Tovább vitáznak a kormányprogramról

2010.05.26. 14:10

Szerdán folytatódhat a kormányprogram tíz órásra tervezett vitája. A vitában az EP-képviselők is felszólalhatnak.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Reméljük, jól láttuk a felszólalót, és most nem kapunk levelet.

    Az elempés Ertsey Katalin kétperces felszólalásban mondott hálát Pokorni Zoltánnak a felszólalásáért, reméli, hogy ezzel a véleményével Pokorni nem marad kisebbségben a kétharmados frakcióban. A nők szerepével kapcsolatban meg a családbarát munkahelyekről beszélt, kiemelve a munkahelyi és családi szerepek összehangolásának fontosságát.

  • Még csak most fogadták el a kettős állampolgárságról szóló törvényt, máris határon túlra küldenék az iskolásokat.

    Pokorni két javaslatot is tett a kormányprogramhoz. Pokorni XII. kerületi polgármesterként két programot is bevezetett a kerületi iskolákban. Azt javasolta, hogy minden általános iskolás osztály menjen osztálykirándulásra határon túli területre, a középiskolás osztályok pedig végezzenek társadalmi munkát is ezeken a területeken. A másik javaslata pedig arra vonatkozott, hogy az iskolások végezzenek karitatív munkát is az iskolai foglalkozások keretében.

  • És most visszaugrunk az időben egy korábbi vitához.

    Pokorni Zoltán tíz másodperces hatásszünet után kezdett bele a kormányprogram oktatási fejezetének ismertetésébe, visszautalva Osztolykán Ágnes korábbi felszólalására, amiből a rideg integráció kifejezést magáévá tette. Szerinte az előző kormány hősi pózba képzelte magát, hogy a rossz és rasszista lakossággal szemben keresztülviszi az iskolai integrációt. Pokorni szerint viszont a többségi társadalom veszélyként fogta fel ezt a fajta integrációt, és ezért kimenekítették gyermekeiket az integrált iskolákból, melyek így elgettósodtak. Az integrációs kísérlet tehát szerinte kudarcot vallott. Szerinte az integrációhoz nem elég a parancs, pénz is kell rá.

  • Az érdemi vitánál csak a gyermek nagyobb kincs.

    A Fidesz nevében Pokorni Zoltán, a párt oktatáspolitikusa reagált két percben Osztolykán Ágnes felszólalására. Elismerte, hogy az integráció nagyon fontos szempont, de az eddigi gyakorlat eredményei nem jók, szerinte az elmúlt nyolc évben valójában nőtt a szegregált osztályok száma. "Az elmúlt nyolc év gyakorlata rossz" - jelentette ki. Szerinte le kell számolni azzal az illuzióval, hogy pusztán parancsra lehet integrálni osztályokat.

    Osztolykán viszontválaszában megismételte, hogy maguk sem értenek egyet az elmúlt nyolc év gyakorlatával, a rideg integrációval, de szerinte a kormányprogram felületességei miatt úgy tűnik, a Fidesz feladja az integrációt. Ez pedig megengedhetetlen, mert az integráció a legjobb módszer a romák leszakadásának megakadályozására.

« Vissza a többi bejegyzéshez