Csak Schmitt volt lojális a Kádár-rezsimhez

Az elmúlt húsz évben hivatalban lévő és a ma hivatalba lépő magyar államfők – Göncz Árpád, Mádl Ferenc, Sólyom László és Schmitt Pál – mindegyikének hasonlóan indult az élete. Az 1931-ben született Mádl és a Schmitthez hasonlóan 68 éves Sólyom családja is nehéz körülmények között élt az ötvenes években. „A múlt század egyik legnehezebb korszakában, a második világháború idején láttuk meg a napvilágot” – mondta Schmitt Pál egy közelmúltban adott interjúban a gyerekkoráról. Az államosítás idején, az ötvenes években a Fejér megyei Fülére mentek, de életrajzaiból ellentmondásos, hogy kitelepítették őket vagy az éhínség miatt választották a települést.

Göncz Árpád leköszönő köztársasági elnök és Mádl Ferenc megválasztott köztársasági elnök 2000. június 22-én, a CEU diplomaosztó tanévzáró ünnepségén (Fotó: Kovács Attila)

Göncz Árpád, a rendszerváltás utáni első magyar köztársasági elnök húszéves volt, és a Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karán tanult, amikor Schmitt Pál és Sólyom László megszületett. „Azért mentem jogásznak, mert ez volt az egyetlen olyan egyetem, amit egy szegény értelmiségi család gyermeke a család számára elviselhetetlen anyagi terhelés nélkül elvégezhetett” – nyilatkozta Göncz erről egy korábbi interjúban (apja magánalkalmazott volt, testvére nem született).

Varrás, lekapart vaj

Göncz Árpád a háború után, 1946-ban házasodott meg, felesége a családjával 1945-ben Sopronból mehetett volna nyugatra, de miatta maradt itthont, mert Göncz mindig azt mondta, „ő az országot se jobbra, se balra, ő ide született, ő itt marad”. A tánciskolából ismerték egymást. „Nagyon rosszul táncolt. Ez volt az egyetlen nagy bánatom. Úgyhogy kamaszkoromba rá se néztem, de akkor érettségi után már nemcsak az számított hogy ő jól táncol, vagy nem táncol jól” – idézte föl Göncz Árpádné egy 2003-as interjúban (megjegyezve, hogy a már a háború alatt a baloldi népi írókkal kapcsolatot ápoló Göncz a negyvenes években részt vett az akkor induló néptáncmozgalomban).

„Nem volt mód arra, hogy pénzért az ajándékok végtelen tárházából válogassanak a szülők, [...] mindent mi magunk készítettünk. [...] A család minden tagjának minden egyujjas kesztyűjét én varrtam” – idézte fel egy 2002-es interjúban Mádl Ferenc a gyerekkori karácsonyokat. Még keményebben fogalmazott egy 2004-es Századvég-interjúban (word dokumentum) Sólyom László, mondván: „Én húsz­éve­sen lát­tam elő­ször olyan va­jas kenye­ret, ami nem úgy volt meg­ken­ve, hogy le van ka­par­va ró­la a vaj.”

Gót betűk és kaszanyél

Sólyom, Mádl, valamint a most hivatalba lépő Schmitt is is részben német nemzetiségű családból származtak (a Göncz-család a ma már horvátországi Csáktornyáról származott, Göncz anyja, Heimann Ilona erdélyi származású volt).

Schmitt családja a németországi Ettlingenből érkezett Magyarországra, derül ki egy korábbi portréból. Sólyom László ötévesen már tudott gót betűkkel – de magyar szöveget – írni, hamarabb, mint latin betűkkel. Mádl viszont csak a háború után, az elemi iskolát elvégezve került vissza a Veszprém megyei Bánd német nemzetiségi közösségébe. Az ő szülei földművesek voltak – államfőként még 2001-ben is azt nyilatkozta: „ha kell, akkor ma is megfogom a kasza nyelét” –, Sólyom édesapja jogászként diplomázott, és Sopronban a Pénzügyigazgatóság főtanácsosának nevezték ki.

A Sólyom papa karrierjét azonban derékba törték a kommunisták: kapacitálták, hogy munkásgyerek lévén, lépjen be a pártba, majd amikor erre nem volt hajlandó, osztályidegenként kirúgták az állásából. Ekkor Pécsre költöztek vissza, itt lett gépkocsi-segédvezető, majd bérelszámoló, „fa­vá­gó ci­gá­nyok teljesítmé­nyét” mér­te.

Jogászból minden lehet

Sólyoméknál is a család anyagi helyzete határozta meg azt a döntést, hogy az érettségit a pécsi jogi kar kövesse: „Azért men­tem a jog­ra [...] mert a szü­le­im úgy vél­ték, nem tu­dok Pécs­ről el­men­ni, hi­szen ők nem tud­nak tá­mo­gat­ni [...] és hát a jo­gász­ból min­den le­het, majd meg­lát­juk”.

Mádl Ferenc is a pécsi egyetemen kezdett, és részben szintén családi indíttatásra: „Édesapámból az sugárzott felém, hogy nekem jogásznak vagy papnak kellene lennem, [...] az érettségi évében [...] Pécsről egy nagy tekintélyű professzor adjunktusa olyan meggyőző beiskolázási beszédet mondott, hogy azonnal eldöntöttem, hozzájuk megyek.”

Az ötvenes-hatvanas években Pécsen folyó jogászképzésről utólag mindketten nagyon kritikusan beszéltek. „Az egy ka­taszt­ró­fa: iszo­nya­tos hely volt, ahol sem­mit nem le­he­tett kap­ni” – mondta Sólyom. Ő végül mégis ott diplomázott, Mádl Budapesten fejezte be az egyetemet 1955-ben. Hasonlóság a pályájukon az is, hogy mindketten bírósági fogalmazóként kezdtek el dolgozni, de ez egyiküknél sem tartott sokáig.

Csőlakatos, segédvájár

Mádl 1956-ban az MTA állam- és jogtudományi referense lesz (arra nem találtunk utalást, hogy, hogy a forradalomban részt vett volna). Az 1965-ben diplomázó Sólyom – akit éppen Mádl győzött meg arról, hogy ne könyvtáros végzettségét felhasználva a Gorkij könyvesboltba menjen dolgozni, hanem maradjon a jogi pályán – 1966-ban már Jénában tanársegéd – jobb híján, az összehasonlító jogi intézetet, ahová eredetileg hívták, végül nem indítják el a keletnémetek, mert Walter Ulbricht szerint az egy burzsoá áltudomány, ami nem fér meg a szocialista jogrendszerrel.

Amely jogrendszer az ötvenes és hatvanas években Göncz Árpád sorsát is döntően befolyásolja. A háborúban még a magyar ellenállásban részt vevő, majd kisgazdapárti Gönczöt már az FKGP 1948-as felszámolásakor többször kihallgatják. A párt megszűnése után az addig felelős szerkesztőként dolgozó fiatalember állástalan lesz, később hegesztő, csőlakatos, technikus. Mádl Ferenc is volt segédmunkás, egy időben segédvájárként dolgozott.

Göncz az 1956-os forradalom idején a Magyar Parasztszövetség tagja, november 4. után részt vesz a Magyar Demokratikus Függetlenségi Mozgalom memorandumainak készítésében, majd közreműködik egy Nagy Imre-kézirat külföldre juttatásában. 1957-ben letartóztatják, egy évvel később a Bibó-perben életfogytigra ítélik – a börtönben készíti el első fordítását, a Forsyte Sagát –,1963-ban amnesztiával szabadul.

Schmitt Pál 1976-ban a a budapesti Astoria Szálló igazgatóhelyetteseként
(Fotó: Danis Barna)

Schmitt és Sólyom csak tizennégy éves volt a forradalom idején, előbbi alig egy éve kezdett komolyan sportolni, utóbbi zongorista akart lenni, mindketten akkor kezdték a gimnáziumot. Schmitt egy jóval későbbi interjúban úgy emlékezett vissza, hogy a forradalom napjaiban járt egy üres rendőrségi épületben, de onnan fegyvert nem mert elvinni, csak lőszert.

Sólyom a pécsi gimnazistákkal október 24-én ki­vo­nult tün­tet­ni a Széchenyi tér­re. Erről azt nyilatkozta: „Kincseim kö­zött őr­zöm egy Rá­ko­si-szo­bor da­rab­ját s egy vö­röscsil­lagszi­lán­kot a Ná­dor szálló te­te­jé­ről ak­kor le­do­bott csil­lag­ból.” Már államfőként, 2005-ben Mádl azt mondta az ötvenes évekről és 56-ról: „A pártállami diktatúra [...] megszüntette a személyi és vagyonbiztonságot, fölszámolta az alapvető állampolgári jogokat. Magyarország népe e rendszer ellen kelt föl 1956-ban.”

Felívelés és szabadúszás

A hatvanas évektől a majdani államfők szakmai karrierje – a börtönben lévő, majd szabadulása után egyetemről kizárt, később szabadúszó írói létre váltó Göncz kivételével – szépen ível felfelé. Mádl 1964-ben kandidátus lesz, a hatvanas évek második felében számos nyugati egyetem vendégoktatója, a hetvenes évek elején már az MTA főmunkatársa. Schmitt 1965-től válogatott, 1968 és 1972 között csapatban két olimpiát és két világbajnokságot nyer, majd a Marx Károly egyetemen szerzett belkereskedelmi diplomájával igazgatóhelyettes, aztán igazgató az Astoriában. Sólyom 1969-tól az MTA kutatója, az Országgyűlési Könyvtár munkatársa.

Schmitt Pál és Mádl Ferenc a trianoni békeszerződés aláírásának 90.évfordulóján, az egész nemzetért tartott katolikus emlékmisén.
(Fotó: Szigetváry Zsolt)

Mádl és Sólyom szakmai pályafutása később is hasonlóan alakul: mindketten egyetemi tanárok, majd – Mádl 1974-ben, Sólyom 1981-ben – akadémiai doktorok lesznek, később az MTA levelező tagjának is megválasztják őket. A közéleti pályafutásuk azonban eltérő ívet fut be. Mádl a rendszerváltásig nem vállal érdemi közéleti szerepet, akkor viszont kormánytag lesz, majd már 1995-ben államfőjelölt. Sólyom László a nyolcvanas években nem hivatalos környezetvédelmi szervezetek jogi tanácsadója, majd a Duna Kör, később a Magyar Demokrata Fórum tagja lesz. A rendszerváltás idején a politikától eltávolodik, az Alkotmánybíróság tagja és első elnöke, a testületből távozva civil közéleti szerepvállalása előzi meg az államfőségét.

A nyolcvanas évek végén az íróként és fordítóként egyre jelentősebb eredményeket elérő Göncz Árpád is újra közszereplést vállal: a Történelmi Igazságtételi Bizottság és az SZDSZ alapító tagja, előbbinek később alelnöke. Szintén közszereplő, de az állampárti oldalon, Schmitt Pál, 1983-tól nemcsak a MOB főtitkára, de az OTSH elnökhelyettese is, vagyis miniszterhelyettesi rangja van.

A politikai pályafutása más ponton is eltér elődeitől. Sólyom és Göncz is a kezdetektől részt vett egy rendszerváltó párt munkájában – és kis ideig annak vezetésében –, Schmitt csak 2003-ban lett Fidesz-tag (és szinte nyomban alelnök is). Ő az egyetlen, aki karrierpolitikusnak mondható abból a szempontból is, hogy korábban karrierdiplomata volt, előbb az Antall-kormány idején lett madridi, majd a Horn-kormány idején berni nagykövet, és 1998-ban a szocialistákkal is tárgyalt esetleges budapesti főpolgármester-jelöltségéről. Ebből nem lett semmi, négy évvel később már függetlenként, de lényegében a Fidesz háttértámogatásával viszont elindul a fővárosért, de veszít ("Arról álmodtam, hogy Budapest főpolgármestere leszek, a baj csak az volt, hogy Budapest nem álmodott velem").

Ők maguk magukról

„Az író segítette az elnököt, s talán még inkább a fordító” – mondta, már megbízatása lejártával, egy 2004-es interjúban Göncz Árpád arról, hogy mit vitt magával előző életéből az államfői székbe. A most hivatalba lépő Schmitt a sportról mondta ezt: „Megtanít, hogy méltósággal viseljük el a vereséget, és kellő alázattal éljük meg a győzelmet.” Márpedig az államfőséghez „óriási alázattal látok neki”.

Augusztus 5-én Sólyom László leköszönő köztársasági elnök fogadta Schmitt Pál megválasztott államfőt a Sándor-palota Tükörtermében
(Fotó: Koszticsák Szilárd)

És hogy hogyan ítélik meg magukat az államfők, volt államfők? „Voltam már főméltóság, kilenc évig alkotmánybírósági elnök, és a végén megelégedéssel nyugtáztuk, hogy nem változtam meg, és nem ment az agyamra” – nyilatkozta elnöksége nagyjából félidején, 2007-ben lapunknak Sólyom László (aki azt is megígérte az interjúban, hogy ha vége lesz az elnökségének, egy elektromos vagy hibrid autót fog venni, míg a blogok olvasásáról azt mondta: „nem járok kocsmába tájékozódni”). Amikor eldöntötte, hogy nem jelölteti magát még egy ciklusra, Mádl Ferenc azt mondta a Népszabadságnak: „becsülettel megtettem, amit vállaltam”, ezalatt nemcsak az államfőségét, hanem korábbi miniszteri megbízatását is értve.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!