Vissza a kistelepülési iskolákat, vissza a vonzó tanárpályát
További Belföld cikkek
- Lázár János a kormány problémáiról: Csoda, hogy még talpon vagyunk
- Belgrádban ingyenes lesz a közösségi közlekedés, de megoldható lenne ez Budapesten is?
- Emeletes busz karambolozott Mosonmagyaróvárnál, több ember megsérült
- Az Egyesült Államok likvidálta az Iszlám Állam vezetőjét
- Rétvári Bence: Magyar Péter politikai haszonszerzésre használja a gyerekeket
A nemzeti erőforrásokért felelős minisztériummal minden eddiginél nagyobb csúcsminisztériumot hoz létre a Fidesz, amelyben együtt kezeli az egészségügy, az oktatás, a kultúra, a sport, és a szociális ügyek kérdéseit. Egyelőre nem tudni, hogy dr. Réthelyi Miklós miniszterjelölt mellett kik kapnak kiemelkedő szerepet a tárcánál.
Saját magáról
Bevezetőjében hosszan beszélt anatómiaprofesszorként végzett tudományos és kutatási eredményeiről, valamint a SOTE rektoraként végzett kiváló szakmai munkájáról, majd rátért a minisztérium meglehetősen vázlatos terveire.
A bevezetőben általánosságokat mondott, például, hogy akkor tekinti majd sikeresnek tárcája munkáját, ha a magyar népességfogyás (szavai szerint a demográfiai katasztrófa) ellenére megszülethetnek a kívánt magyar gyerekek, illetve, hogyha a szegénység kilátástalansága helyett az egyéni, alkotó, egészséges élet jelenhet meg a magyarok életében. Kiemelte a szülők szerepének fontosságát az oktatás területén, és azt is, hogy a pedagóguspályát vonzóbbá kell tenni a jövőben.
Személyes érdeklődésének középpontjában a kistelepülési iskolák bezárásának felülvizsgálata, és esetleges újranyitása áll, részleteket azonban még kérdésekre sem árult el arról, hogy ezt hogyan képzeli.
Bevezetőjében egyáltalán nem szólt a legnagyobb magyarországi kisebbség, a romák oktatási integrációjáról, sőt, bár minisztériuma a szociális, kulturális, oktatási ügyeket is összefogja, beszédében a cigány vagy roma vagy kisebbség kifejezések egyike sem hangzott el.
Réthelyi: 3, bizottság: 4
Réthelyi a bevezetőben nagyon kevés konkrétumot mondott, szinte többet beszélt saját munkásságáról, mint a minisztérium terveiről. Válaszaiban kapkodónak tűnt, a legtöbb kérdésben nem érdemben, csak egy-egy mondatban reagált, bár igyekezett minden felvetésre reagálni valamit. Osztályzata: 5/3
A bizottság kormányzati tagjai közül többen hosszú monológba fogtak, amiben elveszett a tartalom, az ellenzéki tagok viszont találó, konkrét kérdéseket tettek fel, de igazán nem tudták megszorongatni a jelöltet. A bizottság osztályzata: 5/4
A roma oktatási integrációról
A kérdésekben aztán többen méltatták dr. Réthelyi szakmai múltját, és többen érdeklődtek a cigányok oktatási integrációját érintő részletekről. Az LMP-s Osztolykán Ágnes, a fideszes Révész Máriusz és az MSZP-s Kolber István is ezt firtatta. Válaszként Réthelyi azt mondta, hogy fontosnak tartaná a költségvetésből finanszírozott egésznapos oktatást, és a pedagógusok kiemelt bérezését a hátrányos helyzetű térségekben. A romák integrációjára vonatkozó kérdéseket pedig annyival verte vissza, hogy könnyebb lesz a munka egy integrált minisztériumban, ahol több érintett területet is együtt dolgozhat majd a megoldáson. (Az előző parlamenti ülésnapon érdemi vita bontakozott ki Osztolykán Ágnes és Pokorni Zoltán, az LMP és a Fidesz oktatáspolitikusai között. Akkor Pokorni azt mondta, hogy az integráció szükséges és pénz kell hozzá, nem pedig az elmúlt 8 év erőltetett integrációs gyakorlata.)
„Mindig voltak kiemelkedő, minden nehézséget leküzdő képviselői a pedagógusoknak, de ezt bérezéssel is támogatni kell. Fontosnak tartom, hogy a szakma számára kivételes szerephez jusson, ha valaki hátrányos helyzetű térségekben éveket tölt, és ott eredményeket tud elérni” – fogalmazott Réthelyi.
Az általános iskoláról
A fideszes Kucsák László az általános iskola alsós osztályaiban érvényes szöveges értékelésről kérdezte a miniszterjelöltet, aki azt mondta, nem csoda, hogy a szülők az összehasonlíthatóság érdekében az 1-5-ig tartó osztályzást szeretnék vissza. Szerinte a szöveges értékelés fontos, de nem talált megfelelő helyet a pedagógustársadalomban, amely amúgy is agyon van terhelve adminisztrációval. A buktatás esetén a szülők vétójogát feleslegesnek tartja, inkább szerinte a bukás negatív jellegét kell társadalmi szinten tompítani. (Azt is elárulta, hogy bukni nem ciki, kiváló kollégái is ismételtek az egyetemen.)
A felsőoktatásról
A felsőoktatásban szükségesnek tartja, hogy csak emelt szintű érettségivel lehessen bekerülni az államilag finanszírozott helyekre, illetve az első lépések között kell majd a tárcának átalakítania a tanárképzést, és megvizsgálnia, hogy a bolognai folyamat gyorsított bevezetése milyen eredményekkel járt. „Megtisztelő az EU-s felsőoktatási környezet részeként létezni, de a gyorsított bolognai bevezetés megkérdőjelezhető” – fogalmazott. Nem tervezi a felsőoktatási intézmények további integrációját, bár azt mondta, túl sok van belőlük.
A jobbikos Dúró Dóra kérdésére a határon túli magyar diákok oktatási együttműködéséről azt mondta, hogy szeretné, ha senki nem végezné el úgy az általánost, hogy osztálykirándulás keretében nem látott határon túli területeket.
A sportról
A miniszterjelölt a legtöbb kérdést a sportbizottság tagjaitól a mindennapos testnevelés bevezetésével kapcsolatban kapta: milyen korban kezdődne, meddig tartana, milyen keretek között? Erre azonban pusztán annyit válaszolt, hogy a gyakorlat bevezetése nem lesz egyszerű. A jobbikos Szilágyi György azt is firtatta, hogy vajon a 71 éves miniszterjelöltnek mi köze a sporthoz. Mosolyogva mesélte el, hogy gyerekként egy alföldi falu grundján rúgta a labdát, az egyetemen kosarazott, majd a fiával futott, most pedig rendszeresen tornázik és teniszezik.
A meghallgatás végén a bizottságok külön szavaztak a miniszterjelölt alkalmasságáról: a tárca vezetőjének kinevezését 16 igen és öt tartózkodó szavazattal támogatta az oktatási bizottság. Tartózkodó szavazatot a szocialisták és a Jobbik adott le. A sport bizottság 14 igen, 1 nem és 3 tartózkodó szavazattal támogatta a jelölést. Nemmel a szocialista Varga László szavazott, a többi szocialista képviselő és a Jobbik tagjai tartózkodtak.