Albert, Lipót
7 °C
14 °C
Index - In English In English Eng

Károlyi nem volt hazaáruló

2010.06.20. 10:41
Az őszirózsás forradalom egykori vezéralakjának szobra felkorbácsolta az indulatokat. Jobbikos politikusok kezdeményezték a szobor eltávolítását is, hogy helyére Tisza Istvánét állítsák. A történészek szerint azonban a politikus nem volt hazaáruló, és alaptalanul tartják róla azt, hogy miatta esett szét a történelmi Magyarország.

Közéleti viták kereszttüzébe került Károlyi Mihály, egykori miniszterelnök és köztársasági elnök személye a napokban. Jobbikos politikusok a gróf 1975 óta a Parlament közelében álló szobrát a június 4-i trianoni emléknap előtt letakarták, majd kezdeményezték a szobor eltávolítását. Kövér László fideszes képviselő személyes véleménye szerint pedig négy év múlva már nem lesz a mostani helyén a szobor. Kövér Kéthly Anna, a jobbikosok Tisza istván szobrát állítanák a helyére.

Károlyi Mihály szobra a budapesti Kossuth téren
Károlyi Mihály szobra a budapesti Kossuth téren
Hajdu Tibor történész, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének tudományos tanácsadója szerint alaptalan az a vád, hogy Károlyi lenne a felelős a történelmi Magyarország első világháború utáni széteséséért. Zeidler Miklós, az Eötvös Loránd Tudományegyetem oktatója szintén kiemelte, hogy Károlyi nem volt hazaáruló, ugyanakkor hangsúlyozta: a politikus kormányzása kudarcot vallott.

A két történész egybehangzóan úgy véli, Károlyi, bár képzett és tisztességes ember volt, nem nevezhető kiemelkedő képességű, nagy formátumú politikusnak. Hajdu Tibor úgy fogalmazott, "nem volt olyan tehetség, aki megfordítja a világ sorsát", míg Zeidler Miklós azt mondta, Károlyi következetes és tisztességes, ám nem kiemelkedő képességű politikus volt, "akiről, ha nyugalmasabb időkben kerül kormányra, talán kevés említésre méltót jegyeztek volna fel a történetírók".

Bűnbakként él a köztudatban

Zeidler szerint itthon a szörnyű tragédia után mindenkinek kiválóan megfelelt a bűnbak szerepére Károlyi. A magyar és a világtörténelemben is jól megfigyelhető, hogy minden nagyobb összeomlás után a veszteségeket elszenvedő közösségnek szüksége van bűnbakra ahhoz, hogy a tragédiát tömeglélektani szempontból maga mögött tudhassa, és jó lelkiismerettel megkíséreljen előre nézni.

"Jó példa erre az áruló Görgey mítosza, amely már szinte a világosi fegyverletétel másnapján megszületett, és még a történész szakmában is egy évszázadon át tartotta magát. A köztudatban pedig talán még ma is él a legenda, hogy diadalmas szabadságharcunk bukásának csak a rút árulás lehetett az oka" - mondta Zeidler Miklós.

A Monarchia felbomlásáért azonban semmiképpen sem tehető felelőssé Károlyi, ugyanis ebben a kérdésben a későbbi győztesek már 1918 tavaszán határoztak. A nyugati nagyhatalmak és az Egyesült Államok ekkor döntöttek a háborús együttműködésről, s egy évvel később az is eldőlt, hogy a Németország egyszerű csatlósává gyengült Monarchiát felszámolják, s területéből az antantbarát nemzetiségek államait jutalmazzák.

Károlyival kapcsolatban inkább az a kérdés vethető fel a történész szerint, hogy el lehetett volna-e érni kedvezőbb határokat Magyarország számára.

Nem rajta múlt a határok meghúzása

Mindkét történész részletesen beszélt arról is, vajon meg tudta volna-e akadályozni Károlyi az ország területének csökkenését. HajduTibor szerint erre csak akkor lett volna esély, ha nem tör ki az első világháború. Az antanthatalmak közül véleménye szerint először az oroszok, majd a franciák akarták felosztani az országot, nem beszélve a magyarokat körülvevő nemzetiségekről.

Az ország elcsatolt területeinek egy részét véleménye szerint csak akkor lehetett volna megmenteni, ha IV. Károly király 1917-ben különbékét kötött volna a győztesekkel.

A harcokat 1918-ban már nem lehetett folytatni a környező államokkal szemben, mert Magyarország kivérzett állapotban volt, így nem jöhetett szóba egy egymillió fős, ütőképes hadsereg felállítása, legfeljebb egy 200-300 ezres sereget tudtak volna összeszedni, de ez nagyon kevés lett volna a szomszéd államok legyőzéséhez.

Károlyi Mihály köztársasági elnökké választása, 1918. november 16.
Károlyi Mihály köztársasági elnökké választása, 1918. november 16.

Zeidler szerint Károlyi konkrét történelmi felelőssége főként abban vethető fel, hogy a világháborús összeomlás után bízott a győztes hatalmak jó szándékában, a nemzeti önrendelkezést előtérbe állító ígéreteiben, s a Nyugat bizalmának elvesztésétől tartva nem merte mozgósítani a nemzeti önvédelem egyre fogyatkozó belső tartalékait.

Ám mindketten rámutattak arra, nem tudhatjuk azt, hogy a győztes nyugati nagyhatalmak és a szomszédos államok ellenében sikerült volna-e fegyverrel megakadályozni az ország területi megcsonkítását.

Ráadásul hiába fejtett volna ki az egykori miniszterelnök katonai ellenállást, az nem befolyásolta volna a béketárgyalásokat, mivel az, hogy melyik állam mely területeket szállta meg, nem érdekelte a párizsi békekonferenciát. Például Szerbia hiába szállta meg Pécset, Baját és Barcsot, végül innen 1921 őszén ki kellett vonulniuk. Ugyanez történt a románokkal 1919 végén, amikor az antant nyomására ki kellett vonulniuk az általuk korábban megszállt Budapestről.

Hajdu szerint az ideális megoldás az ország minél nagyobb területének megtartása érdekében az lett volna, ha a nemzetiségeknek még az első világháború kitörése előtt nagyobb autonómiát adnak, illetve bizonyos területekről lemondanak, erre viszont nem volt hajlandó egyik magyar politikai párt sem, ideértve Károlyiékat is.

Különtárgyalásokat is folytatott

Károlyi következetes kiállása a béke mellett Hajdu szerint ahhoz vezetett, hogy ő lett 1918-ban a legnépszerűbb politikus Magyarországon, és befolyással volt a közhangulatra is, időnként pedig a király, IV. Károly is meghallgatta véleményét. Károlyi 1917 novemberében a közvélemény előtt eltitkolt tárgyalásokat is folytatott Svájcban a király tudtával az ellenséges erők képviselőivel. Politikai ellenfelei később ebből kreálták - megalapozatlanul - hazaárulási perét, noha ő nem árult el államtitkokat.

Zeidler szerint Károlyiban erős volt az idealizmus, s talán az utolsó romantikus politikusa volt Magyarországnak. Politikáját nem vezették önös anyagi érdekek. Az ország egyik legnagyobb földbirtokosaként lépett a magyar közéletbe, s amikor 1919-ben elhagyta Magyarországot, családjával együtt évekig megélhetési gondokkal küzdött.