Tudósítónk jelenti Kolontárról: két ember halt meg az áradatban. Az egyik egy helyi férfi, aki terepjáróval indult segíteni a mentésben, de az autót elsodorta az áradat. A másik áldozat egy idős nő volt, aki az áradás után ment ki a kertjébe szétnézni, amikor valami rászakadt.
Két embert keresnek még, akik elképzelhető, hogy csak átmentek egy másik településre, de erről senkinek sem szóltak.
Kicsi az esélye az újabb árhullámnak, bár a faluban ettől rettegnek. Bakos György, a katasztrófavédelem helyszínen tartózkodó ügyeletese elmondta, hogy annak a tározónak a fala szakadt át, ahol a leghígabb volt a zagy. A többi tározóban jóval sűrűbb a zagy, nem valószínű, hogy átszakadna a fala.
Az éjjel valamennyi vörösiszap-tározó gátját megerősítették, így elhárult az újabb gátszakadás esélye, jelentette be Bakos György, a katasztrófavédelem szóvivője. Hétfőn a Magyar Alumínium timföldgyárának 9-es és 10-es zagytározójánál történt gátszakadás. A többi tározóban sűrübb az iszap, azaz egy gátszakadás ezeknél nem okozna akkora károkat, mint a hétfőn lezúdult híg zagy. (MTI)
Harmadfokú készültséget rendelt el a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője a Marcal folyó teljes hosszán. A hétfői gátszakadás után kiömlött, erősen lúgos vörösiszap már elérte a folyót, amibe három helyen savasító anyagot öntenek, illetve nagy mennyiségű gipsszel próbálják lekötni a szennyeződést. (MTI)
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat gyűjtést szervez a vörösiszappal elöntött területeken élők megsegítésére. Az adományokat az OTP Banknál vezetett 11784009-20200673 számú számlára várják, a megjegyzés rovatba az "iszapkárosultak" megjegyzést kell írni. (MTI)
Ökológiai katasztrófának minősítette a hétfői iszapömlést Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár. Az erősen lúgos vörösiszap több település növényzetét kipusztította, Illés szerint több ezer ember került veszélybe. Az iszap már a Marcal folyót is elérte, a Rábát és a Dunát is veszélyezteti. Illés tájékoztatása szerint a katasztrófa már 40 négyzetkilométeres területet érint. (MTI)
"A vörös iszap nem veszélyes" - mondta kedd reggel az Indexnek Bakonyi Zoltán, az Ajkai Timföldgyár igazgatója.
A helyszínen vizsgálja a Magyar Tudományos Akadámia több vegyész és biológus tagja, miként lehet a leggyorsabban és a leghatékonyabban semlegesíteni a szennyezést. A szakemberek azt is vizsgálják, hogyan lehet az eredeti állapotot helyreállítani. (MTI)
Az udvarokban összegyűjtött anyag tárolására a későbbiekben a védekezésben részt vevő szervek konténereket biztosítanak. A vörösiszappal szennyezett anyagokat csak védőkesztyűben, védőszemüvegben, gumicsizmában, zárt ruházatban, bő vízzel történő lemosással lehet tisztítani, vegyi anyagot nem szabad használni. (MTI)
A környezetvédelmi és vízügyi igazgatóság szakemberei megpróbálják megakadályozni, hogy a Marcal folyóba került vörösiszap elérje a Mosoni-Dunát. Az elsőként szennyezett, a gátszakadás után hatalmas méretűre duzzadt Torna-patak már visszatért a medrébe, de még mindig nagy mennyiségű, szennyezett víz folyik benne. A szakemberek szerint ilyen méretű katasztrófára emberemlékezet óta nem volt példa, így felbecsülni sem lehet, hogy mekkora a kár. (MTI)
Ötmillió forint értékű gyorssegélyt küldött a katasztrófa sújtotta Devecserre az Ökomenikus Segélyszervezet. A segélyszervezet munkatársai megkezték az élelmiszerek és a higiénés eszközök kiosztását a kitelepített családok között. A kisgyermekes családoknak bébitápszert, pelenkát és törlőkendőt is adnak. Kedden megkezdik a károk felmérését, hogy az ingatlanok helyreállításához is segítséget tudjanak nyújtani, tájékoztatta szerkesztőségünket Fekete Dániel, a segélyszervezet kommunikációs vezetője.
Veszélyhelyzetet hirdetet ki kedden a kormány Veszprém, Győr-Moson-Sopron és Vas megye területén az iszapömlés miatt. (MTI)
"Négyen haltak meg az iszapömlés következtében" - nyilatkozta az MTI-nek Kolontáron Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár. Állítása szerint a negyedik áldozat egy egyéves gyermek, az éjszaka megtalált harmadik áldozat, egy hároméves gyermek testvére. Korábban Kolontár polgármestere azt nyilatkozta, hogy a negyedik áldozat egy három hónapos gyermek, ezt később a katasztrófavédelem félreértésnek minősítette, a hatóságok csak három halálos áldozat tényét erősítették meg.
Újabb gátszakadás történt Kolontárnál kedd délelőtt. A tározóból ömlik a vörösiszap, azonnal megkezdték az emberek kimentését a településről, jelentette az MTI. Korábbi hírek szerint az éjjel megerősítették a tározók gátjait, hajnali nyilatkozataikban a katasztrófavédelmisek még úgy vélték, ezzel elhárították a további veszélyt. A MAL timföldgyárának tíz zagytározója van a környéken, ezekben összesen 30 millió köbméter vörösiszapot tárolnak. Becslések szerint a sérült 10-es tárolóból egymillió köbméter vörösiszap zúdult hétfőn a környékre. Arról nincs információnk, hogy még mennyi iszap van a tárolóban.
A negyedik halálos áldozatról szóló újabb híreket, és a második gátszakadás tényét sem tudta megerősíteni Töttős Györgyi, a katasztrófavédelem helyszínen tartozkodó szóvivője. Mint mondta, szakembereik az átszakadt tározó gátján vannak, figyelik a szivárgást és a fejleményeket. Hétfőn becsléseik szerint 700 ezer köbméter vörösiszap zúdult a környező településekre. Arról nem tudott pontos felvilágosítást adni, hogy a sérült tárolómedencének mekkora volt a térfogata. A komplexum több tárolómedencéből áll, a még sértetlenekben jelentősen több vörösiszap van, mint ami hétfőn elszabadult.
Próbáltuk elérni telefonon Bakonyi Zoltánt az ajkai timföldgyár igazgatóját, de csak egy beosztottja vette fel a telefonját, aki kurtán annyit mondott, hogy most nem tud beszélni.
Szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében a timföldgyár tulajdonosa, a Magyar Alumínium (Mal) „határozottan cáfolja”, hogy újabb gátszakadás történt volna.
Nem történt újabb gátszakadás, közölte immár határozottan a katasztrófavédelem. A Kolontáron elterjedt rémhír nyomán 50-100 ember menekült a templom körüli dombra. A pánikban egy nő rosszul lett, a mentők most élesztik újra. (MTI)
A gátszakadás rémhírére a kolontári védelmi bizottság tagjai, a rendőrség vezetői és az ott tartózkodó Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár is a templomdombra menekült, jelentette az MTI. Illés Zoltán korábban azt állította, hogy a katasztrófának egy negyedik halálos áldozata is van, ezt később a hatóságok nem tudták megerősíteni.
A Magyar Alumínium Zrt. közleményt adott ki kedd délelőtt a hétfő vegyi katasztrófáról. A cégvezetés szerint nem észlelhették a katasztrófa jeleit, de nem is tehettek volna semmit annak elhárítása érdekében.
Felajánlotta segítségét a Veszprém megyei iszapömlés okozta katasztrófa elhárításához a Gyurcsány Ferenc tulajdonában álló mosonmagyaróvári Motim Zrt. A Motim magyarország első timföldgyára volt, 2002 óta azonban nem folytat termelést. A cég vezetői közleményük szerint megdöbbenéssel értesültek a hétfői katasztrófáról. Állításuk szerint cégük zagytárolóit a mai napig 24 órában őrzik, a megtelt tárolókat az érvényes szabványok szerint lezárták, területüket rekultiválták, felszínűket az előírásoknak megfelelően sűrű növényi vegetációval fedték. (MTI)
A Levegő Munkacsoport szakértője 2006-ban feljelentést tett a Motim mosonmagyaróvári tározója miatt, ahol a vörösiszapot a vízbázis felett helyezték el. A környezetvédők szerint ott a vízbázis megóvása érdekében még kommunális hulladékot sem lehetne elhelyezni. Közleményük szerint az ügyészség nem indított nyomozást, mert úgy ítélte meg, hogy a Motim eleget tett a jogszabályi rendelkezéseknek. A Levegő Munkacsoport szerint az ügyészség az illetékes környezetvédelmi felügyelőség tájékoztatása alapján ejtette az ügyet. A környezetvédők gyanúja szerint a környezetvédelmi felügyelőség politikai nyomásra félretájékoztatta az ügyészséget.
A Vas megyei Mersevátnál próbálják semlegesíteni a Torna-patakba, majd a Marcalba került vörösiszap-szennyeződést. A vörosiszap már a Marcal folyóban van, gipszel és savasító anyagokkal próbálják semlegesíteni a szennyezést. A cél, hogy annyira felhígítsák a szennyezést, hogy az a Rábába, a Mosoni-Dunába érve ne okozzon súlyos környezetkárosodást. Az alacsony vízállás miatt a vörösiszap áramlása lelassult, körülbelül harminc óra múlva éri el Győrben a Mosoni-Dunát. A cél, hogy mielőbb 10 alá csökkentsék pH-értékét, azaz enyhítsék lúgosságát, elkerülve ezzel az alsóbb szakaszon az élővilág pusztulását. A szakemberek szerint a szennyezés kipusztította a Felső-Marcal teljes halálományát. (MTI)
Göncz Árpád volt köztársasági elnök részvétét fejezte ki az iszapömlés sújtotta helységek lakóinak és az áldozatok hozzátartozóinak. (MTI)
Nincs újabb áldozata az iszapömlésnek, erősítette meg érdeklődésünkre Töttős Györgyi, a katasztrófavédelem helyszínen tartózkodó szóvivője. Kora reggel Tili Károly, Kolontár polgármestere nyilatkozta azt, hogy egy három hónapos gyermek is életét vesztette, később kiderült, hogy csak félreértésről van szó, Tili tévedésből mondhatott három hónapost, valójában az éjjel megtalált hároméves áldozatról beszélt. Pár órával később Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár állította határozotta, hogy egy negyedik áldozatot, egy egyéves gyereket is megtaláltak, aki ráadásul a hároméves áldozat testvére. A katasztrófavédelem határozottan cáfolta Illés állítását.
Helyszíni tudósítónk jelentése szerint nemhogy újabb gátszakadás nem történt, még csak nem is szivárog a vörösiszap a hétfőn megsérült tározóból. A sérült gátszakaszt reggel nyolc óta a timföldgyárból hozott ipari salakkal erősítik meg, az új gát már derékig ér. A gáterősítésen doglozó munkások szerint egyáltalán nem fenyegetett újabb gátszakadást, elmondásuk szerint egy nő esett pánikba és terjesztette el a rémhírt.
A kolontáriak arra gyanakszanak, hogy az erős szél okozhatta a hétfői gátszakadást. Tudósítónknak elmondták, hogy hétfőn a folyamatos szél nagy hullámokat kavart, amik folyamatosan ostromolták a gátfalat. Ez végül a folyamatos terhelés alatt beszakadhatott. A katasztrófa okát szakértők már vizsgálják.
Az MSZP a katasztrófahelyzetben mindenben támogatja a kormányt. Közleményük szerint megrendülten értesültek a devecseri eseményekről, ahol a vörösiszap halált, súlyos sebesüléseket okozott, emberek százait sodorta veszélybe, életüket gyökeresen megváltoztatva. (MTI)
Felkészülnek a vörösiszap-áradat érkezésére a Győr-Moson-Sopron megyei védekezésben illetékes szervek. A megyei védelmi bizottság már kora reggel ülést tartott, áttekintették a feladatokat. A katasztrófavédelmi és vízügyi szakemberek ezt követően Mórichidára indultak, ugyanis a Marcal-parti település az első a megyében, amit elérhet a szennyezés, várhatóan az esti órákban. A településre, illetve oda, ahol a Marcal a Rábába torkol elkezdték a szükséges védőeszközök kiszállítását. (MTI)
Dózisteljesítmény-méréseket végeztek Devecseren és Kolontáron, valamint elemezték a vörösiszapból vett mintákat az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) munkatársai. Megállapításaik szerint nem kell akut sugár-egészségügyi ártalommal számolni. A vizsgálatokra azért volt szükség, mert a vörösiszap enyhén radioaktív, feldúsulhatnak benne természetben is előforduló radioizotópok. (MTI)
Helyszíni tudósítónk szerint a Mal kolontári zagylerakójánál dolgozó munkások nem a hétfőn átszakadt gátat erősítik, hanem újabb védvonalat építenek ki a tározó előtt. Ez megfoghatja az iszapömlést egy esetlegesen bekövetkező következő gátszakadás után.
Felajánlotta segítségét az otthon nélkül maradt devecseri és kolontári időseknek az Arany Alkony Idősotthonok. Égető Ferenc, az otthonokat üzemeltető Kálvin János Presbiteri Misszió elnöke szerint amíg szükséges, biztosítani tudják a rászorulók ellátását. (MTI)
Kétmillió forint értékben szállít tisztítószereket a rászorulók megsegítésére Devecserre a Magyar Református Szeretetszolgálat. A segélyszervezet gyűjtést is indított, az adományokat a CIB Banknál vezetett, 10702019-85008898-51100005 számú számlájukra várják, a közlemények rovatba azt kell írni, hogy "iszapkárosultak". (MTI)