Ákos, Bátor
4 °C
11 °C

Személyes adattal való visszaéléssel vádolnak egy XVI. kerületi szocialistát

2010.09.13. 18:24
Lemond a jelöltségéről Veress Györgyi XVI. kerületi szocialista önkormányzati képviselő, amennyiben azzal pártja eredményes szereplését segíti. A szocialista politikus ezt arra reagálva tudatta hétfőn az MTI-vel, hogy Kovács Péter, a kerület fideszes polgármestere feljelentette személyes adattal való visszaélés bűntette miatt.

A kerületi Fidesz-frakció korábbi közlése szerint a szocialista politikus által alapított pénzügyi tanácsadó cég életbiztosítási ajánlattal kereste meg azokat, akiknek a szociális bizottság a múlt hét eleji zárt ülésén alacsony bérleti díjú szociális bérlakást ítélt meg. Mindezt úgy, hogy a cég képviselője a polgármesteri hivatal képviselőjeként mutatkozott be.

A Fővárosi Főügyészség azt közölte, hogy a fideszes polgármester feljelentése alapján ismeretlen tettes ellen személyes adattal való visszaélés bűntette miatt indítottak nyomozást, melynek lefolytatásával a XVI. kerületi rendőrkapitányságot bízták meg.

Veress Györgyi közleményében arra hivatkozott, hogy az önkormányzat szociális bizottságában gyakran szembesült olyan sorsokkal, amelyeknél tudta, hogy "mekkora segítséget jelenthetne egy megfelelő megtakarítás". Úgy fogalmazott: "még véletlenül sem visszaélve a körülményekkel, kizárt volt, hogy biztosítási szakemberként foglalkozzam az ügyfelekkel, azonban segítő szándékkal hívtam fel rájuk a tőlem független pénzügyi tanácsadók figyelmét".

Sajnálja ha cselekedetével vétett, tanulságait levonja - tette hozzá a szocialista politikus.