Endre, Elek
14 °C
27 °C
Index - In English In English Eng

Önzőnek tartják a Fidesz önkormányzati javaslatát

2010.05.20. 14:11
Aránytalan, torz rendszert szülne a Fidesz önkormányzati választási javaslata az ellenzék szerint. Az MSZP és a Jobbik arányos választási rendszert szeretne, az LMP pedig kétségbe vonta az egész javaslat értelmét.

Csütörtökön megkezdte az önkormányzati választási rendszer átalakításáról szóló fideszes javaslat általános vitáját a parlament. Az már a vita legelején kiderült, hogy a fő szándékkal, az önkormányzati testületek képviselői létszámának csökkentésével az LMP kivételével valamennyi párt egyetért. Ugyanakkor az ellenzék önérdekűnek tartja a Fidesz javaslatát. A Jobbik vezérszónoka, Apáti István egyenesen "lex diktatúrának" nevezte a javaslatot.

A Fidesz javaslata alapján ugyanis fenntartanák a jelenlegi vegyes választási rendszert - azaz a tízezer főnél nagyobb településeken egyéni képviselők mellett kompenzációs lista is létezne -, de a kompenzációs listán az egyéniben nyertes jelöltek szavazatait is beszámítanák, így a győztes még nagyobb győzelmet szerezhetne. Ráadásul a kompenzációs mandátumok súlya arányaiban csökkenne a képviselői létszám csökkentése után.

Botka László, az MSZP vezérszónoka szerint a javaslat egyértelműen a Fidesz aktuális politikai érdekeit szolgálja. Arra figyelmeztetett, hogy a javaslat nem eléggé átgondolt, a kocka akár fordulhat is, viszont nem biztos, hogy a kétharmados törvényt a jövőben könnyű lesz kiigazítani.

A Jobbik azt kifogásolta, hogy a Fidesz javaslata megnehezítené az ajánlási folyamatokat, négyszeresre emelné az ajánlási küszöböt, ezzel nehéz helyzetbe hozná a kisebb pártokat. Márpedig a jelenlegi támogatási arányok mellett a Fidesz mellett legfeljebb csak középpártokról lehet beszélni. A Jobbik és az MSZP egyaránt egy arányos választási rendszer kidolgozását támogatta.

Az LMP kifogásai szerint a Fidesz javaslata nem jelentene tényleges megtakarítást. Vezérszónokuk, Ivády Gábor egy törpetelepüléssel, Iváddal példálózott, ahol szerinte havi 23 ezer forint megtakarítást érhetnének el. Fő kifogásuk viszont az volt, hogy a képviselői létszám csökkentésével még jobban megerősödnének a polgármeseterek, "a helyi kiskirályok". Ivády egyébként maga is polgármester, Ivádon.

A Fidesz vezérszónoka, Kósa Lajos nem indokolta részleteiben a javaslatot, inkább csak arról beszélt, hogy a Fidesz egyik legfőbb választási ígéretének teljesítésére készül. Állítása szerint javaslatukkal az önkormányzatok működőképességét nem veszélyeztetve kívánják csökkenteni a testületek létszámát. A kormánypárti felszólalók emellett többször is hangsúlyozták, hogy az önkormányzatok számát nem csökkentenék.