Nem bünteti meg az APEH azokat, akik azért nem adják le a közelgő határidőre a személyi jövedelemadó vagy társasági adó bevallásukat, mert a rendkívüli időjárás akadályozta őket, például árvízi védekezésben vettek részt. Ilyen esetben az akadályok megszűnte után kell beadni az adóbevallást, illetve megfizetni az adót. A szankció úgy kerülhető el, ha a leadással vagy befizetéssel egy időben igazolási kérelmet nyújt be a rendkívüli helyzet miatt megkésett adózó, aki ezzel kimentheti késedelmét. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyeieknek azonban még ezt a kérelmet sem szükséges benyújtaniuk, mivel ott hivatalosan kihirdetett vészhelyzet van.
Az elektronikus úton benyújtott bevallások esetén az igazolási kérelmet papíron kell eljuttatni az adóhatósághoz. Ezáltal az adózó olyan helyzetbe kerül, mintha a kötelezettségét határidőben teljesítette volna. Ebben az esetben a késedelmes teljesítés miatti szankció kiszabásától az adóhatóság eltekint. "Mivel Borsod-Abaúj-Zemplén megyében kihirdetett veszélyhelyzet áll fenn, ezért a térségben a természeti körülmények által akadályoztatott ügyfél részéről nem szükséges részletes indoklás az igazolási kérelemben, elegendő a veszélyhelyzetre való hivatkozás" - közölte kedden az APEH. (Független Hírügynökség)
Borsodban csütörtökön Ónodon a legkritikusabb helyzet, a település közelében ugyanis összeért a Sajó és a Hernád árvize. Az ár- és belvizek miatt sok településen megnőtt a fertőzésveszély.
Romlott a helyzet a vasútvonalakon az időjárás miatt, már több helyen is csak csökkentett sebességgel közlekedhetnek a vonatok a viharos erejű szélben. A Mávinform hétfő reggeli tájékoztatása szerint a Budapest-Hegyeshalom vonalon Budapest-Bicske, Komárom-Hegyeshalom és Rajka között vannak késések, illetve a Győr-Celldömölk, a Budapest-Székesfehérvár-Tapolca, és a Budapest-Pusztaszabolcs vonalakon. Az utasoknak 15-40 perces késésekre kell számítaniuk.
A Budapest-Esztergom vasútvonalon Eszterom-Kertvárosnál fa dőlt a sínekre. Ezen a szakaszon az utasokat vonatpótló autóbuszok szállítják. Esztergom és Budapest között a Volán járatain elfogadják a vasúti bérleteket. A Budapest-Miskolc-Sátoraljaújhely vasútvonalon 5 óra 40 perckor Olaszliszka-Tolcsva és Sárospatak között le kellett zárni a vasúti pályát, mert a lezúduló víz alámosta a síneket. Ezen a szakaszon az utasokat vonatpótló autóbuszok szállítják. A buszközlekedés és az átszállások miatt 20-25 perc késésre számítsanak az utazók. A Budapest-Nagykanizsa vasútvonalon Balatonaliga és Szabadisóstó között fa dőlt a sínekre. Vonat helyett autóbusszal lehet közlekedni, a buszok Lepsény és Balatonszentgyörgy között közlekednek. (Független Hírügynökség)
Nincsenek veszélyben a szikszói II. Rákóczi Ferenc Kórház betegei, az intézményt ugyanakkor víz öleli körbe, mondta Füzesséry József, a város polgármestere. Vizet és ételt folyamatosan bejuttatnak a 240 betegnek. A kórház a 3-as számú fő út mentén található, a városon átvezető Vadász-pataktól nem messze, amely ismét hatalmas mennyiségű vizet hoz magával a hegyekből. (MTI)
Rendkívül magas a Bódva vízszintje, a Borsod megyei Szalonnán az éjszaka két családot kellett kiköltöztetni, Szendrőnél 80-100 házat veszélyeztet közvetlenül a folyó, Edelényben pedig egész éjjel magasították a töltést, hogy a mederben tartsák a vizet. A vízügyi szakemberek szerint hétfőn tetőzhet a Bódva Hídvégardónál, 300-310 centiméteres értékkel, az eddig mért legnagyobb vízállás itt 291 centiméter volt. (MTI)
Sátoraljaújhelyen a Ronyva-patak elöntötte a város alsó részét, eddig körülbelül négyszáz embert kellett kiköltöztetn. Ezen a területen a katasztrófavédelmi szakemberek szerint már védhetetlen a vízfolyás. Jelenleg az ipari parkot próbálják megmenteni az ártól. Egy iskolai étterem, egy tornaterem telt meg a kiköltöztetett emberekkel, de újabb helyiségeket kell megnyitni. (MTI)
Miskolcon halálos áldozatot követelt az esőzés és az árvíz. Egyes városrészekben katasztrofális a helyzet, családokat telepítenek ki. A városban vízkorlátozást vezettek be, a polgármester önkéntesek jelentkezését kéri a vészhelyzet elhárítására.
Folyamatosan pakolják a homokzsákokat Miskolc egyik leginkább veszélyeztetett részén, a kiliáni lakótelepen, ahol az utcában folyik a megáradt Szinva patak egyik ága. A helyiek tizesével szerzik be az ásványvizet a közértből, több fiatal a patak közepén raftingol.
Rádőlt egy 25 méter magas fa Bicskén egy járókelőre vasárnap; a 41 éves férfit életveszélyes állapotban szállították kórházba, közölte a rendőrség.
Több vonat nem közlekedik hétfőn a Dunántúlon, számos vonalon pedig csak kerülővel. A Volán is módosította több járatának útvonalát. Vízátfolyások, sár és törmelék borít több főutat. Hétfő estig nem lesz sok javulás.
A miskolci kiliáni lakótelepet vasárnap sosem látott folyócska szelte ketté. A helyiek a maguk módján alkalmazkodtak a vadonatúj helyzethez. Volt, aki próbált viccet csinálni belőle, de a többség nem volt vevő a humorra.
Hétfőn még nem lesz nagy változás az időjárásban.
A Baranya-csatornán a töltés átvágás után is várhatóan másodpercenként több mint 40 köbméter víz érkezik a Kaposba, így Dombóvár térségében a folyón a töltés szintjénál magasabb árhullám várható, ezért harmadfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság. (Független Hírügynökség)
Le kellett zárni Pécs egyik legforgalmasabb terét, az Ágoston teret hétfőn, mert az esőzések miatt járhatatlanná vált. Zsobrák Péter, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjének tájékoztatása szerint egyelőre nem tudni, hogy a város egyik fő közlekedési útja mentén található teret mikor nyitják meg újra a forgalom előtt. (MTI)