Nyomozás indult a bábolnai polgármester ellen
Nyomozást rendelt el a Központi Nyomozó Főügyészség hűtlen kezelés bűntette gyanúja miatt Horváth Klára, Bábolna MSZP-s polgármestere ellen – közölte a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) szövetségi igazgatója vasárnap Budapesten.
Budai Gyula sajtótájékoztatóján emlékeztetett: 2009. december 11-én tett büntetőfeljelentést a bábolnai polgármester ellen, mert – mint mondta – Horváth Klára úgy adott bérbe egy 85 hektáros állami földterületet – szabálytalan pályázati kiírással –, hogy a legalacsonyabb ajánlatot tevő IKR Zrt. nyerte meg a pályázatot, ráadásul a vagyonkezelő hozzájárulását sem kérte ki a településvezető.
Ezután előkerült egy kölcsönszerződés is, mely szerint Horváth Klára 20 millió forintos magánkölcsönt vett fel az IKR vezérigazgatójától - tette hozzá a politikus. Budai Gyula a nyomozással kapcsolatban megjegyezte: a polgármestert - mivel országgyűlési képviselő is egyben - védi a mentelmi joga.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Elérte Magyarországot a kecskepestis, felszámolják az állományt Zalában
A betegség korábban még nem fordult elő idehaza.
tegnap, 21:22
- Belföld
Karácsony Gergely: A fővárosnak elővásárlási joga van a maxi-Dubaj területére, és ezzel élne is
A szerződés szövegében is szerepel ez a lehetőség.
január 21., 14:45
- Belföld
Többmilliárd forintért szerez be felderítő eszközöket a rendőrség
Az ország schengeni határszakaszain használnák majd.
január 21., 15:56
- Mindeközben
Az évfolyam és az internet sztárjává vált a nagypapa, aki 88 évesen fejezte be egyetemi tanulmányait
tegnap, 21:50
- Mindeközben
Befutott a Fehér Lótusz 3. izgalmas előzetese, ezúttal sem éli túl mindenki a vakációt
tegnap, 20:49
- Mindeközben
Molnár Ferenc Caramel elárulta, mennyire viselte meg házasságát a lakásfelújítás
tegnap, 19:30
- Mindeközben
Már két éve tart a Házasodna a gazda szereplőinek szerelme, esküvőt és családalapítást terveznek
tegnap, 18:21
- Mindeközben
Ember Márk kínos helyzetbe került az orvosnál, vicces sztoriját nehéz megállni nevetés nélkül
tegnap, 17:05
- Címlapon
Az autógyártók hűvös fogadtatásában részesült Lázár János közlekedési múzeumos ötlete
A nagy német konszernekre kivetett járulékot a miniszterelnök támogatja.
tegnap, 20:24
- Belföld
Vitézy Dávid: A kormány mégis megengedheti a felhőkarcolók építését
A frakcióvezető szerint a beruházók azt csinálnak majd, amit csak akarnak.
január 21., 15:36
- Belföld
Többször módosították, mint a kormány a költségvetést, de még mindig félkész a KRESZ
Pedig már 135 éve pofozgatják.
január 21., 14:41
- Belföld
A debreceni akkumulátorgyárról kérdezték a város vezetését
Több mint kétszáz kérdés érkezett a hivatalhoz.
január 21., 06:00
- Belföld
Karácsony Gergely bejelentette: döntött a bíróság, jogellenesen van a kormánynál Budapest pénze
A főpolgármester hamarosan rendkívüli sajtótájékoztatót tart.
január 21., 13:24
- Belföld
A Nézőpont Intézet szerint az időközi választások eredményei cáfolják a Tisza Párt népszerűségét
Az elemzők szerint a kormánypárti szavazók magabiztosnak és aktívnak bizonyultak.
január 21., 16:37
- Belföld
Lázár János minisztériuma nem támogatja az 500 méteres rákosrendezői felhőkarcolót
Ragaszkodnak a magyar építészetről szóló szabályok betartásához.
január 21., 06:00
- Mindeközben
Orosz Barbara élő adásban szólította fel Pintért Tibort, itt az ideje új szintre emelni a kapcsolatát Ilyés Jeniferrel
tegnap, 14:05
- Mindeközben
Lakatos István 100 milliót adott a Cápák közöttben, megduplázta, amit a vállalkozók kértek
tegnap, 12:41
- Címlapon
Vitézy Dávid: Már szerdán dönthet a főváros Rákosrendezőről
A politikus azt javasolta a Közgyűlésnek, hogy minden jogérvényesítési eszközzel éljenek.
tegnap, 21:22
- Címlapon
Itt vannak a számok, ennyiért veheti meg a főváros Rákosrendezőt
Karácsony Gergely kijelentette: élnek az elővásárlási jogukkal.
tegnap, 20:08
- Mindeközben
Pásztor Erzsi ki van akadva a budapesti autósok miatt: „Szeretném megkérdezni, hol vannak a rendőrök?”
tegnap, 11:34
- Címlapon
Hivatalos: nem vétózik Magyarország, teljesítette Brüsszel Orbán Viktor követelését
Magyarország megkapta a kért garanciákat.
tegnap, 14:52
- Címlapon
Vlagyimir Putyin: A hadseregünk legyőzte a totális gonoszt
Az orosz elnök testvére is egy tömegsírban nyugszik.
tegnap, 18:13
- Mindeközben
Reviczky Gábor az egyiptomi utazásairól: „Mi olyan emberrel megyünk, akit elvittek az ufók”
tegnap, 10:22
- Címlapon
Nagy bejelentést tett Volodimir Zelenszkij, új feladattal bízta meg az ukrán szárazföldi erők parancsnokát
tegnap, 06:10
- Címlapon
Politico: Orbán Viktor és Marine Le Pen nagy dobásra készül Madridban
A lap ezt „szélsőjobboldali szerelmi fesztiválként” jellemezte.
tegnap, 18:45
- Belföld
Trump döntésének mintájára a Mi Hazánk is kiléptetné Magyarországot az Egészségügyi Világszervezetből
A radikális ellenzéki párt felbuzdult az amerikai elnök határozottságán.
január 21., 13:27
- Belföld
Az államkincstár szerint egy fillér sem jár vissza Budapestnek
Szerintük nem jár vissza a pénz a fővárosnak.
január 21., 16:53
- Belföld
Farkasházi Réka bejelentette, hogy meghalt az ALS-ben szenvedő édesapja
Ugyanabban a betegségben, amelyben Karsai Dániel is szenvedett.
január 21., 16:56
- Belföld
Gyermekvédelmi ellátásban dolgozóknak indult pénzügyi képzés
Az állami gondoskodásban élő gyerekek pénzügyi ismereteit szeretnék bővíteni.
január 21., 13:15
- Belföld
Ilyen még nem volt: szokatlan akcióba kezdett az Állami Számvevőszék a MÁV-nál
A vasúttársaság szerint nem teljesíthető, amit az ÁSZ kér tőlük.
január 21., 12:47
- Belföld
Kiürítették és lezárták a 2-es metró több állomását
A vélt tűzeset miatt a szerelvények helyett csaknem egy órán át pótlóbuszok közlekedtek.
január 21., 08:16
- Belföld
Itt a szerződés, amit a kormány kötött az arab befektetőkkel, több mint 50 milliárd forint a tét
Bármikor megdőlhet a rákosrendezői beruházás.
január 21., 10:45
- Címlapon
Még a Rapülők előtt szóltam: Petikém, hidd el, ez a rap izé nem fog menni Magyarországon!
A Geszti Sixty dupla koncertje szétrobbantotta hétvégén a Papp László Sportarénát. Erősen szubjektív koncertkritika.
tegnap, 19:16
- Mindeközben
Táncos videóban mutatta meg kisebbik lányát Laky Zsuzsi, le sem tagadhatnák egymást
tegnap, 08:08
- Címlapon
A legjobb tál különdíját nyerte a magyar csapat a Bocuse d’Or döntőjén
Ezúttal is Lyonban tartották a döntőt, ahol 24 ország versenyzői mérték össze tudásukat.
tegnap, 21:49