Ez a poszt a következő Percről percre része:

Katonák, rendőrök, civilek a gátakon

Fontosabb részletek
  • Az átlagosnál jóval csapadékosabb időjárás miatt országszerte óriási károkat okoz az árvíz és a belvíz.
  • A kormány hétezer embert rendelt a Hernád gátjainak mentésére.
  • Borsodban, Jász-Nagykun-Szolnok és Győr-Moson-Sopron megye több településén veszélyhelyzetet rendeltek el.
  • Az árvíz miatt kitelepítettek száma megközelítette a négyezret, főként Borsodban kényszerültek elhagyni otthonukat az emberek.
Ön is látta?

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Negyven lakóházat, tizenegy családot veszélyeztet a közeledő árvíz Óbudán, amennyiben a Duna eléri a kritikus szintet. A polgárőrség és a közfenntartó már megkezdte a környéken lakók tájékoztatását a várható helyzetről, közölte Bús Balázs III. kerületi polgármester csütörtökön, a helyi védelmi bizottság ülése után. (MTI)

  • Hárman haltak meg az árvíz miatt Szlovákia keleti részén, a Hernád áradása sok helyütt okoz gondot, erősítette meg csütörtökön Szerencsés
    János, Magyarország kassai főkonzulja. A Hernád, a Bódva és a Sajó szlovákiai szakaszain jószerivel ugyanaz a helyzet mint két hete, talán még rosszabb is. Az eső folyamatosan esik, az előrejelzések szerint a hét
    végén talán várható némi javulás. (MTI)

  • Beázott a világörökséghez tartozó pécsi ókeresztény műemlékegyüttest összefogó Cella Septichora Látogató Központ lejárata a heves esőzések miatt; az egyik emlék nem látogatható, és megsüllyedt a földfelszín is a három éve átadott létesítményben. Az ügyvezető szerint a kivitelező még a nyáron garanciában elvégzi a szükséges szigetelési munkákat. A Korsós Sírkamrát lezárták. Pénteken már újra megnyithatják a lezárt területet, a Péter-Pál sírkamra és a Cella Septichora pedig addig is kedvezményes áron látogatható. (MTI)

  • Hajdúböszörményben a belvíz fenyegeti az ingatlanokat. A pincéket már elöntötte a víz, egy méter körüli a vízszint, ez a házak alapját veszélyezteti. Az önkormányzat ezért úgy döntött, a 35-ös főút városi szakasza mellett lévő, úgynevezett kubikgödör vizét a város határában folyó csatornába, a Brassó érbe szivattyúzza. Ettől azt remélik, csökken a talajvíz szintje a városban. (FH)

  • Soha nem látott vizet hoz magával a Hernád, a magyar-szlovák határtól kezdve minden településen megfeszítetten védekeznek. Pere, Hernádkércs, Kiskinizs, Nagykinizs, Hidasnémeti, Szentistvánbaksa, Ócsanálos és több más település lakói, a falvak apraja-nagyja, férfiak és nők, idősek és fiatalok zsákokat töltenek homokkal, magasítják a folyó töltését, védik házaikat, jószágaikat. Katonák, rendőrök, tűzoltók, polgári védelmisek, vízügyi szakemberek is a gáton vannak. (MTI)

  • Mivel a Sajó árvize ismét elöntötte a Miskolc keleti városrészére bevezető utak egy részét, a forgalomelterelés miatt óriási dugó alakult ki ezen a szakaszon. A rendőség arra kér mindenkit, hogy aki teheti, válasszon másik útvonalat, vagy érdeklődjön, mielőtt útnak indul. A Magyar Közút Zrt. miskolci központjának száma: 46/560-070.  (FH)

  • Tornabarakony, Tornaszentandrás és Rakacaszend személyautóval továbbra is megközelíthetetlen Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A 27-es főút Szalonna belterületén már nehezen járható, helyenként 30 centiméteres víz hömpölyög rajta, ezért várhatóan hamarosan lezárják a forgalom elől. (MTI)

  • Lezárják háromkor a letkési Ipoly-ág hidat, mert megemelkedett a folyó vízszintje. A gyalogosok egyelőre átmehetnek a hídon. A legközelebbi közúti határátkelőhely a Nógrád megyei Parassapuszta, ahol valószínűleg emiatt növekedni fog a forgalom. Időközben lezárták a Letkés és Ipolydamásd közötti 1201-es összekötő út egy részét is, az autósok Rétság és Parassapuszta felé kerülhetnek. (FH)

  • Homokra és emberi erőre is szükség lenne az árvízi védekezéshez a Borsod megyei Sajóecsegen, ahol a folyó mindkét irányból körbeölelte a falut. Jelenleg háromszázan vesznek részt a munkában, de hatalmas a víz. Már huszonöt házat érint közvetlenül az árhullám, és még mindig esik az eső. (MTI)

  • Étolaj folyt a vizes úttestre egy kamionból Sásd és Oroszló között kora délután, ezért lezárták a 66-os utat. Az autósokat Magyarhertelend felé terelik. (MTI)

  • Eddig 231 ezer hívás érkezett a Nemzeti Segélyvonalra, amelyen minden tárcsázással 250 forinttal lehet támogatni az árvízkárosultakat. Ez azt jelenti, hogy már majdnem 58 millió forint felhasználásáról dönthet a Nemzeti Segélyvonal Alapítvány kuratóriumában résztvevő öt nagy segélyszervezet. Az első 20 millió forint helye már megvan: Sátoraljaújhely, Edelény, Hernádszentandrás, Ónod és Szikszó bajbajutott családjainak megsegítésére fordítanak 4-4 millió forintot. (FH)

  • Igen gyors ütemben emelkedik a Bódva vízszintje a Borsod megyei Edelénynél, ahol az ár a számítások szerint hamarosan eléri az eddigi legnagyobb, két hete mért vízmagasságot. A májusi árvíz óta a gát gyakorlatilag ki sem tudott száradni, hiszen azóta is esik az eső kisebb-nagyobb intenzitással. (MTI)

  • A Fekete-Körös vízállása Antnál elérte az elsőfokú készültségi szintet; árad a Fehér-Körös és a Kettős-Körös is; utóbbin várhatóan még csütörtökön el kell rendelni az elsőfokú védekezést. Gyengén, de emelkedik a Sebes-Körös és a Berettyó vízszintje is. (MTI)

  • A Sajó árvize miatt lezárták Miskolc határában az M30-as autópálya lehajtója és a 3-as út felsőzsolcai körforgalma közötti útszakaszt. A rendőrök a Sátoraljaújhely és Szikszó felé közlekedőket Felsőzsolca belterületére terelik, onnan az autósok az arnóti körforgalmon keresztül tudnak továbbhaladni. Az M30-as autópályáról a szirmai lehajtónál terelik le az autósokat. Délben lezárták a teherforgalom elől a magyar-szlovák határon a tornyosnémeti átkelőt. (MTI)

  • Az árvíz és a belvíz miatt három útszakaszt zártak le Heves megyében. Nem közlekedhetnek az autók a Detket a 3-as főúttal összekötő szakaszon, az Apc és Zagyvaszántó közötti úton, illetve a Mátrakeresztes felé vezető út egy szakaszán. (MTI)

  • cikkünk a témában:

    Pénteken elönti a rakpartokat a Duna

    A legfrissebb előrejelzés [1] szerint a Duna szinte teljes magyarországi szakaszán harmadfokú készültséget kell elrendelni a következő napokban.

  • 8049595 0bf38acdc1550fc155f0dcef2b4a0d06 l
    olvasónk, Józsa Tamás képei az Indafotón
  • Árvízkárosult családoknak gyűjt a bakonycsernyei önkormányzat. A települést négyszer öntötte el a víz az utóbbi két hétben. Több háznak megsüllyedt, vagy kidőlt a fala, egy házat le kell bontani, mert életveszélyessé vált.

    A számlaszám: 11736044-15362137-10050006. (FH)

  • Másodfokú árvízvédelmi készültséget rendelnek el déltől a Tiszán Mindszentnél. A folyó tetőzését a mindszenti szakaszon a hétvégére, illetve a jövő hét elejére várják legfeljebb 785 centiméteres vízszintnél.
    Szegednél a Maroson levonuló intenzív árhullám miatt a tetőzés vízszintje és időpontja bizonytalan, 690 és 730 centiméter között várható szombat és hétfő között. (MTI)

  • A legfrissebb adatok szerint országosan 700-750 katona vesz részt az árvízi védekezésben, közölte a bőnyi gát mellett Hende Csaba honvédelmi miniszter, amikor megnézte a védekezési munkálatokat. Elrendelték a legmagasabb fokú készenlétet, így szükség esetén a hadsereg készen áll arra, hogy minden eszközzel részt vegyen a védekezésben. (MTI)

  • A medréből kilépett Karasica vízfolyás elöntötte a szederkényi iskolát hajnalban. A víz száz méter szélességben hömpölyög a faluban, elöntött tíz lakóházat és az iskolaépületbe is betört. Kiköltöztetni senkit sem kellett. Az iskolában jelenleg nincs tanítás, és ebben a tanévben már nem is lesz. (FH)

  • Hernád már jelentősen meghaladta az eddig mért legmagasabb vízszintet és tovább árad. A vízügyi szakemberek nem tudják megjósolni, mi történik majd, mert ilyen mennyiségű víz még nem vonult le a folyón. Különösen nagy a veszély Ócsanálos térségében, A megyében a kormány által kihirdetett veszélyhelyzet van érvényben, a három folyón, a Sajón, a Bódván és a Hernádon rendkívüli védekezés folyik.

    A Hernád túllépte a folyón eddig mért legnagyobb vízállást és tovább árad. A legnagyobb veszélyhelyzet a folyó Bőcs alatti szakaszán, vagyis Berzék, Köröm és Sajóhídvég térségében alakulhat ki. A Sajó árvizétől is meg kell védeni a folyó menti településeket. Ennek ellenére Miskolc keleti városkapujánál - ahol egyebek mellett több multinacionális nagyáruház is üzemel - komoly problémák adódhatnak az áradat miatt, a körforgalmat valószínűleg ugyanúgy le kell majd zárni, mint két héttel ezelőtt.

    D VAJ20100603001
    Edelényben, a víz átszivárgott a Bódva-patak töltésén

    A Bódván Edelénynél újra bevetik a két hete sikerrel alkalmazott víztartályokat. A kormány kihirdette a megyére a veszélyhelyzetet. Az előrejelzések szerint a Bodrogon és a Tiszán a harmadfokot ugyan eléri, de várhatóan komolyabb probléma nélkül vonul le az árhullám. A különleges helyzet miatt egyébként ma a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat 27 dolgozója is segít a gátak megerősítésében Szendrőn.

  • cikkünk a témában:

    A hétvégén megérkezik a nyár

    Csütörtökön csak néhol, pénteken még sokfelé lesz eső, aztán melegedés kezdődik, akár 30 fok is lehet.

  • Viszonylag kevés csapadék esett a Mátra nyugati leejtőjén szerdán, így valamennyire csökkent csütörtök reggelre a hasznosi víztározó vízszintje. A víztározóban a legmagasabb vízállás 16 méter 24 centiméter volt, ez csökkent most 14 centiméterrel. Ennél valamivel többet reméltek. A szakemberek abban bíznak, hogy napközben nem lesz komolyabb eső, így tovább csökkenhet a vízszint.

    A legnagyobb problémát most az jelenti, hogy járhatatlanná vált a Pásztó felől a víztározóhoz vezető út. Az úttest egyik oldala a napokban leszakadt, szerdán pedig végigrepedt a másik sáv is. Így most a hasznosi víztározó csak Gyöngyös felől közelíthető meg, ez azonban 45 kilométeres kerülőt jelent.

    DVETT20100603001
    Kettészakadt út Pásztón, a hasznosi víztároló közelében.
  • A Budapest-Pécs vonalon Keszőhidegkút-Gyönk és Szakály-Hőgyész, Sásd és Godisa illetve Döbrököz és Dombóvár között több szakaszon csökkenteni kellett a vonatok sebességét. Emiatt a vonatok átlagosan 15-20 perc késéssel közlekednek. A Dombóvár-Kaposvár-Gyékényes vonalon Dombóvár-Dombóvár-alsó és Taszár-Kaposvár között kellett csökkenteni a sebességet. Itt átlag 10-15 perccel nő a menetidő.
    A Dombóvár-Bátaszék vonalon Dombóvár és Máza-Szászvár között vonatpótló buszok közlekednek. A buszok Mágocs-Alsómocsolád, Szalatnak, Kárász-Köblény, Szászvár településeket nem érintik, mert ezek közúton megközelíthetetlenné váltak.

    Szentlőrinc-Szigetvár között is csökkenteni kellett a sebességet. Itt csak néhány perces késések fordulnak elő. A Budapest- Miskolc-Sátoraljaújhely vonalon Hort-Csány és Vámosgyörk valamint Nyékládháza és Miskolc között vízátfolyás miatt kellett csökkenteni a vonatok sebességét. A szerelvények 20-25 perc késéssel tudnak csak közlekedni. A Vámosgyörk-Újszász-Szolnok vasútvonalon Jászárokszállás és Jászapáti között a víz alámosta a vasúti pályát, emiatt vonatpótló buszok szállítják Jászapáti és Vámosgyörk között az utasokat. A Miskolc-Sátoraljaújhely vonalon Olaszliszka-Tolcsva és Sátoraljaújhely állomások között rendkívüli időjárás okozta pályahiba miatt vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat.

    A Miskolc-Hidasnémeti vonalon Sajóecseg és Edelény között nem közlekednek a vonatok. Az utasforgalmat a Borsod Volán menetrendszerinti járataival bonyolítják le. Putnok-Kazincbarcika között is le kellett zárni a vasúti pályát. Ezen a szakaszon is a Borsod Volán menetrend szerinti járatai viszik az utasokat. A Volán a menetrend szerinti járatain elfogadja a havi, félhavi, a 30 napos MÁV-bérleteket és a vasúti arcképes igazolványokat. Somoskőújfalu-Filakovo (Szlovákia) között a kishatár forgalom szünetel. A szlovák vasúttársaság vonatpótló autóbuszt közlekedtet.

    Az Aszód-Balassagyarmat-Ipolytarnóc vasútvonalon Nógrádkövesd és Balassagyarmat valamint Balassagyarmat és Ipolytarnóc, illetve Balassagyarmat és Drégelypalánk között az Ipoly folyó áradása miatt az utasokat vonatpótló buszok szállítják. Hatvan-Somoskőújfalu vonalon Hatvan és Pásztó között vonatpótló autóbuszok viszik az utasokat a Zagyva folyó áradása miatt.

  • Országszerte összesen már tucatnyi településen van veszélyhelyet az árvíz miatt, miután a Kormányzati Koordinációs Bizottság szerdai esti ülésén döntöttek arról, hogy elrendelik azt több Jász-Nagykun-Szolnok megyei, illetve Győr-Moson-Sopron megyei településen is. Navracsics Tibor elmondta, hogy a kedd este Borsod-Abaúj-Zemplén megyében két településre, Hasznosra és Pásztóra elrendelt veszélyhelyzetet szerdán kiterjesztették többek között Alattyánra, Jászberényre, Jászárokszállásra, Jászdózsára, Jásztelekre, illetve Bőnyre és Rétalapra. Ez Győr megyében 2-3 ezer embert érint, Jász-Nagykun-Szolnok megyében viszont több mint 51 ezret.

    Az elmúlt napok után most ismét áradnak a Borsod megyei folyók, a Bódva, a Sajó, a Hernád és a Zagyva, országszerte mintegy 2000 kilométer hosszúságban ötezer ember védekezik a gátakon, szinte az egész Alföld belvíz alatt van. (MTI)

  • A Borsod megyei Szendrőben mintegy háromszázan erősítik a gátakat, ahol egy négyszáz méteres részen már a töltésmagasításon átcsapott a folyó. A homokzsákokat csak messziről, a közútról tudják behordani az érintett területre, emiatt sokat kell gyalogolni a töltéskoronán, és az átázott felület nehezen járható. (MTI)

  • Már három halálos áldozatot követelt az árvíz Szlovákiában - jelentette a pozsonyi közszolgálati televízió. A közép-szlovákiai Besztercebánya mellett egy harmincas éveiben járó férfi esett bele a megáradt patakba. A kelet-szlovákiai Eperjes közelében egy gépkocsit sodort el az ár, a kocsiban ülő férfi megfulladt. A harmadik emberáldozatot a dél-szlovákiai Marcelházáról jelentették, ahol egy harminc éves férfi halt meg kertjében, amikor a termést próbálta menteni.

    A szomszédos Csehországban leginkább a közép-morvaországi régióban pusztít az ár. A hatóságok két új halálesetet jelentettek. Mindkettő Zlín mellett történt. Egy középkorú férfi belecsúszott a helyi patakba és megfulladt, míg egy fiatalember a vizes úton elveszítette uralmát motorkerékpárja felett, belehajtott a megáradt patakba. Korábban Észak-Morvaországban egy idős asszony fulladt meg.

    Az áradások miatt mintegy 2000 embert kellett kiköltöztetni otthonából az érsekújvári régióban. Az öt falut érintő evakuációról szerda délután döntött a regionális válságstáb. (MTI)

  • 620 birka hullott el a két héttel ezelőtti viharban Székesfehérvár közelében, a Gaja patak által elöntött, Székesfehérvár és Sárszentmihály között húzódó legelőn; a tetemek mintegy felét a megsemmisítőbe szállították, a többi még víz alatt van, s géppel megközelíthetetlen - mondta el a kerületi főállatorvos. A 773 egyedet számláló nyáj zöme megfulladt. A fertőzésveszély miatt sürgős megoldás kell, a honvédségtől próbálnak fizetett segítséget kérni. (MTI)