Gerillaszóvivője lesz az MSZP-nek
További Belföld cikkek
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Havazás várható Magyarország egy részén
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
Amikor a hét elején kiderült, hogy megújul a szocialisták kommunikációs stábja, a sajtó rögtön összefoglalta, hogy mit is érdemes tudnunk a két új szóvivőről: Török Zsolt a szocialisták pitbull terrierje, az örökös görcsbe rándult balos Szijjártó Péter, aki idén kimaradt a parlamentből, viszont a párt iránti hűségét azzal bizonyította, hogy kissé zavartan hadonászva és orbánviktorozva megzavarta az új kormány csontvázügyi biztosának sajtótájékoztatóját. Kormos Kata meg ugye beletefonálós játékot vezetett az ATV-n, vagyis ő a tartalék Demcsák Zsuzsa, aki majd jól lejjebb gombolja a blúzát, ha jönnek a kínos kérdések.
De persze mindez csak szenzációhajhász felszínesség, sőt jobboldali rosszindulat, hiszen csütörtökön az MSZP sajtótájékoztatóján kiderült, hogy Török állkapcsa nem is csattog olyan félelmetesen, Kormos Kata pedig nem válaszolja minden kérdésre azt, hogy “sajnos nem nyert, de próbálkozzon még, akár többször is bekapcsolhatják a műsorba”.
Először is megtudhattuk, hogy Nyakó István már nyolc éve az MSZP szóvivője, (Hogy rohan az idő!), és ez alatt öt pártelnököt szolgált ki (Hogy rohannak a pártelnökök!). Majd gyorsan jött Mesterházy Attila, a szocialisták elnöke és frakcióvezetője, aki szerint az elmúlt egy-másfél hónapban kezdték a párt kommunikációjának újjászervezését, több jelölt közül választották ki a két új szóvivőt. Mesterházy megköszönte a két nyertesnek, hogy eddigi munkájuk otthagyva elszegődtek pártszóvivőnek, még akkor is, amikor ennyire népszerűtlen a párt.
Ezek után szökellt be a két új szóvivő, mindketten farmerben, fiatalosan, halvány rózsaszín ingben-blúzban. Összeöltöztek, pedig ez utoljára Arnold Schwarzeneggernek és Danny Devitonak állt jól, nekik sem kampányidőszakban.
Török és Kormos is közvetlen hangnemet ígért az újságíróknak, akik erre szemmel láthatóan még feszültebben pogácsáztak tovább. Ezután a két szóvivő leleplezett egy zsúrkocsit, ami tele volt házi készítésű almás pitével és brownie-val.
“Ezeket mi sütöttük tegnap este. De tényleg. Esküszöm.” - mondta Kormos Kata, amihez Török Zsolt csak annyit tett hozzá, hogy “Komolyan. Becsületszavamra”. Mivel a szóvivők szavát a háttérben futó fotók is megerősítették, én azt javaslom minden médiamunkásnak, hogy ezentúl a szocialisták minden sajtótájékoztatóján kérdezzenek vissza, biztos ami biztos alapon: De komolyan? Becsületszavadra?
Az amúgy tényleg jól sikerült almás pite romjai fölött azután sikerült megkérdeznünk Török Zsoltot, hogy az augusztus 25-i akció azt jelenti-e, hogy változik az MSZP kommunikációs stílusa, és a szóvivő ezentúl megpróbálja majd megtámadni és elfoglalni az ellenséges sajtótájékoztatókat. A válasz egyértelmű igen volt. Török szerint ugyanis az MSZP-nek ellenzéki pártként muszáj rámutatnia a kormány összes hibájára, és az igazságot el kell juttatnia bárkihez, még akkor is, ha ehhez a kormány sajtótájékoztatóját kell megzavarni.
Kormos Katával meg arról beszélgettünk, hogy az emelt díjas betelefonálós játékokban szerzett tapasztalatai hogyan segítik majd a szóvivői munkáját. Tényleg nagyon figyeltem, de a válaszból csak annyi derült ki, hogy Kormos Katának rádiós tapasztalatai is vannak, viszont almás pitét először sütött. Ja, és hogy az öt évvel ezelőtti munkáját egyáltalán nem szégyelli.