Bábolna térségében történt a baleset.
Vásárolni indult, de nem tért haza. Másnap találták meg.
Újraindult a forgalom, de lassú a haladás.
2021 augusztus 18., 12:40
A tettes 700 ezer forintot csalt ki egy idős asszonytól.
Az édesapa dolgozott, így az anyának a nagyobbik lánya segített a vajúdáskor.
Keddtől péntekig Bábolna, Győr és Komárom térségében dolgozik a Magyar Közút.
A pénztartó lemezkazettát nem zárták, úgyhogy simán tudott belőle csemegézni a 65 éves nő. Bevallotta.
Az időben elkezdett mellkasi nyomásoknak köszönhetően sikerült stabilizálni a nő állapotát.
Harminc tűzoltó van a helyszínen.
Az államtitkár szerint idegesítő az ügy.
Nagyon gyenge volt, de a bejelentések alapján voltak, akik érezték. Írja meg, hogy mit tapasztalt!
Fazekas Sándor szerint gyakorlatilag mindenre jók a lovak, öntik is a pénzt az ágazatba. Kancánként 500 euró jár a tenyésztőknek.
Legalább hatot pördült a levegőben a tereprali-bajnokságon.
A rendőrök leintették, a kocsi továbbhajtott, majd egy villanyoszlopnak ütközött, az utas meghalt.
Bábolna közelében volt az epicentrum, ott érezni is lehetett.
7 kilométeres mélységben pattant ki a 2,3-as magnitúdójú földrengés. Írjon nekünk, ha érezte!
2015 szeptember 14., 11:38
Szlovák cégeken keresztül csaltak el félmilliárd forintnyi áfát. Tíz év börtönt is kaphatnak.
A tűz terjedését sikerült megakadályozni, így maga az üzem nem gyulladt ki. Senki nem sérült meg.
Bábolnánál 3,3-as földrengés volt, érezhető volt Kisigmándon, Nagyigmándon és Komáromban.
2013 szeptember 6., 21:51
Egy régióközpont átmegy Csehországba, a magyar cég brüsszeli lobbit emleget.
Évi 1500 tonna garnélarákos, halas, marhahúsos és sertéshúsos kockát gyárt, 50 embernek ad munkát.
2012 augusztus 23., 08:19
Lezárták az M1-es autópályát Bábolnánál.
Hét- és nyolcéves lovakat ülnek meg 120 kilométeren keresztül.
Győr felé Ácsnál két jármű ütközött.
A szombati, bábolnai családi balesetet rajta kívül csak húga és édesapja élte túl.
Az M1-es autópályán történt karambolnak így már három halottja van, az apa életveszélyben.
Valószínűleg nem tudják megmenteni annak a hétéves belga kisfiúnak az életét, aki szüleivel szenvedett autóbalesetet az M1-en.
Közép-Európa legnagyobb nemzetközi versenyére 54 országból 158 nevezés érkezett.
A földmozgás a Richter-skála szerinti 2,5-es erősségű volt, károkról nem érkezett jelentés.
2010 szeptember 1., 11:20
2010 augusztus 25., 21:05
A Sukoróra kaszinóvárost tervező cég nem is indul az önkormányzat pályázatán.
A szövetség szerint az MSZP-s Horváth Klára magánbefektetőnek játszott ki Bábolnán földet.
Egy személyautó és egy busz ütközött.
Budai Gyula bemutatta az MSZP-s politikus IKR-rel kötött 20 milliós kölcsönszerződését.
A legalacsonyabb árral pályázó ajánlattevő vehette meg a 85 hektáros, állami tulajdonú földbirtokot.
Egy korábbi baleset miatt torlódás volt, a sor végén álló kamiont az autós valószínűleg későn észlelte.
2009 szeptember 4., 15:21
Az állatorvosi vizsgálatok után 26 nemzet 93 versenyzője indul a bábolnai világbajnokságon.
Hárman megsérültek egy balesetben.
A földtörvény módosításának tervezete hátrányos helyzetbe hozza az egyéni gazdálkodókat és külföldi befektetők érdekeit szolgálja - mondta kedden tatabányai sajtótájékoztatóján a MAGOSZ szövetségi igazgatója, aki állítását a Bábolna Zrt.
A Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft.