Semjén Zsolt pironkodva vall posztjáról
"Az az illendő, ha megvárjuk, amíg a formális felkérés megtörténik" - válaszolt a KDNP elnöke a TV2 csütörtök reggeli műsorában az új posztjával kapcsolatos kérdésre.
Az eddig megjelent információk szerint Orbán Viktor új kormányában két miniszterelnök-helyettes lesz: Varga Mihály és Semjén Zsolt. Varga Mihály államtitkári rangban, „a vezérigazgató mellett ügyvezetőként” irányítja majd a miniszterelnöki kabinetet. Az Index információi szerint a protokoll szerinti miniszterelnök-helyettes Semjén Zsolt lesz. A KDNP-elnök nemzetpolitikai miniszterelnök-helyettesi posztja azonban inkább a szereplésekre ad majd felhatalmazást, mert szervezeti háttere, titkársága nem lesz alkalmas arra, hogy a kormányzat napi ügyeiben részt vehessen.
Bár Semjén a TV2-nek adott interjújában azt sem kívánta megerősíteni, hogy Varga Mihály, a Fidesz jelenlegi alelnöke lesz a másik miniszterelnök-helyettes, azt azért elárulta, hogy Vargával a legszorosabb együttműködésben lesznek, Orbán Viktor - a kormányfői poszt várományosa - környezetében. A feladatok megosztásával kapcsolatban elmondta, hogy Varga Mihálynál "adódik" a pénzügyi területtel való foglalkozás, ő pedig "nem titok", hogy mindig is a nemzetpolitikához állt közelebb.
A KDNP parlamenti frakciójának várható létszámáról Semjén Zsolt azt mondta, hogy a 36 KDNP által jelölt, Fidesz-KDNP színeiben mandátumot szerzett képviselővel számol, de fideszes politikusok részéről történt már megkeresés, hogy átülnének a kereszténydemokrata képviselőcsoportba.