Ősszel használnák fel a megmaradt H1N1-vakcinákat
További Belföld cikkek
- Hatalmas torlódásra kell számítani az M3-as és az M5-ös autópályákon, az M1-esen akár két órával is nőhet a menetidő
- Orbán Viktor: Sosem szerettem azokat a politikusokat, akik elhárították a felelősséget
- Súlyos baleset történt Debrecenben, a buszmegállóba hajtott egy autó
- Orbán Viktor: Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Bombariadó miatt megszakadt egy buli Budapesten, több ezren maradhattak hoppon
Magyarországon a kormány tavaly 4 millió adag új influenza elleni vakcinát rendelt 4,4 milliárd forintért az Omninvest Kft-től. A szállítmányból 800 ezer adag maradt meg az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet raktárában. (A kormány a szerződés szerint a felhasznált mennyiségtől függetlenül kifizette az Omninvestnek a teljes összeget.)
A cég ezen kívül további 2 millió vakcina kiszállítását vállalta, amelyet a patikákban lehetett megvenni vagy cégek rendelhették meg a dolgozóiknak. Az Omninvest ebben az esetben csak az eladott mennyiség után kapott pénzt. Miután Magyarországon összesen 3,4 millió adag oltást adtak be, ebből a keretből nem fogyhatott el sok. A cég a megmaradt mennyiség egy részét külföldön adta el.
Az új influenzával összefüggésben eddig 134-en haltak meg Magyarországon. Az elhunytak körülbelül harmada nem tartozott rizikócsoportba, harmaduknak csupán egy, a többieknek pedig több alapbetegsége volt.
Mint az Index is beszámolt róla: az Európa Tanács közgyűlésének egészségüggyel foglalkozó bizottságának jelentéstervezete szerint rengeteg közpénz veszett pocsékba, miután a WHO, az uniós hivatalok és a nemzeti kormányok túldimenzionálták a H1N1-járványt. Egy brit orvosi lapnak készült oknyomozó újságcikk szerint ráadásul tavaly júniusban a WHO több olyan szakértőre is támaszkodott a világjárvány bejelentésekor, akik a vírusellenes készítményeket gyártó cégek fizetési listáin szerepeltek.
A WHO februárban készített ajánlása szerint ugyanakkor a megmaradt H1N1-készletekre szükség lehet az ősszel kezdődő 2010/2011-es influenzaszezonban is. Az Omninvest ezért kezdeményezte a készleten maradt oltóanyag lejárati idejének meghosszabbítását.
A raktáron maradt készletek lejárati ideje szeptember és november közötti, mondta az Indexnek Németh Zsolt az Omninvest Kft. szóvivője. Korábban készített H1N1-vakcinákon már végeztek stabilitási vizsgálatokat, és ezek azt mutatták, hogy az oltóanyag akár három évig is eltartható és újra felhasználható.
"Azt senki nem tudja megmondani előre, hogy a szezonális vírus mellett nem alakul-e ki egy az eddiginél erősebb H1N1-járvány. Vannak olyan vélemények, hogy ami eddig történt, az csak az enyhe bevezető szakasz volt. A következő influenzaszezon elején így legalább lesz egy 800 ezres pandémiás influenza elleni stratégiai készlet" - mondta Németh Zsolt.
Az Omninvest szóvivője szerint tavaly a kormány racionálisan döntött, hogy legalább 4 millió adagot rendelt meg, amit szükség esetén további 2 millióval egészít ki. Ez a WHO ajánlásának megfelelő minimális mennyiség, mondta Németh Zsolt. Világjárvány esetén ugyanis az Egészségügyi Világszervezet azt ajánlja, hogy legalább a lakosság 40-60 százalékát oltsák be, amivel elérhető a társadalmi szintű immunitás. Tavaly a parlament egészségügyi bizottságának mindegyik tagja jóváhagyta, hogy ilyen mennyiséget kell rendelni, sőt voltak olyan vélemények is, hogy ez a mennyiség kevés lesz, emlékeztetett Németh Zsolt.
Az Omninvest szóvivője a járványveszély eltúlzására és a vakcina túlrendelésére vonatkozó bírálatokra azt mondta: "Utólag mindig könnyű okosnak lenni. Mi lett volna, ha 10 ezerrel kevesebb oltóanyag van, és a be nem oltottak közül 120-an meghalnak? Ezeknek az embereknek a halálát vajon mekkora összegben lehetne kifejezni?" - tette fel a kérdést a szóvivő. Németh Zsolt allítása szerint tisztán üzleti szempontból az Omninvest jobban járt volna, ha már novemberben jelzi valaki, nincs szükség ilyen mennyiségű vakcinára. "Ebben az esetben nagyobb mennyiségű megmaradt készletet tudtunk volna eladni külföldre a 4 eurós ár akár háromszorosáért is" - mondta.
A lejárati idő meghosszabbítását a gyártónak kell kezdeményeznie, ebben az ügyben az Omninvest és az EKI minőségbiztosítási gyógyszerésze felvette egymással a kapocslatot, mondta Kárpáti Zsuzsanna a megmaradt vakcinákat tároló Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet (EKI) főigazgatója.
Az OGYI engedélyét az országos tisztiorvosi hivatalnak (OTH) és az epidemiológiai központnak is dokumentálnia kell, majd az OTH és az illetékes miniszter rendelkezhet a vakcina felhasználhatóságáról. Az oltóanyagot addig szigorú minőségbiztosítási rendszer mellett megfelelően tudják tárolni, mondta Kárpáti Zsuzsanna. Folyamatosan ellenőrzik és regisztrálják a hőmérsékletet, és külön riasztórendszer is működik, ha valahol csökkenne a hőmérséklet. Ha az egyik raktárban nem sikerül biztosítani a megfelelő hőmérsékletet, másik hűtőkamrába is át tudják helyezni a készleteket.
Ha az Országos Gyógyszerészeti Intézet nem hosszabbítja meg a vakcina lejárati idejét, akkor a vakcinát a lejárati idő végén veszélyes hulladékként meg kell semmisíteni. Az Index kérdésére, hogy eddig semmisítettek-e meg vakcinát, Kárpáti Zsuzsanna azt mondta: csak nagyon kis mennyiségben volt erre szükség, például akkor, amikor a szálításnál véletlenül összetörtek az ampullák.