Petőfi barátja is meleg volt

Feljelentette a Szivárvány Misszió Alapítvány a Budapesti Hungaristák nevű csoportot, melynek tagjai a múlt héten fekete lepellel takarták le, majd egy Bibliából vett idézetet ragasztottak Kertbeny Károly síremlékére a Kerepesi temetőben. Az oszlopnál a fővárosi melegfelvonulást megrendező alapítvány tagjai szoktak tisztelegni minden évben.

Véleményük szerint a síremlék a magyar melegközösség egyetlen jelképes helye, és mivel idei felvonulásukat a homofóbok nem tudták megzavarni, ezért elcsúfították Kertbeny síremlékét. Az alapítvány feljelentést tett a rendőrségen rongálásért és közösség elleni izgatásért.

A neonácik szerint viszont Kertbeny a "magyarság szégyene", aki "nem érdemel síremléket a nemzet nagyjai között."

A márciusi ifjak barátja

Kertbeny Károly (eredeti nevén Karl-Maria Benkert) 1824. február 28-án született Bécsben, magyar szülők gyermekeként. Műfordítói tevékenysége nem túl jelentős, főleg Petőfit és Jókait fordított németre. Pályafutását azonban nem fordítóként, hanem alig 16 évesen, könyvkereskedéssel kezdte. Rövid ideig katonáskodott is, később pedig orvostudományt tanult.

1845-ben ismerte meg Petőfi Sándort, akivel ezután gyakran találkozott a Pilvaxban, de ismerősei közt találjuk Jókai Mórt, Tompa Mihályt, Eötvöst és Vörösmartyt is.

Ekkoriban kezdett kacérkodni az irodalommal is, 1846-ban saját, német nyelvű folyóiratot indított a magyarországi német közösségnek. Ez ügyben többször találkozott Kossuth Lajossal, visszaemlékezéseiben pedig megemlíti, hogy lapjának "Szécsenyi (...) nagy pártfogója volt."

Az újság később mégis megbukott, Kertbeny pedig Deák Ferenc biztatására külföldre ment. Először Olaszországba, majd Svájcba utazott, ahonnan 1847-ben csak köpenye elzálogosításával tudott Párizsba menni.

Február elsején végül egyetlen fillér nélkül, frakkban érkezett a francia fővárosba, ahol a kint lévő magyarokkal is, a lengyel származású Bem Józseffel, és a német Heinrich Heinével is találkozott. Ekkor változtatta meg nevét is az addigi Benkertről Kertbenyre.

A forradalom után

1848-ban egy berlini lap munkatársaként dolgozott. Ekkor találkozott a Grimm testvérekkel, lefordította a János vitézt, a Toldit és több magyar népdalt is. 1850-ben álnéven adott ki kötetet Forradalmi hangok címmel, melyet betiltottak ugyan, de mégis rendkívül népszerű volt.

Később Liszt Ferencnek gyűjtött népdalokat, ám anyagi helyzete megromlását végül újból egy saját lap kiadásával akarta megoldani, melyhez a bécsi titkosrendőrség támogatását kérte, ügynökösködést vállalva cserébe.

Az alkuból végül semmi sem lett, így házassági ajánlatot tett egy özvegy grófnénak, ám ez a frigy is meghiúsult. Egy évvel később már Bécsben működött színikritikusként, bécsi lapok munkatársaként. Felkereste őt a híres meseíró, a dán Christian Andersen is, hogy egy Petőfi-fordításról konzultáljanak.

Később Kertbeny visszatért Berlinbe, ahol Jókai munkáit fordította németre, és a helyi magyar egylet elnökének is megválasztották. 1870-ben szélütés érte a 46 éves férfit, baloldala teljesen megbénult, még írni sem tudott. Végül öt évvel később tért vissza Magyarországra, ahol állami segélyből élt a számára kiutalt lakásban. 1882 januárjában halt meg, és mivel senkije sem volt, az írók segélyegylete temette el.

Kertbeny titkos élete

Takács Judit, az MTA kutatójának tanulmánya alapján Kertbenyről sokáig csak sejteni lehetett, hogy maga is homoszexuális, mivel a férfi ezt életében és önéletrajzában is tagadta. Arra a kérdésre, hogy miért foglalkoztatja ez a téma, Kertbeny maga azt a választ adta, hogy ösztönös hajlama van mindenféle igazságtalansággal való szembenállásra. Tizenhét kézírásos naplójának átolvasása után viszont a kutató szerint egyértelmű, hogy erősebb kötődése volt a férfiakhoz, mint vallotta.

Bár Kertbeny szerette hangsúlyozni a híres emberekhez fűződő kapcsolatait, naplóiban ezekről szót sem ejt - részletesen ír azonban hétköznapjairól. Sok törlés és satírozás, az öncenzúra nyomai találhatóak meg a bejegyzésekben, de néhol olvasható az eredeti bejegyzés, vagy legalább egy részlete.

Feltűnő az is, hogy bár a férfiakról sok bejegyzés található, nőkről szinte alig ír. Sokszor megemlíti, mennyire szépnek látja férfitársait, és arról is nyíltan ír, milyen, a korban elterjedt nemi betegségekben szenved.

Bizonyos periódusokban állandó szereplők is felbukkantak életében, akikkel tartós viszonyt tartott fenn. Ír arról is, mennyire retteg attól, hogy lelepleződik, szomszédai vagy más kiváncsiskodók rájönnek kettős életére.

A kor melegjogi aktivistájának, egyben levelezőtársának, Karl Heinrich Ulrichsnak letartóztatásakor szinte pánikba esik, és attól tart, hogy hamarosan őt is börtönbe vetik. Sok személyes feljegyzését, levelét ezért elégeti.

A melegjogok harcosa

A fellelhető dokumentumok alapján Kertbeny csak olyan ügyekben fejtett ki aktív közéleti tevékenységet, melyekben maga is érintett volt. Ilyen például az útlevelek eltörléséért és az adósbörtönök megszüntetéséért vívott harca. Mivel nem volt útlevele, sok problémája akadt a hatóságokkal, sokszor pedig számlái kifizetése nélkül távozott a fogadókból, amiért később az adósok börtönébe zárták.

Saját bevallása szerint a homoszexuálisok jogaival egyik barátjának öngyilkossága után, 1840-ben kezdett el foglalkozni. Az állítólagos barát nem tudta elfojtani gyerekkora óta meglévő szenvedélyét, míg végül egy zsaroló áldozatává vált - ezért ölte meg magát.

Kertbeny  összesen két értekezést írt névtelenül 1869-ben, melyekben azt kérte, ne büntessék a homoszexuális férfiakat szexuális beállítottságuk miatt Poroszországban. Itt szerepel először az általa kitalált homoszexuális  kifejezés, az akkoriban használt pederaszta és szodomita helyett. Ő javasolta a heteroszexuális kifejezést is, illetve az önkielégítést végzőkre a monoszexuális szót.

A német államok nagy részében az 1800-as évek elején már egyáltalán nem büntették a két férfi közti szexuális aktust, de az egységes német birodalom létrejöttével 1870-ben a szigorúbb, porosz törvénykezés lépett életbe, így az elkövetők akár öt év börtönt is kaphattak tettükért.

Bár az eredeti törvény szerint a büntetést csak azok kaphatták volna meg, akik análisan közösülnek, ezt a bírósági gyakorlat később kiterjesztette a "közösüléshez hasonló" aktusokra is. A nők közötti kapcsolatokat azonban nem büntették.

Elítélte a pedofíliát

Kertbeny azért küzdött, hogy az állam a homoszexuálisok esetében se szóljon bele a magánéletbe. Meggyőződése volt, hogy az államnak nincs joga beleszólni az egyén szexuális magánügyeibe, kivéve, ha kiskorút ront meg, vagy kényszerí valakit.

Naplójában részletesen írt arról, mennyire elborzasztotta és milyen szörnyű bűnnek tartotta azt, mikor egy kilencéves gyereket saját apja erőszakolt meg.

Bejegyzéseinek utólagos cenzúrázása arra enged következtetni, nem akarta, hogy férfiak iránti vonzódása nyilvánosságra kerüljön, vagy hogy okot adjon a hatóságoknak arra, hogy börtönbe küldjék. A homoszexualitásról szóló írásait sem saját neve alatt jelentette meg.