Ez a poszt a következő Percről percre része:

Az árvíz után jön a belvíz

Borsodban csütörtökön Ónodon a legkritikusabb helyzet, a település közelében ugyanis összeért a Sajó és a Hernád árvize. Az ár- és belvizek miatt sok településen megnőtt a fertőzésveszély.

Ön is látta?

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • cikkünk a témában:

    De mi lesz itt két nap múlva? - helyzetjelentés Edelényből

  • Nógrádban egy halálos áldozatot is követelt a víz elleni védekezés: Pásztón hétfőn egy férfi infarktust kapott, amikor a pincéjéből a vizet szivattyúzta ki, életét a mentők már nem tudták megmenteni - közölte a katasztrófavédelmi igazgatóság nógrádi parancsnoka. (Független Hírügynökség)

  • Kedd estére elállt az eső Nógrádban, apad az Ipoly és a Zagyva felső folyásánál is normalizálódott a helyzet, és újabb árhullámra már nem számítanak a katasztrófavédelmi szakemberek. Ipolytarnócon a folyó 411 centiméteres vízállása délutánra 390 centire apadt, és ugyan Balassagyarmat térségében még harmadfokú készültség van érvényben, az Ipoly már nem veszélyeztet házakat.

    DSCF4156
    A Zagyva Jászberénynél (olvasónk Kabai András fotója)

    A Zagyva víztározói megteltek, a mátraverebélyiből már nem tudják szabályozni a vízszintet, viszont a Bátonyterenye határában lévő Maconkai tó zsilipjének tetejét még nem érte el a víz, így felfogják a Szuha felől érkező utánpótlást, s szakaszolva engedik tovább a Zagyvát, közölte Lavajné Dóka Éva, Bátonyterenye polgármestere. (Független Hírügynökség)

  • cikkünk a témában:

    Javul a helyzet a vonatközlekedésben

  • Közös adománygyűjtésbe kezdett a három hazai mobilszolgáltató, a Vodafone, a Telenor (ex-Pannon) és a T-Mobile. Szerda déltől a 1749-es telefonszámra várják a hívásokat vagy az "ARVIZ" vagy "ÁRVÍZ" tartalmú SMS-eket - minden hívás vagy SMS 200 forintba kerül. A pénzt a Magyar Vöröskereszt juttatja el a rászorulóknak, a mobilszolgáltatók semmilyen külön díjat nem számolnak fel az üzenetek vagy a hívások után.
    A 1749-es számot a három mobilszolgáltató és a T-Home vezetékes hálózatából is lehet hívni.

  • Nem bünteti meg az APEH azokat, akik azért nem adják le a közelgő határidőre a személyi jövedelemadó vagy társasági adó bevallásukat, mert a rendkívüli időjárás akadályozta őket, például árvízi védekezésben vettek részt. Ilyen esetben az akadályok megszűnte után kell beadni az adóbevallást, illetve megfizetni az adót. A szankció úgy kerülhető el, ha a leadással vagy befizetéssel egy időben igazolási kérelmet nyújt be a rendkívüli helyzet miatt megkésett adózó, aki ezzel kimentheti késedelmét. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyeieknek azonban még ezt a kérelmet sem szükséges benyújtaniuk, mivel ott hivatalosan kihirdetett vészhelyzet van.

    Az elektronikus úton benyújtott bevallások esetén az igazolási kérelmet papíron kell eljuttatni az adóhatósághoz. Ezáltal az adózó olyan helyzetbe kerül, mintha a kötelezettségét határidőben teljesítette volna. Ebben az esetben a késedelmes teljesítés miatti szankció kiszabásától az adóhatóság eltekint. "Mivel Borsod-Abaúj-Zemplén megyében kihirdetett veszélyhelyzet áll fenn, ezért a térségben a természeti körülmények által akadályoztatott ügyfél részéről nem szükséges részletes indoklás az igazolási kérelemben, elegendő a veszélyhelyzetre való hivatkozás" - közölte kedden az APEH. (Független Hírügynökség)

  • A szentendrei Duna-korzó környékén kicsavart egy jegenyefát a szél. A katasztrófavédelem munkatársai délután négy óra körül hozzáláttak a fa feldarabolásához. A munkálatok elvégzésnek idejére teljes útzárat rendeltek el a 11-es főúton, ahol öt óra óta félpályán már lehet haladni. Komolyabb a gond Tura és Hatvan között a 3104-es úton, ahol a Galga patak átcsapott az úttesten. Noha folyamatosan szivattyúznak, a felgyülemlett víztömeg miatt kevéssel 12 óra után teljes útzár lépett érvénybe. Kerülni délről Tura - Zsámbék - Jászfényszaru felé, míg északról Bag- Aszód- Hatvan felé lehet. (MTI)

  • Több mint félmillió forint értékben adományozott a Magyar Református Szeretetszolgálat gumicsizmát, matracot, tartós élelmiszert, fertőtlenítőszereket az árvízkárosultaknak. A szolgálat gyűjtést indított, hogy még több helyszínen tudjon segítséget nyújtani, az adományokat a CIB Bank 10702019-85008898-51100005 számlaszámra várják.

    A Katolikus Karitász ivóvízzel, élelmiszerrel, ruhaneművel segít a bajbajutottakon egyházmegyei központjain keresztül az árvíz és belvíz sújtotta területeken. A KK országos központja elkülönített számlán várja azok felajánlását, akik pénzadományukkal szeretnék segíteni a bajba került családokat.

    A Székesfehérvári Egyházmegye a pünkösdhétfői egyházmegyei nap megrendezésének költségét, egymillió forintot ajánlott fel Bodajk és Balinka önkormányzatainak a rászorulók megsegítésére: "Egyházmegyei Nap" megjelöléssel várják az adományokat a CIB Bank 11101002-19821780-36000001-as számlaszámára. A Hajdúdorogi Egyházmegye "Árvízkárosultaknak" megjelöléssel várja az adományokat a 11100702-19204886-41000007 számú számlára. (MTI)

  • Már nem a viharkárok, hanem az árvíz okoz problémát az áramszolgáltatás visszaállításában; vannak helyek, ahol a katasztrófavédelem munkatársai kérték, hogy kapcsolják ki a szolgáltatást, mivel az veszélyeztette volna a munkálatokat, közölte Kutas István, az E.ON Hungária Zrt. szóvivője kedden az MTI-vel. Ahol lehet, ott kedd estére helyreáll a szolgáltatás. Kedd reggel még nagyjából kétezer szolgáltatónál nem volt áram, ez a szám délutánra néhány százra csökkent.

    A vihar által okozott egyik legnagyobb kár a szolgáltatásban Balatonőszödön történt, ahol mintegy negyven fa esett rá a vezetékre. Kedd estére azonban várhatóan itt is helyreáll az áramszolgáltatás. Vasárnapra virradóra a Dunántúlon több mint százezer fogyasztónál nem volt áram. Az érintett területeken a kitört fák, kidőlt oszlopok, elázott transzformátorok, a felázott talaj és az erős szél jelentették a legnagyobb problémát. Az áramszolgáltató a dél-dunántúli régióban hétfő kora estig a vihar miatt keletkezett meghibásodások négyötödét kijavította.

  • Hétfő este óta folyamatosak a kitelepítések a Győr-Moson-Sopron megyei Bőnyön. A cuhai Bakony-ér áradása miatt eddig 120 ember hagyta el a házát. 6 utcában több mint nyolcvan ház áll víz alatt. Az áradás még mindig nem állt meg, az embereket csónakokkal mentik ki. A víz akkora, hogy sok helyen mellkasig ér és a házakba is betört. Van olyan épület, amelyben már mintegy 80 centiméter magasan áll a víz. Voltak, akik délelőtt még úgy döntöttek, nem hagyják el otthonukat, de délután háromra már megkétszereződött a kitelepítettek száma.

    A településen több ezer homokzsákot raktak ki, hogy megfékezzék a hétfő éjszaka érkezett áradatot. A víz még mindig folyamatosan nő, ahogy a kimenekített emberek száma is. A tűzoltóknak azonban nem csak a helyieket kell kijuttatniuk, sok helyen állatok is maradt az elöntött házaknál. Eközben Mezőörsön folyamatosan apad a cuhai Bakony-ér. Oda vasárnap érkezett az árhullám, ami miatt több mint 90 embert telepítettek ki. (Független Hírügynökség)

  • Levonult a Ronyva-patak árvize Sátoraljaújhely utcáiról. A város területén a Ronyva-patak az eddig mért legmagasabb vízszintet 75 centiméterrel haladta meg vasárnapról hétfőre virradó éjszaka. Ezért nem lehetett megvédeni a házakat. A különböző intézményekben 425 ember töltötte az elmúlt éjszakákat, de ennél sokkal nagyobb azoknak a száma, akiknek el kellett hagyniuk az otthonukat, csak ismerősöknél, rokonoknál húzták meg magukat.

    Miután a víz visszatért a medrébe, megkezdődött a víz kiszivattyúzása a lakásokból, ha ezzel végeztek akkor kezdődhet el a melléképületek vízmentesítése. Ezzel egyidőben elkezdődik az elöntött területek takarítása, valamint fertőtlenítése is. Az önkormányzati károk felmérése szintén megkezdődött. (Független Hírügynökség)

    DBELO20100518012
    A Ronyva-patak áradása miatt elöntött területek Sároraljaújhely térségében
  • Köteles László a Független Hírügynökséghez eljuttatott közleményében kifejtette: településükre idén áprilisban és májusban nagy mennyiségű csapadék hullott, jelentős károkat okozva a helyben élő lakosságnak. A nehéz sorsú emberek számára nem nyújt segítséget központi költségvetés és a biztosító társaságok is csak kis mértékben térítik meg a keletkezett károkat. Ezért kérik, hogy a Komlóskáért Alapítványon keresztül aki teheti, támogassa az árvízkárosultakat. Leginkább építőanyagra, cementre, festékre (fémre, fára alkalmas), vetőmagra (zöldségmag, vetőburgonya), valamint készpénz adományokra van szükségük. A Komlóskáért Alapítvány közhasznú szervezet számlaszáma: 11734169-20006998, adószáma pedig 18427819-1-05, ha valaki adója egy százalékát szeretné felajánlani a komlóskaiaknak.

  • Több más szervezet mellett a Magyar Honvédség is segítséget nyújt az árvíz sújtotta térségekben az élet- és vagyonmentési, valamint szállítási és ellátási feladatokban. Hétfőn és kedden több váltásban összesen 250 katona és 36 jármű illetve egyéb gép vett, illetve vesz részt az árvízi védekezésben. Vadai Ágnes, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára hétfőn rendelte el a Honvédelmi Katasztrófavédelmi Rendszer aktivizálását, Szekeres Imre honvédelmi miniszter és Hazuga Károly altábornagy, vezérkari főnök-helyettes kedden döntött a katonák és honvédségi eszközök kirendeléséről.

    Sásdon három terepjáróval segítettek be a katonák, a hajmáskéri lőtéren található Malom-völgyi víztároló megerősítésén pedig két munkagéppel dolgoztak az ott lévő katonák a vízügyi szakemberek kérésére. Somogy megyében összesen 87 katonát rendeltek ki homokzsákok megtöltésére. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 149 katona és 26 jármű érkezett Gesztelyre. Az Antenna Hungária Zrt. jelzése alapján Veszprém megyében a honvédség segítségét kérték a Kab-hegyi közszolgálati műsorszóró állomás üzemanyag-ellátásának biztosítására. Ehhez a honvédség egy speciális, terepjáró tartálykocsit adott a megfelelő személyzettel. (Független Hírügynökség)

  • Tovább javul a helyzet a dunántúli vonatközlekedésben. Az időjárási viszonyok miatt bevezetett sebességkorlátozásokat fokozatosan oldja fel a MÁV, és a Balaton déli részén újra megindul a vonatközlekedés. Székesfehérvár és Balatonszentgyörgy között - az eddigi vonatpótló buszok helyett - délután már újra vonatok szállítják az utasokat, közölte kedden délután a Mávinform.

  • Eleinte erősen felhős lesz az ég, többfelé várható eső, zápor, majd délutántól nyugaton és a középső országrészben felszakadozik, csökken a felhőzet, éjszaka főként keleten valószínű csapadék. Szerdán gyakran erősen megnövekszik a felhőzet, de kezdetben nyugaton és középen néhány órás napsütés is lehet, keleten többfelé, másutt helyenként alakul ki eső, zápor. Az északnyugati szél kedden sokfelé, szerdán néhol még viharos lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4, 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 12, 17 fok között valószínű. (MTI)

  • Bakonycsernyén mostanra a Gaja visszatért a medrébe, de az eső még esik. Balinka Mecsér felől már megközelíthető, Bodajk irányából azonban továbbra sem lehet behajtani. A Fehérvárcsurgó-Igari bekötő is le van zárva még. Mór környékén a lakóházakat sehol sem fenyeget a víz. Délután két órakor Székesfehérváron rendőrök közreműködésével megkezdték ismét a Székely utca végén lévő lakott hétvégi házakból a kitelepítést. A magasan álló víz miatt a város polgármestere életveszélyesnek minősítette a területet. A kilenc férfi és négy nő - köztük egy állapotos asszony elszállásolásában - a krízisközpont nyújt segítséget. A területről hétfőn este már elszállítottak hét embert, de reggelre visszatértek a házakba.

    Mány térségébe újabb segéderők indultak a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságról az ottani tó nyúlgátjához, mert meg kell erősíteni, mivel fennáll a gátszakadás veszélye. A gát felett átbukó víz viszont most is a Szent László patakba folyik és veszélyezteti a part közelében épült házakat. A helyszínen lévők elmondása szerint a két-három kilométerre lévő házakba folyik már be a víz. (Független Hírügynökség)

  • K EPA20100518207
    Közlekedés a a lengyelországi Chelm Maly egyik utcáján

    Lengyelországban eddig már legkevesebb öt emberéletet követeltek az ország déli részét sújtó áradások, s az elmúlt 24 órában kétezer embert kellett kitelepíteni otthonából. A természeti csapás öt halálos áldozata között egy tűzoltó, egy 85 éves nő és egy nyolcéves gyermek is van. Két embert eltűntként tartanak számon.

    cseh
    Áradás a csehországi Bohumínban. Az áradások miatt a cseh hatóságok 17 morvaországi folyószakaszon, illetve településen hirdettek ki vészhelyzetet.

    A meteorológiai szolgálatok szerint az árvizeket kiváltó esőzések kisebb intenzitással, de a hét végéig folytatódnak Lengyelországban. A jövő hét elején azonban újra sok csapadékra lehet számítani. A néhány napja kezdődött özönvízszerű eső több csapadékot hozott, mint amit az évszázad árvízének tartott 1997-es katasztrófa idején tapasztaltak. (MTI)

  • A felduzzadt, áradó Szent László patak húsz lakóépületet veszélyeztet Bicskén. a 70 centiméter magas vízzel körülvett házakban lakó családokat kedden a Csokonai iskolába telepítették ki - mondta el a város polgármestere. A Kanizsai utcából már hétfő este ki kellett telepíteni három családot. A városban három utcában veszélyezteti a víz a lakóépületeket. (MTI)

  • Az emberek felajánlásait várja a Vöröskereszt és a cigány önkormányzat is, hogy az elmúlt napok viharos időjárása és áradásai miatt bajba került családokon segíteni tudjanak. A Vöröskereszt elsősorban pénzadományokat vár, míg a cigány önkormányzat meleg ruhát és tartós élelmiszereket is gyűjt. A Magyar Vöröskereszt a számlaszámára beérkező adományokat teljes egészében a bajbajutott családokhoz és településekhez juttatják el. A pénzt országszerte bármelyik Vöröskereszt-irodában be lehet fizetni készpénzben, illetve a szervezet számlájára: K&H Bank 10405004-00026547-00000000. Az Országos Cigány Önkormányzat a budapesti székházukba, a VII. kerületi Dohány utca 76-os szám alá várja a felajánlásokat reggel nyolc és délután hat óra között leadni. (MTI)

  • Heves megye északi, majd a középső térségében már visszahúzódóban vannak a vízfolyások, a megye déli részét még nem érte el az áradás. A déli településeken folyamatosan a gátakon vannak a lakosok, a polgármesteri hivatalok, a katasztrófavédelem és a vízügy emberei, és erősítik a töltéseket. Nagyon magas a Zagyva vízszintje, ezért Hatvan környékén már az átereszeket, műtárgyakat is homokzsákokkal vettek körül.

    Heves megy középső 15-18 településén folyamatos a vízszivattyúzás, ezzel párhuzamosan megkezdődött a fertőtlenítés és az utak takarítása. A medrekben már 40-50 centiméterrel csökkent a vízszint. Heréd községben már három napja szivattyúzzák az utakon és a település mélyebben fekvő részein álló vizet. (MTI)

  • Gyorssegélyt juttat a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei árvízkárosultaknak a Baptista Szeretetszolgálat és az Adventista Fejlesztési és Segély Alapítvány (Adra) a speciális mentők és a Rescue24 segítségével. A közös akció keretében tartós élelmiszereket, ivóvizet valamint háztartási fertőtlenítőszereket osztanak kedden Sátoraljaújhelyen a kitelepített rászorulóknak. A speciális mentők egy másik csoportja Székesfehérváron segít a viharkárok enyhítésében. Az árvízkárosultak számára a KDB Bank 13555555-55555555-55555555 - "Árvíz 2010" számlaszámra lehet adományt küldeni. (MTI)

  • A Készenléti Rendőrség 200 rendőre is dolgozik a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az elmúlt napok rendkívüli időjárása miatt kialakult veszélyhelyzet elhárításán, nemcsak a rendészeti, hanem a védekezési munkákban is részt vesznek. A Miskolchoz közeli Szikszón, Sátoraljaújhelyen, Ócsanáloson és Geszthelyen szükségessé vált árvízvédelmi munkálatok meghaladták a helyi erők kapacitását, így már hétfőn a segítségükre érkeztek a Készenléti Rendőrség három bevetési osztályának munkatársai. Ócsanálos és Geszthely környékén folyamatos az árvízveszély, így ott kedden is 200 rendőr segít a védekezésben. Kora délután Szombathelyről még 100 készenléti rendőr érkezik, illetve két csónakkal a Tűzszerész Szolgálat búvárai is ott fognak dolgozni. (Független Hírügynökség)

  • Egy centinél kevesebb csapadék várható a következő egy-két napban az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság területén. A Marcal vízgyűjtőjén hétfőn még esőzött, másfél-két centiméternyi csapadék hullott, a Gerence patak akkor tetőzött, azóta kismértékben apadt. A vízszint Mórichidánál elérheti az elsőfokú készültség bevezetéséhez szükséges, 250 centiméteres szintet. Ugyanakkor a Dunán, a Rábán és a Répcén továbbra sincs érdemi vízszintváltozás.

    A Mezőörsöt és Bőnyt fenyegető Cuhai-Bakony-ér áradása a százévenként egyszer kiugró vízhozamot mutatja, a tárkányi önkormányzat beszámolója szerint "az egész tárkányi határ úszik", több ház veszélyben van. Intenzív árhullám alakult ki az Által-éren is, amely Tatabányánál hétfő este óta apad, az azt tápláló Galla-patak már hétfőn délben tetőzött, 135 centiméteres szinttel, most ennél hatvan centiméterrel sekélyebb. (MTI)

  • cikkünk a témában:

    Végét járja a töltés Edelényben

    Három helyen átszakadt, és rengeteg helyen ereszt a Bódva töltése Edelényben. A vízgyűjtő területen esik, a vízszint egyre emelkedik. A töltés újabb átvágását nem a lejjebb fekvő falvak védelmében nem engedélyezték.

  • A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság jelentése szerint négy olyan körtöltéssel védett település van, ahol kitelepítést terveznek: Kiskinizsről 360, Ócsanálosról 280, Felsődobszáról 450, Hernádszentandrásról pedik 397 ember kimenekítése várható. Edelényben a gátak rossz állapota miatt - gátszakadás esetén - négyszáz kimenekítendő emberrel számolnak. (MTI)

  • Több mint 770 kilométeren tart a védelmi készültség, ebből 130 kilométeren, a Sajón és a Hernádon rendkívüli a készültség mértéke - közölte a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium vízügyi szakállamtitkára. Észak-Magyarországon soha nem tapasztalt áradás kezdődött. Minden idők legnagyobb árvizét mérték a Bódván, a Hernádon, a Zagyván, a Tarnán, az Ipolyon és a Sajón, ám jó hír, hogy az utóbbin már megkezdődött az apadás.

    Kritikus a helyzet a Bódván Edelény fölött, ahol éjszaka átfolyt a víz a töltés fölött. A vízügyi szakemberek azóta zúzott kővel stabilizálták a helyzetet.

  • Sikerült megfékezni, hogy még jobban kiöntsön a Fekete-víz, így az már nem fenyegeti Vajszlót. Gilvánfán sem súlyosbodott a helyzet, ott egy családi ház került veszélybe a megáradt Fekete-víz miatt. Nem szakadt át a gát a majsi tavaknál sem, ahogy attól még hétfőn éjjel tartottak a szakemberek. A megáradt Baranya-csatorna az elmúlt napokban több települést is veszélyeztetett. Sásdnál lassan normalizálódik a helyzet, Vásárosdombón azonban kedd reggelre tíz családot kellett kiköltöztetni, mert a szántóföldön keresztül elérte házaikat az ár. Szabó László polgármester azt mondta: úgy tűnik ennyivel megúszták.
    Pécsen a Mohácsi út és a Május 1. utca környékén pusztít az özönvíz. Utóbbi helyen csaknem száz lakóépület károsodott, autókat, tehergépjárművet borított fel az ár. (MTI)

  • Vízkár elleni védekezés közben egy helyi lakos fojtogatta és megütötte a Komárom megyei Kömlőd polgármesterét, aki feljelenést tett a rendőrségen - közölte az oroszlányi kistérség sajtóreferense. Kiss Ferenc polgármester a szőlőhegyről lezúduló csapadék miatt figyelmeztette az M. családot, hogy tisztítsák ki a kapubejárójuk alatti átereszt. Miközben a víz egyre jobban megközelítette az épületet, feszült hangulat alakult ki. A családfő kiugrott az árokból, fojtogatni kezdte és többször arcon ütötte a polgármestert - tájékozatott Ivák István. (MTI)

  • Jelenleg összesen 1428 embernek kellett elhagynia az otthonát az áradások miatt. Egyszerre 6 folyón, kisebb vízfolyáson van az eddigi legnagyobb árvízszintnél is nagyobb áradás. Jelenleg a Bódva melletti Edelényben a legkritikusabb a helyzet, ahol az éjszaka átázott a töltés - hangzott el a Országos Műszaki Irányító Törzs keddi sajtótájékoztatóján. Árvízvédelmi készültség összesen 771 kilométer hosszan van az országban, ebből 130 kilométeren rendkívüli készültség van érvényben a Sajó és a Hernád vonalán. A katasztrófavédelemhez az elmúlt 24 órában több mint 3 ezer segélyhívás érkezett, ami tizenötszöröse a szokásos mennnyiségnek - hangzott el. (MTI)

    edelény3
    Homokzsákolás az edelényi gáton