Orbán: Nagy a feladat, nagy összefogás kell

2010.09.13. 13:43

Fontosabb részletek
  • Orbán Viktor kilenc nap alatt negyedszer tartott kormányzásértékelő beszédet.
  • A miniszterelnök szerint a legnagyobb gond, hogy sok ezer milliárd forintot kell adósságtörlesztésre fordítani a következő években.
  • Az ellenzék konkrét terveket követelt, elsősorban arra volt kíváncsi, mik a kormány tervei az önkormányzatoi választások utáni időszakra.
  • Orbán viszonválaszában határozottan bírálta a cigánybűnözés kifejezés használatát és használóit, azt mondta, emberi méltóságában mindenki egyenlő.
  • A miniszterelnök szerint az ország előtt álló feladatok nagyok, ezért komoly összefogásra van szükség.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Konkrétan mire gondol?

    Az LMP-s szónok arra kíváncsi, hogy Kötcsén mire utalt Orbán Viktor, amikor több ezer milliárd forint kivonását ígérte a gazdaságból. Szerinte ez nem megy, maximum százmilliárdokat lehet spórolni. Kapkodást érez a kormány gazdaságpolitikájában. Mire gondol, amikor forráskivonásról beszél? – kérdezi Orbánt. Járulékcsökkentést és ökoadót javasol.

  • Vizet persze, aztán megtörölte az orra alatti legendás szőrkompozíciót.

    hi08
    Fotó: Huszti István
  • Újak.

    Schiffer András, az LMP frakcióvezetője reagál először. Kikéri magának, hogy csak a "régi rend" hívei támadták a kormány tevékenységét. Szerinte a kormány gyengítette a fékek és ellensúlyok rendszerét.

  • Reszkessetek, egerek!

    Orbán szerint az elmúlt száz napban a kormány sokat tett, nemcsak a korábbi száz napok, de még a kétharmados forradalom és az új rendszer építésének mércéjével is. De a java még csak most jön. "Az új alapokra támaszkodva fel kell emelnünk Magyarországot" – mondta, de ez csak együtt mehet. Ezután megint csak ismételte az elmúlt kilenc napban tartott három beszédében elmondottakat.

  • Mindegy, hogyan beszél, akkor is ő a nap embere.

    Kövér László házelnökként is hadar kicsit, mint Géza barátom, a horgász, akinek gyors a nyelve, de egy órájába telik, míg összeállít egy bodorkázó felszerelést. Szívesen megnézném Kövért egy csúszó úszó és egy rakás sörétólom társaságában, de egyelőre mozdulatlanul ül Orbán felett.

    06
    Fotó: Barakonyi Szabolcs
  • "A kormány nem a bűnözők oldalán áll" - mondta Orbán, majd a Jobbik nagy örömére megismételte a múlt heti értékelőjében elmondottakat: miszerint a származás és a szociális helyzet nem lehet mentő körülmény a bűnök megítélésében.

  • A kormány segít az elesetteken is, visszaadta a fogyatékosok szervezeteitől elvett költségvetési támogatást. "Kilakoltatás nem lesz azután sem, ha a moratórium lejár" – jelentette ki Orbán Viktor. "A világgazdaság csak egy körülmény" – mondta, és jelezte, hogy Magyarország számára nem cél, csupán eszköz az igazodás a világgazdaság elvárásaihoz.

  • Egy neve elhallgatását kérő honatyától úgy értesültünk, hogy Kövér a színfalak mögött közölte a frakciókkal, nem akar pedagógus típusú, rendreutasítós házelnök lenni.

  • Orbán szerint korántsem ért véget a gazdasági világválság, jöhet még visszaesés, ami nagy árfolyamingadozásokat eredményezhet.

    hi02ű
    Fotó: Huszti István
  • A kilátástalanság helyett új gazdasági rendszer kiépítésén dolgoznak, mondta Orbán. Eladósodásra és spekulációra építő gazdasági rendszer helyett alkotó munkára építenek. "Erős, magyar gazdaságot kell építeni" – jelentette ki. "Nem folytathatjuk elődeink gazdaságpolitikáját, mert az eladósodáshoz vezet" – mondta. Az adócsökkentéseket, a bankadó bevezetését hozta fel példaként. "Új szakképzési programot indítunk, napokon belül aláírjuk a megállapodást a kamarával" – jelentette be.

  • Régi nóta.

    Nemcsak sok minden történt, hanem más rendszerben is történtek a dolgok, jelentette ki Orbán. Életbe lépett a nemzeti együttműködés rendszere, amelyet egy mindenkire kötelező parlamenti nyilatkozat fektetett le. Ennek a rendszernek a része a nemzeti összetartozás és a kettős állampolgárság is. De ennek a része a parlamenti és az önkormányzati testületek létszámának csökkentése, a végkielégítési rendszer felszámolása és az állami bérek korlátozása is. Orbán eredményként könyveli el az ÁSZ elnökének megválasztását is.

  • A nap embere nem véletlenül a nap embere.

    Boy George budapesti koncertjén szójatejet, diétás kólát, friss gyümölcsöket és zöldségeket, humuszt, görög ikrasalátát, Moët et Chandon vagy Bollinger pezsgőt kért az öltözőbe. Kövér László azonban nem homoszeuális brit előadóművész, így nem látok előtte semmilyen nyalánkságot. (Tényleg, a rendszerváltás egyik legnagyobb vívmánya, hogy még a "pocaklakó" és "emberem" szavakat használó nyomorultak sem mondják többé, hogy "és egyéb nyalánkságok.") Kövér méltóságteljesen ül, az arcán nem hullámoznak érzelmek.

    hi03
    Fotó: Huszti István
  • Szóról szóra, mint múlt héten a professzorok előtt, csak gyorsabban.

    Az utolsó parlamenti ülés, július 22. óta 53 nap telt el. Azóta beindult a Széchenyi forgóeszközhitel. Életbe lépett a patikaalapítási moratórium, enyhítették az öröklés szabályait. Betiltották a deviza alapú jelzáloghiteleket. Kinyitottak pár kispostát. Megkezdte működését a terrorelhárítási központ, sorolta a kormány intézkedéseit.

  • Orbán köszönetet mondott azoknak, akik javaslataikkal járultak hozzá a munkához, de azoknak is, akik kritikával illették a terveket. "Valamilyen módon mindenki hozzájárult az elmúlt száz nap eredményeihez" – mondta, majd az egész parlamentet dicséretben részesítette. Ezután ismétlésekbe bocsátkozott az elmúlt száz napban meghozott törvények számáról és minőségéről.

  • Szomorú rekord, hogy Kövér házelnöki debütálásakor kétszer is fel kellett állnunk gyászszünetre, egyszer Bánffy György, utána az Afganisztánban meghalt magyar katonák miatt. Nem hálás, de nem is nehéz szerep, László mindenesetre jól megállta a helyét. A titka az, hogy keményen, mégis érzelmesen lehajtja a fejét.

  • Magyar rakéta.

    "Magyarországon ma közmegegyezés áll fenn, mindenki tudja, hogy nyolc év lejtmenet után némi idő kell, mielőtt felkapaszkodunk" – mondta Orbán, majd újra arról beszélt, hogy az elmúlt száz napban sikerült lerakni az alapokat, "de hol van még a beköltözés". Magyarország versenyképessége javult, az 58. helyről az 52.-re került, de a cél az, hogy 2012-ben már az első harmincban legyen.

  • Orbán szerint a magyarokról sokan azt gondolják, hogy délibábokat kergető nép. Még a politikai elitből is sokan azt vetik a nép szemére, hogy elutasítja a változtatásokat, a reformokat. Orbán ezt nem így látja, szerinte a magyarok derűlátóak.

  • Türelem rőzsét terem.

    Orbán szerint alkotmányos szokásjog, hogy az ülésszak elején a miniszterelnök tájékoztassa a képviselőket a kormány addigi tevékenységéről. Köszönetet mondott azoknak, akik töretlenül bíztak bennük, és támogatták a kormány tevékenységét. Úgy látja, hogy a népben van elég türelem és támogatás, "nem gondolják, hogy minden egy csapásra jóra fordul".

    02
    Fotó: Barakonyi Szabolcs
  • Kövér a legkevésbé sem az brutális kiképző őrmester, akinek éveken át beállították. Ő sokkal inkább az érzelmek embere, abszolúte Viktor az irányító típus – mesélte az előbb egy nem jobb, hanem baloldali képviselő. Tényleg, amikor a nemrég meghalt Bánffy Györgyöt méltatta, egészen elérzékenyült.

    05
    Fotó: Barakonyi Szabolcs
  • Kövér László első házelnöki kötelességeként az Országgyűlés egy volt tagjának haláláról emlékezett meg. A 81 éves korában elhunyt Bánffy György már 1989-ben bejutott a parlamentbe, 1990-től az MDF képviselője volt. Ezután az Afganisztánban elesett két magyar katona emlékének is adóz Kövér.

    03
    Fotó: Barakonyi Szabolcs
  • Be lehet-e tölteni azt a hatalmas űrt?

    Schmitt Pál köztársasági elnökké választása után lemondott parlamenti mandátumáról, helyére a Fidesz–KDNP listájáról a kereszténydemokrata Stágel Bencét delegálta a kormánypárt. Mandátumát visszaigazolták, esküt tehet.

    04
    Fotó: Barakonyi Szabolcs
  • Ha hiszik, ha nem, a nap embere Kövér László

    Az érkező elnök mogorván nézegetett a pulpitus alá, aztán bele is vágott. A két jegyzőt, akik segítik, egyből leelnöközte, igazi úriember!

  • Az elnök helyezkedik.

    A miniszterelnök beszédét a köztársasági elnök is meghallgatja. Talán jelzésértékű, hogy a szokásokkal szemben nem a köztársasági elnök páholyában, hanem a kormány patkójában foglalt helyet.

  • – és lila nyakkendőben jelent meg. L. Simon László, a kulturális bizottság fideszes elnöke – direkt vagy véletlenül – szintén ellilult.

  • A nap embere még mindig Kövér László

    Rogán polgármester már megint hamisított Louis Vuitton-hátizsákjával jelent meg. Orbán miniszterelnök a beszéde kéziratát nézegeti, Kövér László még nem jelent meg.

  • A nap embere: Kövér László

    Jó reggelt minden politikafüggőnek, szép napra virradtunk a Házban, Duró Dóra (Jobbik) fehér zsabós blúzt és decens szoknyát húzott, Pálffy Istvánnak (KDNP) olyan egészséges az arcszíne, mint egy családi érzéseiben megbántott, keresztény főtt homárnak, és mindennek a tetejébe Orbán Viktor nyitja az előadást. De minket ma leginkább Kövér László debütáló házelnök érdekel, megpróbáljuk követni minden lépését.

  • Kezdődik! Kezdődik!

    A napirend előtti felszólalására készülő miniszterelnök mosolyogva üdvözölte helyettesét és közigazgatási miniszterét, Navracsics Tibort, aki amúgy éppen az LMP frakcióvezetőjével, Schiffer Andrással csevegett. Miután Navracsics végzett Schifferrel, még odament Orbánhoz, komoly arccal beszélgettek.

  • 01
  • cikkünk a témában:

    Orbán negyedszer is értékel

    A rövidre szabott nyári szünet után szeptember 13-14-én kezdetét veszi az országgyűlés őszi ülésszaka. A szeptemberi ülésnap után háromhetes szünet következik, legközelebb már csak az önkormányzati választások után ül össze újra az országgyűlés.