A kopogtatócédula olyan, mint a kőbalta

A magyar választási rendszernek fontos eleme a pártok előzetes szűrése: a szavazólapokra csak azok a pártok kerülhetnek rá, amelyek
valós társadalmi támogatottsággal bírnak. Ha ugyanis minden, a nyilvántartásba vétel formai feltételeinek megfelelő pártra szavazni lehetne, a szavazólapok áttekinthetetlenül hosszúak lennének, és a tét nélkül igérgető pártok tovább erodálnák a kampány színvonalát és a politika tekintélyét.

Rendszerhibák

Ezt a célt az ajánlószelvények rendszere tölti be. Az előírt számú kopogtatócédula sikeres összegyűjtése olyan ismertséget és kampánylogisztikai hátteret feltételez, amit csak kellő beágyazottságú pártok tudhatnak magukénak. Az ajánlószelvények összegyűjtése viszont csalásra csábíthatja azokat a pártokat, amelyeknél nem egyértelmű, hogy sikerül-e legális úton összegyűjteni a cédulákat.

A Political Capital intézet (PC) szerint már bebizonyosodott, hogy Magyarországon „létezik és működik egy ajánlószelvény-maffia”. Szerintük a szervezet „a választások idején begyűjti az ajánlószelvényeket, és vagy pénzért árulja a politikai pártoknak, vagy egyes pártok lejáratására használja fel őket”.

A könnyen ellopható és hamisítható ajánlószelvények miatt a rendszer bevezetése óta számos visszaélés történt, ezért az Országos
Választási Bizottság (OVB), valamint a pártok is többször javasolták, hogy változtassák meg. Sosem alakult azonban ki a kétharmados választási törvény módosításához szükséges konszenzus.

Hack Péter büntetőjogász önmagában nem tartja rossznak a jelenlegi rendszert. Ha egy pártnak minden körzetben lenne ötven embere, és mindegyik képes lenne húsz kopogtatócédulát összegyűjteni, bőven meglenne a jelöltállításhoz és a területi lista állításához szükséges mennyiség. Hack szerint az a kérdés, hogy 2010-ben is muszáj-e ragaszkodni az 1910-es technikához és a kőbaltához, vagy inkább korszerűsítsük a rendszert.

Internet, sms, kaució

Hack lecserélné a jelenlegi, csalásra és hamisításra alkalmas rendszert. Mint mondja, az elektronikus bankolás kijelöli az utat: ahogy ma már nem szükséges bankfiókban, papíron intézni a pénzügyeket, ugyanúgy a pártok ajánlását is biztonságosan, papír nélkül lehetne lebonyolítani az interneten vagy telefonnal. Csak azt kellene megoldani, hogy – a személyi azonosítás után – az is részt vehessen a folyamatban, aki nem használ számítógépet és mobiltelefont. Egy jól ellenőrzött szoftveres rendszer kizárná a csalás lehetőségét.

Felmerül a – például Nagy-Brtanniában alkalmazott – kaució modellje is. A jelölteknek jelentős összegű pénzt kell letétbe helyezniük, ha indulni akarnak, amit csak akkor kapnak vissza, ha elegendő szavazatot gyűjtenek. Ez azonban Hack szerint itthon a nem elég tőkeerős pártokat könnyen kiszolgáltatná a finanszírozó üzleti köröknek.

Az ajánlószelvény-rendszer ellen évek óta kampányoló PC szerint viszont a kaució nem drágítaná, hanem a pártok számára „éppen hogy olcsóbbá, tervezhetőbbé és átláthatóbbá tenné a jelöltállítást, és ami ennél is fontosabb, semmilyen körülmények között nem veszélyeztetné a választás tisztaságát”.

Aláíróív, OVB-s szelvénygyűjtés

A rendszerhibák kiküszöbölésére az is egy lehetőség, hogy a pártoknak a körzetenként gyűjtött kopogtatócédulák helyett a népszavazások analógiájára a választásokon országosan meghatározott számú hitelesített aláírást kellene szerezniük az induláshoz. Az aláíróívek persze éppúgy hamisíthatók, mint a cédulák, de az íveket nehezebb ellopni.

Az is megoldás lenne, ha a szelvényeket nem a pártok gyűjtenék, hanem például az OVB-nek kéne beküldeni őket, és a bizottság csak annyit közölne, hogy melyik párt vette sikerrel az akadályt. Így a kétmillió szelvényes erődemonstrációk is okafogyottá válnának. Ebben az esetben a pártok nem kerülnének közvetlen kapcsolatba a választókkal, ami a jelenlegi rendszer adatvédelmi problémáit is kiküszöbölné.

Az ajánlószelvények manipulálása mellett ugyanis a jelenlegi rendszer legnagyobb rákfenéje az, hogy a pártok az összegyűjtött szelvények alapján listákat vezetnek a szavazókról. Információink szerint valamennyi nagy párt él ezzel a lehetőséggel.

Adatvédelmi csőd

Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos 2002-es ajánlásában azt írta, hogy „adatvédelmi szempontból teljesen indokolatlan olyan jelölési rendszer alkalmazása, amely személyes adatok ilyen nagyságrendű kezelését igényli, ha az alkotmányos cél elérésére – pártok jelöltállításának szabályozására – van olyan megoldás is, amely egyáltalán nem jár személyes adatok kezelésével”.

Az Alkotmánybíróság már 1990-ben kijelentette, hogy bár a rendszer nem alkotmányellenes, a jogalkotónak olyan jelölési megoldást kell kidolgoznia, ami jobban megfelel az adatvédelmi követelményeknek.

Jobb esetben kopogtatáskor az aktivisták külön aláíratnak egy papírt a választóval, hogy további információkat küldhetnek neki a pártról, de ez nem mindig történik meg. Utóbbi súlyos törvénysértés, hiszen a választók nem egyeznek bele a különleges adataik, így a politikai preferenciáik ilyen célú nyilvántartásába, csakhogy a csábítás túl nagy. A sikeres, illetve sikertelen „kopogtatások” alapján a pártok olyan adatbázist építhetnek, ami jól használható a kampányanyagok, direktmarketing-eszközök hatékony célba juttattatásához.

Túl kevés garanciát tartalmaz az ajánlószelvények szabályozása a választók politikai véleményével kapcsolatos adatok védelmére, mondta Szabó Máté Dániel jogász. A kopogtatócédulák gyűjtésekor keletkező listákat az összes párt elteszi és lemásolja. Szabó szükségtelen kanyarnak nevezte a pártok bevonását a cédulák gyűjtésébe, mert a választók a szelvény kitöltésekor valójában nem a párttal, hanem az OVB-vel közlik preferenciájukat.

Azonosítás, versenyhátrány

Az adatvédelmi szakértő borzasztóan alacsony színvonalúnak nevezte az ajánlószelvényekhez kötődő személyi azonosítási előírásokat. Mivel a név és a személyi szám ugyanahhoz az emberhez kapcsolódik, a kettő ismeretében könnyű a választók helyett kitölteni a cédulákat. Emellett Szabó szerint ennyi nem elég annak utólagos megállapításához, hogy valóban az az ember töltötte-e ki a szelvényt, akinek az adatai szerepelnek rajta.

Az a párt pedig, amelyik teljesen jogszerűen akar eljárni, versenyhátrányba kerül, mert nem tudja személyre szóló levelekkel és kampányrendezvény-meghívókkal bombázni a szavazókat. „Nem az a baj, hogy a pártok mobilizálni akarják a választóikat, hanem hogy jogszerűtlenül olyan lehetőséget használnak ki, ami nem erre van kitalálva.”