Kirúgták az észak-magyarországi zöldhatóság vezetőjét
Felmentette az Észak-Magyarországi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség vezetőjét Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár. A döntés előzménye, hogy a júniusi árvíz elöntötte Felsőzsolca nagy részét, és vizsgálat indult annak kiderítésére, hogy ebben szerepe volt-e annak, hogy korábban a Sajó árterén több bevásárlóközpont kapott építési engedélyt.
A döntést Illés Felsőzsolcán jelentette be, ahol bjáráson vett részt a helyi képviselőkkel és a hatóság vezetőjével, Pintér Istvánnal. Döntését Pintér szakmaiatlan, jogszabályokat sértő döntéseivel és nem megfelelő munkavégzésével indokolta.
A hatóság vezetésével Kopácsi Évát bízta meg. Kopácsi eddig is a felügyelőségen dolgozott.
Illés azt is bejelentette, hogy visszavonják a CBA-nak a már az árvíz után, június 9-én kiadott építési engedélyt. A CBA logisztikai központot épített volna a Sajó árterébe. "Szó nem lehet arról, hogy nagyvízi mederben, ilyen helyzet után bárki bevásárlóközpontot építsen" - jelentette ki Illés.
Az államtitkár azt mondta, javasolni fogja, nevezzenek ki miniszteri biztost a borsodi régió árvízproblémáinak kezelésére. Illés szerint 4-5 milliárd forintra lenne szükség védművek, záportározók, átereszek építésére, amelyekkel a következő árvizek megelőzhetők.