezvényen volt Oroszországban, utazását be sem jelentette. Szerinte Orbán négyszemközt nem is találkozott Putyinnal. (Gyurcsány Ferenc bezzeg hozott fotót egy közös vacsoráról Putyinnal.) Szabó szerint Orbán furcsán viselkedik külföldön. Az államtitkár az ellenzék külpolitikáját szidja végül.
Szanyi Tibor (MSZP) napirend előtt képzelt riportokról beszél. Szerinte Orbán Viktor megint nekifutott a semminek, hiába panaszkodik külföldön, nem figyelnek rá. Kár azzal dicsekednie, hogy Putyin meghívta Oroszországba.
Szabó Imre környezetvédelmi miniszter szerint egyedülállóan jó és átlátható a magyar kormány zöldprogramja. A Bencsik által előadott támadások pedig csak rosszat tesznek az országnak. Szabó szerint sok pályázat "kiírásra került" már. A Bencsik által is hivatkozott kritikus hangvételű ombudsmani jelentés Szabó szerint érthetetlen, és nem is tud vele mit kezdeni. A klímabarát-otthon programot pedig éppen most indította el a kormány.
Bencsik János, Tatabánya fideszes polgármestere a kvótekereskedelemről beszél napirend előtt. Az innen származó bevételt csak zöld célokra lehet költeni, de Bencsik szerint az ezzel kapcsolatos beruházási rendszerrel a környezetvédelmi tárca botrányosan késlekedik. A pénzügyminisztérium pedig a bejövő pénzt törvénysértően másra költi. 29 milliárd forintot keres az ellenzéki képviselő a kormányon. Ezzel az ország elvesztette becsületét, és a japánok is inkább Csehországban vásároltak kvótákat, mert Magyarország kínosan viselkedett. Bencsik hosszan sorolja, hogy mire lehetett volna költeni azt a rengeteg pénzt, amit a kormány hibájából inkább a csehek kaptak.
Bajnai szerint 2011-2012-ben nagyobb növekedés indulhat majd, és a nyugdíjasok nyugdíjprémiumot is kaphatnak akkor, és ezt mostani kormánya alapozta meg. A mostani szigorral szemben bezzeg az ellenzék csak osztogatni akart, így viszont érthetetlen, hogy miért kéri számon a Fidesz a takarékoskodást.
A külvilág fél a Fidesz gazdaságpolitikájától Bajnai szerint, mert például az euró bevezetését tolják ki azzal, hogy többet osztogatnának. Szerinte a devizahitelesekkel is kiszúr a Fidesz.
Bajnai megint elmondja, hogy jövőre majd megéri dolgozni Magyarországon az adóátrendezés miatt. Ismétli a krízisalapos részt is.
Nyilván tudják, hogy Magyarország helyzete most javul, de azt is, hogy a lakosságot ez később éri majd csak el. Arra játszanak, hogy elhitetik most minden rossz, aztán learathatják a gyümölcsét, amit mi megcsináltunk - reagált Bajnai Gordon a Fidesz frakcióvezetőjére. Bajnai szerint nem igaz, hogy itt a legmagasabb a munkanélküliség, mert Szlovákiában és Spanyolországban is magasabb, a magyar mutató az átlagos.
Kóka: 1200 milliárd forintot faragott le a kormány, ez a legnagyobb csökkentés 14 éve, ez kellett ahhoz, hogy jöhessen az adócsökkentés. Szerinte a jobboldali közgazdászok terve alapján nagyot nőne a hiány.
Kóka fájlalja az ügynökügy rendezetlenségét, és a döntések átláthatóságának hiányát. Szerinte a piac oldalára kell állni az állampárti gondoskodás helyett.
A költségvetés az elmúlt 7 hónap döntéseinek függvényében értékelhető. 7 hónapja sokan mondták, hogy az SZDSZ-nek a parlament feloszlatását kellett volna segíteni. Viszont a Fidesz és a KDNP elutasította a Reformszövetség javaslatait, ezért kellett találni valakit aki végigcsinálja a válságkezelést. Soha nem tudjuk megmondani, mi lett volna Bajnai és Oszkó nélkül, de Kóka szerint 300 forint felett lenne az euró és bedőlt volna a tőzsde is.
Mesterházy: A költségvetést kritizáló közgazdászok hol voltak, amikor két-három éve a Fidesz nem szavazta meg a reformokat?
Járulékot, adót csökkent ez a költségvetés, és Mesterházy szerint ezeket a Fidesznek is támogatnia kellett volna. Az adóátrendezés ügyében egyetért Hargitaival, ez szerinte ugyanis azt jelzi, hogy aki gazdagabb, az fizet majd többet, aki pedig a munkájából él, annak több marad a borítékjéban.
Az MSZP frakcióvezetője szerint az ellenzék külön világban él, csak a múlttal foglalkozik, de az ország jövőjéről nem beszélnek. Szerinte a Fidesz költségvetéshez benyújtott módosítóin látszott, hogy figyelmetlenül készítették, rossz minőségűek voltak.
Hargitai János, a KDNP nevében azt kérdezte Bajnaitól, hogy hol volt az ő józan esze, amikor a Gyurcsány kormány minisztereként annyit tett a válságért. Most azt mondja, hogy nem szabad ész nélkül költekezni, de éppen ő is tagja volt az ész nélkül költekező kormánynak maga is. Hargitai szerint kádári reflexszel akarta az MSZP megvásárolni legitimitását, és ez kilátástalan adósságcsapdához vezetett.
Összességében nincs adócsökkentés, csak átrendezés. Hiába csökken a személyi jövedelemadó, ha más adótípusok emelkednek közben. Ez nem hoz igazi stabilitást, a kilátástalan régióknak reményük sincs a felemelkedésre.
Ez a költségvetés csak az önök által létrehozott nyomort stabilizálja – fejezte be Hargitai.
Navracsics: Naponta 3 milliárd forinttal nő az államadósság, minden lakosra 2 millió forint jut, ez a kormány adósította így el az országot. Egyre több a munkanélküli. A 2004-es EU-csatlakozás óta Magyarország sokkal rosszabbul teljesített, mint a régióbeli országok, jövőre itthon marad a zsugorodás, a csehek, lengyelek, szlovákok meg növekednek. Ide vezetett az MSZP–SZDSZ-koalíció. A Magyar Nemzeti Bank szerint sem hiteles a mostani költségvetés.
Napirend előtt napirendi témában beszélt a miniszterelnök, és ez nem szabályos. Ez is jellemzi a Fidesz frakcióvezetője szerint, hogy milyen állapotban van a magyar közigazgatás.
Lesz mozgástere az új kormánynak, de meg kell tanulni bölcsebben elosztani a bevételeket. A nagy mozgásteret a következő kormány a mostaninak köszönheti majd. Nemcsak az kell, ami ma népszerű, hanem ami holnap is ésszerű.
Bajnai: A válság tart, de ez a költségvetés alkalmas a gyors kilábalásra. A többségnek csak később lesz érzékelhető a javulás, ahogy a gátról is csak az ár után látszik, hogy mennyit bír ki. Sőt, nem is tudják az emberek, hogy mitől védte meg őket a gát. Cinikus viszont a gátépítőket lebeszélni a védekezésről.
Bajnai: Akik most többet költenének, azok jövőre majd azt mondják, hogy nem is gondolták hogy ennyire rossz a helyzet és majd megszorítanak. Szokásos stratégia ez, de cinikus. Előre szólok, nincsenek csontvázak a szekrényben!