Átlátható államot ígérnek
A Fidesz kormányprogramjának utolsó fejezete az "Itt az idő, hogy helyreállítsuk a demokratikus normákat!" címet viseli, de pár lózungon kívül nem tartalmaz konkrétumokat. A 8,5 oldalas fejezet első 3,5 oldala a szocialisták elleni vádbeszéd. A Fidesz szerint az elmúlt nyolc évben megingott az emberek bizalma a demokráciában, az alkotmányosságban és a jogállamban.
Az őszödi beszédben leleplezett hazugságok, illetve a Fidesz számonkérésének két szimbolikus pontja, a 2006 októberi rendőri túlkapások, illetve az azévi augusztus 20-i vihar utáni felelősségre vonások elmaradása mellett még azt is az MSZP szemére vetik, hogy 2002-ben kormányra kerülve leváltották a PSZÁF, a Magyar Energiahivatal és a Központi Statisztikai Hivatal vezetőjét.
Az, hogy a Fidesz mit tenne a demokratikus normák helyreállításáért, csak homályos üzenetekből hámozható ki. A program szerint a Fidesz a demokrácia pártján áll, és úgy véli, hogy a jogállami normák nem csak az állampolgárokra, hanem a kormányra is vonatkoznak. Elutasítják az izgazságszolgáltatás politikai befolyásolását és a közérdekű adatok eltitkolását.
Átlátható államot ígérnek, valamint a közszolgáltatások helyreállítását, mert szerintük "az öngondoskodásra vonatkozó hamis politikai felfogás" csak annak tagadása volt, hogy az állam már az alapvető közszolgáltatásokat sem tudja ellátni. Zárásként arról szólnak, hogy a felhatalmazás és a támogatottság hiánya súlyos károkat okozott, és bár nekik most megvan a felhatalmazásuk, ez nem többletjogokat, hanem többletfelelősséget jelent.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Hasonlóság, de különbség is van a szlovák és magyar intézményeknek küldött fenyegető levelek között
Összevetettük az iskoláknak küldött leveleket.
január 23., 13:41
- Belföld
Videó készült a Feneketlen-tóba zuhant Porsche kimentéséről
Bár a tűzoltók is az autómentők nehézségeiről írtak, végül utóbbinak sikerült megoldani a helyzetet.
január 23., 13:42
- Belföld
Gulyás Gergely a bombariadókról: börtön vár a fenyegetőre, nyitottak a Btk. szigorítására
Az idei év első Kormányinfóját a példátlan iskolai fenyegetés uralta, de szóba került Donald Trump és Rákosrendező is.
január 23., 12:16
- Mindeközben
Tápai Szabina a házasságukról: Nálunk is vannak feszültségek, egyáltalán nem élünk álomvilágban
4 órája
- Címlapon
Lázár János Rákosdubajról: Budapesten soha nem fog toronyház vagy mecset épülni
A miniszter szerint a budapestiek akár el is szállíttathatnák a rákosrendezői szemetet.
1 órája
- Címlapon
Légibaleset Washingtonban: a hatóságok szerint mind a 67 utas meghalhatott
A repülőteret lezárták, már csak a holttestek felhozatalában reménykednek.
12 órája
- Címlapon
Orbán Viktor Donald Trumpnak üzent a washingtoni repülőgép-szerencsétlenség után
A legfrissebb hírek szerint mindenki meghalt a balesetben.
56 perce
- Címlapon
Káel Csaba szerint nem volt elég jó, ezért nem kapott állami támogatást a Futni mentem című film
A kormánybiztos szerint az alkotás végül egy teljesen más forgatókönyv-verzióból készült el.
2 órája
- Címlapon
Ukrajna területének felosztásáról beszélt a román elnökjelölt, Kárpátalját visszaadná Magyarországnak
12 órája
- Címlapon
Valami elrettentőt hoz haza a kormány Abu-Dzabiból
A magyar honvédelmi miniszter jelentette be.
11 órája
- Címlapon
Angela Merkel beleállt saját pártjába, miután kiengedték a szélsőjobb szellemét a palackból
Németország egykori vezetője szerint pártja felelőtlenül viselkedett.
1 órája
- Belföld
Rétvári Bence: Addig nem fogunk lefeküdni, amíg minden megfenyegetett intézményt át nem vizsgáltunk
Az államtitkár szerint komolyan vesznek minden efféle helyzetet.
január 23., 13:34
- Belföld
A MÁV biztosítja a hazajutást a bombariadóban érintett diákok számára
Szükség esetén többletkapacitásokat vonnak be.
január 23., 13:55
- Belföld
Az egész országban akadozott az okmányügyintézés csütörtök délelőtt
Az okmánykiadás nem működött.
január 23., 13:50
- Belföld
Lázár János kemény üzenetet küldött: A fenyegetést megtoroljuk
Az építési és közlekedési miniszter is megszólalt a bombariadók ügyében.
január 23., 14:06
- Belföld
Akár öt év börtönnel is számolhatnak az iskolai bombariadók felelősei
A közveszéllyel fenyegetés, amely a rémhírterjesztés egyik speciális esete, az utóbbi évtizedben jelentősen visszaszorult.
január 23., 12:31
- Belföld
A választások miatt átírták a Munka törvénykönyvét
Bárki elmehet szavazni munkaidőben, ha 8 óránál többet dolgozik.
január 23., 14:50
- Belföld
Leállt a gyermeksebészet Nyíregyházán, megszólalt a kórház
Debrecenbe kell utazni az ellátásért.
január 23., 07:03
- Címlapon
Anarchiába fulladó túszátadás, kaotikus tömegjelenetek – hektikus helyzet alakult ki a Közel-Keleten
Az izraeli erők tüzet nyitottak a palesztinokra.
1 órája
- Belföld
Bombafenyegetést kapott 287 magyar iskola, az Interpol is segít a nyomozásban
257 budapesti, 30 pedig vidéki intézmény. A fenyegető levél is nyilvánosságra került.
január 23., 08:39
- Címlapon
Terézváros a Podmaniczky park tervével pályázik a Nyugati mögötti terület fejlesztésére
Három év alatt 2,6 milliárdos önkormányzati forrásból valósítanák meg a tervet.
2 órája
- Címlapon
Megvan, ki lehet az Országos Onkológiai Intézet menesztett főigazgatójának utódja
Pintér Sándor nemrég menesztette az intézmény vezetőjét.
1 órája
- Belföld
Gulyás Gergely: Nincs tervben újabb magyar békemisszió, az Egyesült Államok átvette a kezdeményezést
január 23., 09:55
- Belföld
Váratlanul lecserélték a Digitális Magyarország Ügynökség vezérigazgatóját
A honlap szerint új vezető került a szervezet élére.
január 23., 07:32
- Címlapon
Kitört egy újabb háború, lerohantak egy Budapest-méretű várost
Szijjártó Péter kemény üzenetet küldött az agresszornak, az ENSZ szerint is súlyos a helyzet.
11 órája
- Címlapon
Klubrekordot jelentő összegért igazolt holland válogatott középpályást Gulácsi Péter csapata
Bónuszokkal együtt közel 80 millió eurót fizettek a PSG játékosáért.
43 perce
- Belföld
Hatalmas fordulat jöhet a katolikus gyermekvédelemben
Megalakult a Gyerekasztal Munkacsoport.
január 23., 08:00
- Belföld
Lázár János GYSEV-átvétele miatt aggódnak az utasok
Az eddigi színvonal csökkenésétől tartanak.
január 23., 08:13
- Belföld
Engedély nélkül használta az autópályát, több száz millió forintos bírságot kapott az autókereskedő
A kereskedő évek óta figyelmen kívül hagyta a kiküldött felszólításokat.
január 23., 12:33
- Címlapon
Horváth Lajos Ottó: Már nem tudok úgy ránézni, hogy amögött ne legyen mélyebb tartalom
A Nemzeti Színházban történt baleset örökre megváltoztatta az életüket.
2 órája