Két hét múlva lehet kormányprogram

2010.05.10. 16:23
Várhatóan május 20. és 25. között nyújtja be a miniszterelnök-jelölt a kormányprogram tervezetét. Az egyik forgatókönyv szerint az első törvényjavaslatokat egyéni képviselői indítványként már az Országgyűlés alakuló ülésének napján, pénteken benyújthatja a Fidesz-KDNP.

A Köztársasági Elnöki Hivatal hétfőn közölte, hogy május 14-én 13 órára hívta össze Sólyom László államfő az Országgyűlés alakuló ülését. Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője múlt pénteken a parlament alakuló ülését előkészítő megbeszélésen azt mondta, kezdeményezni fogják, hogy a pénteki, első ülést követően május 17-én, hétfőn újból üljön össze a parlament.

Vagy több napos ülés lesz azon a héten, vagy több ülésnap. Utóbbi forgatókönyv megvalósulása esetén akár már szavazhatnak is a szimbolikus ügyeket tartalmazó törvényjavaslatokról.

A képviselők azután nyújthatnak be önálló indítványokat, miután mandátumukat igazolták, és megszüntették az esetleges összeférhetetlenségüket. A mandátumigazolás a pénteki alakuló ülésen megtörténik, így, akik esetében nem áll fenn összeférhetetlenség, azok akár már azon a napon nyújthatnak is be törvényjavaslatot.

A Fidesz-KDNP egyik forgatókönyve szerint ezt pénteken meg is teszik, és a korábban bejelentetett tucatnyi indítványát a frakciószövetség benyújtja. Korábbi hírek szerint legalább nyolc törvényjavaslatot nyújt be a Fidesz-KDNP-frakció a parlament alakuló ülését követően: az egyik az alkotmány módosítása a kisebb létszámú parlament és a miniszterelnök-helyettesek rögzítése érdekében.

Emellett a kezdőcsomagban nyújtanák be a kettős állampolgárságról, a kisebb önkormányzatokról, valamint a három csapásról szóló előterjesztést. Javasolják a családi pótlék rendszerének átalakítását is azoknál, akik iskolaköteles gyermekeiket nem járatják iskolába, valamint indítványozzák, hogy a tanárokkal szembeni erőszakot súlyosabban büntesse a törvény.

A kormányzati struktúráról szóló törvénytervezet része lenne az átadás-átvétel törvényi szabályozásáról szóló előterjesztés is. Ezt a csomagot Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője múlt hét kedden azzal egészítette ki, hogy benyújtanák az alkalmi munkavállalást ellehetetlenítő jogszabályok eltörlésére, valamint az egyházi iskolák hátrányos megkülönböztetésének megszüntetésére vonatkozó javaslatukat is.