Móric
9 °C
15 °C

Luxusautókkal versenyeztek az Eclipse őrizetbe vett vezetői

2010.03.12. 15:51 Módosítva: 2010.03.12. 16:17
Méregdrága sportautóikkal versenyeken is részt vett az Eclipse Zrt. őrizetbe vett vezérigazgatója, D. Endre, és a felügyelő bizottságában ülő H. László. A cégnél 3 milliárd forintos adócsalás és pénzmosás gyanújával szerdán tartottak házkutatást, és foglaltak le luxusautókat. A cég érintett egy 5 milliárdos informatikai közbeszerzésben is, amely miatt a rendőrség hűtlen kezelés gyanújával nyomoz. Hét ember előzetes letartóztatásba került.

A bíróság pénteken elrendelte annak a hét embernek az előzetes letartóztatását, akiket két nappal korábban vettek őrizetbe a vámnyomozók. A vámosok több helyszínen házkutatást is tartottak Budapesten és Pest megyében adócsalás és pénzmosás gyanúja miatt. Sipos Jenő, a VPOP szóvivője az Index kérdésére pénteken sem azt nem közölte, melyik céget érintette az akció, sem azt, mekkora összegű adócsalásra és pénzmosásra gyanakodnak a hatóságok. A szóvivő keddre ígért részletes tájékoztatást az ügyben.

Sajtóhírek szerint az autók eredetiségvizsgálatához szükséges szoftvert gyártó Eclipse Informatikai Rendszerház Zrt. vezetőjét és felügyelőbizottsági tagját is őrizetbe vették. A Blikk információi szerint a vámkommandó 3 milliárd forintos adócsalás és pénzmosás gyanújával csapott le. A vámosok rengeteg iratot, számítógépeket vittek el.

A cég garázsábán álló Lamborghini
A cég garázsábán álló Lamborghini

A Blikk úgy tudja: az őrizetbe vetteket azzal gyanúsítják, hogy 2007-2009-ben 15 milliárd forintnyi informatikai beszerzés ellenértéke után nem fizették meg az áfát, 3 milliárd forintot, amit fiktív számlákkal eltüntettek. Az alapos gyanú szerint építőipari vállalkozások adtak számlát az Eclipse-nek, ám a számlák mögött munka nem volt; azok csak a pénzek továbbutalására  szolgáltak. A fiktív számlákat kiadó vállalkozások bankszámláiról szinte azonnal továbbutalták a milliárdokat egy fantomcég számlájára, amihez a gyanúsítottak fértek hozzá.

A Blikk szerint az akcióban zárolták a gyanúsítottak vagyonát és bankszámláit. Lefoglaltak többek között egy Ferrarit, egy Porschét, egy Lamborghinit keresnek.

Az Eclipse felügyelő bizottságában ülő H. László nem csupán közúti használatra tartott luxuskocsit, hanem beszállt az amatőr autóversenyek egyik legdrágább kategóriájába is. Tavaly mutatkozott be újoncként az Európa-szerte turnézó Ferrari Challenge-be, egy beszámoló tanúsága szerint részt vett a gazdag sebességimádók által kedvelt verseny monzai előkészítő futamán, ahol a három magyar induló közül az utolsó lett.

Az ilyen típusú versenyekben a méregdrága sportautók mellett a részvétel is komoly összegekbe kerül. Csak a szezonra szóló nevezési díj 25 ezer euró, de ezen felül a futamokon való részvételért külön is fizetni kell. Ha pedig valaki saját autóval akar indulni, a költségek a szállítás és a szervizelés miatt meg is duplázódhatnak.

Hasonló versenymánia kapta el a cég vezérigazgatóját, D. Endrét is, akiről a Magyar Hírlap már megszellőztette, hogy az MTA-Race keretében versenyez. Honlapjukról kiderül: „Csapatunk azzal a céllal jött létre, hogy baráti hangulatban, együtt töltsük az időt Magyarország versenypályáin.” Méghozzá olyan autókkal, mint a Lamborghini, a Porsche vagy a Maserati. D. Endre beszámolója szerint a gyermekkori matchboxozás alapozta meg az autók iránti vonzalmát, „majd felnőttként jöttek az egyre laposabb, egyre gyorsabb autók, sportkocsik”. A lap azt írta, hogy D. Endre 2008 végén vett egy igazi versenyautót (BMW E36 M3). A 2009-es szezonban már ezzel gyakorolt.

A GVH is tiltakozott

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a gépjármű eredetiségvizsgálat év elején bevezetett szabályainak megváltoztatását kérte az igazságügyi és a közlekedési minisztertől az indokolatlanul magas díjak, valamint az igazolhatatlan és felesleges ráfordítások csökkentése érdekében. A GVH-t meglepetésként érte, hogy 2009 decemberében lényeges módosítások történtek az eredetiségvizsgálat szabályozásában, pedig a versenytörvény értelmében egyeztetni kellett volna róla a GVH elnökével.

Az Eclipse Zrt. ellen egy másik szálon is folyik nyomozás. Januárban öt, eredetiségvizsgálattal foglalkozó cég feljelentést tett ismeretlen tettes ellen hűtlen kezelés, gazdasági titok megsértése és hivatali visszaélés miatt. A Fővárosi Főügyészség az ügyben nyomozást rendelt el.

A nyomozást a BRFK gazdaságvédelmi főosztálya folytatja az ügyben hűtlen kezelés megalapozott gyanújával ismeretlen tettes ellen, mondta kérdésünkre Tafferner Éva, a BRFK szóvivője. Mivel a nyomozás nemrég indult, a szóvivő részletekről és eredményekről még nem tudott beszámolni. Kérdésünkre ugyanakkor megerősítette, hogy ez a nyomozás összefüggésben áll az eredetiségvizsgálat új informatikai rendszerének beszerzésével és bevezetésével.

Az eredetiségvizsgálat szabályainak év eleji megváltoztatása nagy visszhangot váltott ki. A kormányrendelet-módosítás szerint 2010 elejétől az eredetiségvizsgálattal foglalkozó vizsgálóállomásoknak egységes feltételeket kell alkalmazniuk a korábban alkalmazott ötféle vizsgálati technológia helyett. Az ötféle vizsgálati metodikát kidolgozó öt vállalkozás szerint a kormány ezzel szerződést szegett, amivel több mint 3 ezer munkahelyet sodort veszélybe.

A cégek szerint ugyanakkor furcsa, hogy a kifogásolt kormányrendelet 2009. december 22-én született meg, míg a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) egy nappal később már ki is írta az új technológiáról szóló pályázatot. Ezt az ünnepek alatt elbírálták, december 31-én pedig már szerződést is kötöttek az Eclipse Informatikai Rendszerház Zrt.-vel. A cég az év első napján így már mintegy 5 milliárd forintért le is szállította az új támogató központi informatikai rendszert.

Az ügyről cikksorozatot író Figyelő újságírójának egy eredetiségvizsgálatot végző műhelyben megmutatták az új szoftver felhasználói kézikönyvét, aminek utolsó frissítési dátuma 2007-es keltezésű. Ez arra utal, hogy a rendszer már régen kész volt, vagy legalábbis a frissítés - az ötmilliárdos szerződés egyik meghatározó eleme - nem volt olyan mértékű, hogy arról a felhasználónak tudnia kellett volna.

Az üzleti hetilap tényfeltáró cikksorozatából kiderül, hogy a cégnek látszólag nemcsak erős politikai hátországa lehet  mind a Fidesz, mind az MSZP oldalán, de egy volt nemzetbiztonsági felsővezetőhöz is köthető. Az Eclipse Zrt. projektvezetője Pintér Sándor lánya, Pintér Hajnalka. Az ötmilliárdos megbízás ügyében ő minden teljesítés átadója és ő az elsődleges kapcsolattartó személy.

A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala korábban azt közölte: 2009 novemberében, az akkor kihirdetett törvénynek megfelelően azonnali hatállyal megkezdte a felkészülést informatikai rendszerének módosítására. Tekintettel a fejlesztéshez kapcsolódó kizárólagos jogokra, a KEK KH hirdetmény nélkül induló tárgyalásos közbeszerzési eljárás kiírása mellett döntött. A leadási határidőre az ajánlattételre felkért Eclipse Informatikai Rendszerház Zrt. érvényes ajánlatot adott be. A hivatal 2009. december 23-án ezt a társaságot hirdette ki nyertesnek, majd azzal december 31-én vállalkozói szerződést kötött.

A szerződés 2010. január 1-jétől 2014. december 31-ig hatályos. A szerződés összege nettó 4 milliárd 950 millió forint, amelyet a KEK KH 2011. január 1. és 2014. december 31. között havi bontásban, minden hónapban egyforma összegben fizet.

Az Eclipse Print Kft. kérésére közöljük: az írásban megnevezett Eclipse semmilyen tekintetben nem azonos a nyomdai gyártással foglalkozó Eclipse Print Kft-vel.