Tizenegy ember sérült meg a vörösiszap-lavina sújtotta ajkai térségben a kárfelszámolási munkában. A sérültek közül egy embert kellett kórházba szállítani, mert a szemébe vörösiszap csapódott, de állapota nem súlyos. Tíz embert a helyszínen láttak el a mentők. A sajtóügyeletes tájékoztatása szerint az ápolásra szoruló emberek között voltak olyanok is, akik már korábban megsérültek. Orvosi ellátásra szorult néhány újságíró, köztük az MTI fotóriportere is, aki enyhébb égési sérüléseket szenvedett az erősen lúgos hatású vörösiszaptól. Kolontáron és Devecserben egy-egy mentőautó áll 24 órás készenlétben.
Bakondi György katasztrófabiztos, a Magyar Alumínium megbízott vezetője szerint munkatársai eddigi munkájuk során garantálták az ajkai timföldgyár működésének biztonságát. A cég telephelyeit jelenleg a rendőrség őrzi, de hamarosan új biztonsági cég áll szolgálatba a vállalatnál. Az üzemszerű termelés kedden indulhat be a Mal-nál.
Az útzár miatt aki nem helyi lakos, vagy nincs engedélye, továbbra sem mehet be Kolontárra Ajka felől. Rossz az út, mindenhol csak a vörösiszapot és építési hulladékot látni. Az elpusztított részeken a markológépek már megkezdték a tönkrement épületek bontását, a teherautók folyamatosan szállítják ki a faluból az iszapot, a tönkrement bútorokat és a törmeléket.
A Belügyminisztérium már felmérte, hogy a vörösiszappal elöntött 21 devecseri utca 292 ingatlanjában mekkora kár keletkezett, de a pontos adatokat még nem közölték Toldi Tamás polgármesterrel. Devecser 5000 lakosából 700 jelenleg nem lakik a házában, közülük 400-an nem is tudnak visszatérni. Toldi személyes felmérése szerint 200 lakás menthetetlen állapotban van, főként a romák lakta szegénynegyed, a Dankó-telep házai, ezeket le kell majd bontani. A kisváros utcáin jelenleg zajlik a kármentesítés: locsolják az utakat, teherautók hordják el a vörösiszapot. A már megtisztított területeket gipsszel szórják fel. A Devecsert elhagyó autókat a város határában katonák mossák le. (MTI)
Devecseren a vörösiszaptól legjobban sújtott Dankó-telep romáit a volt bíróság épületében, a zeneiskola három tantermében helyezték el. Itt többen is az ellátásukról panaszkodtak: nem tudnak tisztálkodni, mert nincs meleg víz és fűtés. A felnőttek és a kisgyerekek matracokon alszanak, vannak, akik attól tartanak, hogy a karácsonyt is itt kell majd tölteniük. A városvezetés által kijelölt Sümegi úthoz közeli területen, ahol a tervek szerint az év végéig felépülne az új lakópark, nem akarnak újabb cigánytelepet. A romák ijelentették: nem szeretnének Devecserből elköltözni, a településen folytatnák tovább az életüket.(MTI)
Kolontár legsúlyosabban megrongálódott részére, a Kossuth utca alsó felére továbbra sem lehet bemenni, csak azoknak, akik részt vesznek a házak bontásában. A település kevésbé iszap sújtotta részére már nagyjából 500 lakos tért vissza, ők segélycsomagokkal és a dobozokban kimentett értékeikkel mennek vissza a házaikba, hogy megpróbálják újrakezdeni az életüket.
Négy házat bontotttak eddig le Kolontár iszapsújtotta részéről információink szerint. Folyamatosan zajlik a törmelékek eltakarítása. Kilenc-tíz billencs áll sorban a Kossuth utcán. Közben a művelődési házban folyamatosan osztják dobozokban a segélycsomagokat: tartós élelmiszereket (tészta, rízs, liszt, lekvár, tojás, gabonapehely), illetve a személyes és a ház tisztításához szükséges tiszítószereket (gumikesztyűket, pormaszkokat is). 800 lakosból 500-an már visszatértek a faluba. Pszichológusok is járják az utcákat, hogy igény szerint lelki segítséget nyújtsanak a traumát átélt helyieknek.
Ajkán temették el az iszapkatasztrófa első két áldozatát, egy házaspárt, jelentették be a tv2 Tények műsorában. Az asszony a Kolontár melletti timföldgyár iszapömlést követő első percekben halt meg, férje röviddel utána.
A Torna-patak egykori hídjának romjait már elszállították, a vöröslő folyamra a katonák új hidat akarnak építeni. A vasúti pályaszakaszt kicserélték, lefektették a síneket, írta az MTI. Már csak a megálló kialakítása van hátra.
A vörösiszappal elöntött térségben az ivóvíz iható és a levegő szálló por koncentrációja sem haladja meg az egészségügyi határértéket, közölte a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága (OKF) szombaton a magyar és európai uniós szakértői adatok alapján. A jelentés-tervezet véglegesítése vasárnap várható.
Zajlik a kárfelmérés és egyeztetés az iszapkatasztrófa károsultjaival a jövőbeni lakhatásuk megoldásáról, és ennek függvényében folytatódik a kárfelszámolási munka Devecseren, mondta Dobson Tibor vasárnap reggel. Hétfőn megkezdik Devecser 21 elöntött utcáján lévő házak udvarairól az iszapos föld gyalulását és elszállítását, az árkok szélesítését, és ehhez a kerítéseket markológépek elbontják. (MTI)
Hangágyúkat telepítettek a katasztrófa sújtotta térség két településére. Devecserben hat, Kolontáron három, magaslati pontra szerelt hangszórókon át tudnak üzenni az ott élőknek. Kolontár élhető részén, ahol a vörösiszap nem károsította meg a házakat, a rendőrök szombat éjjel 38 lakásban nem találtak embereket, ők még nem tértek haza a falujukba. A szombat déli visszatelepítéskor 500 ember tért vissza. (MTI)
Még egyetlen épületre sem adtak ki bontási határozatot a vörösiszappal elöntött Devecseren, mondta Bakos György megyei katasztrófavédelmi szóvivő. Ha egy épület szemmel láthatóan is lakhatatlanná vált, a kárfelszámolás során az épületet nem lehet elbontani, mert arról a jegyzőnek határozatot kell hoznia, és a kártalanításról megállapodást köt az állam az érintettekkel. (MTI)
Vitát tart kedden az Európai Parlament jövő heti plenáris ülésén a magyarországi vörösiszap-katasztrófáról. Egyebek között azt vitatják meg, hogyan csökkenthető a jövőben az ipari katasztrófahelyzetek kialakulásának kockázata, illetve hogyan nyújthat az unió gyors segítséget, ha már bekövetkezett a baj. A kérdés plenáris napirendre tűzését magyar EP-képviselők kezdeményezték.
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) ifjúsági szervezete hétfőn kisbusszal utazik Devecserre, hogy segítsen a vörösiszap áradása miatt bajba jutott helyieknek és a kolontáriaknak, közölte Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének ügyvezető igazgatója. A csapat hétfő reggel nyolckor a Mazsihisz Síp utcai székháza elől indul egymillió forint értékű, Németországból beszerzett védőálarccal, védőkesztyűvel, csizmával és szemüveggel felszerelve. (MTI)
Osztrák hadmérnökök vizsgálják az ajkai zagytározó megsérült kazettáját, hogy miként lehetne megállítani a repedezett északi gátfal további süllyedését, és miként lehetne lezárni a kiszakadt tározót. Az erőd építésben jártas osztrák hadmérnök szakértők Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár felkérésére érkeztek a katasztrófa sújtotta térségbe. (MTI)
A devecseri polgármesteri hivatalban kérhetnek segítséget azok, akik a vörösiszap által elöntött területen laknak, de nem tudják megoldani az állataik etetését. A rászorulók tápot, konzervet is kaphatnak, olvasható a Veszprém megyei védelmi bizottság felhívásában. (FH)
Újabb huszonhárom kolontári lakóház lebontásáról döntött a védelmi bizottság. A Kossuth és a Malom utcában lévő, vörösiszappal szennyezett és lakhatatlanná vált otthonok bontási engedélyét a jövő héten adhatják ki. Kolontáron, a Torna-patakon túli részen lévő, lakhatatlanná vált lakóházakat a lehető legrövidebb időn belül le kell bontani. Ezért arra kérték a Mal Zrt.-t, jelöljön ki egy olyan deponáló helyet, ahová a törmelékeket, valamint a vörösiszappal szennyezett földet el lehet szállítani, és a területet majd rekultiválni lehet. (MTI)
A tudományos tanács elfogadta azokat a megállapításokat, hogy a szennyeződés sehol sem jutott tíz centiméternél mélyebbre a talajba, és csak helyenként keveredett a felszíni talajréteggel, közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF). A mélyebb talajrétegek és az első vízadó talajréteg közvetlenül nincs veszélyben. Ezt a tényt megerősítették az EU- és a WHO-szakértők is. (FH)
Befejeződött a lakosság visszatelepülése Kolontárra, a településre 191 ember nem akar visszaköltözni, 94 ház áll üresen. A település polgármestere szombaton késő este egyeztetett a helybeliekkel, akik ezután kitölthették azt a dokumentumot, amelyben arról nyilatkoznak, hogy mik az elképzeléseik a jövőbeni lakhatásukról. (FH)
Öt éven át évi 300 millió forintot, összesen másfél milliárd forint kártérítést fizetne a Mal Zrt. a károsultaknak, mondta Tolnay Lajos, a MAL Zrt. elnöke. A felelősség ügyében egyelőre nem lehet pontos véleményeket alkotni, de az emberi tragédiákat mégis valahogy kezelni kell, ennek más módja nincs, mint a kárpótlás és kártalanítás, tette hozzá. Elmondta: felkészültek arra, hogy a megsérültnél négyszer biztonságosabb, már meglévő tározóba helyezik el a vörösiszapot. (MTI/boon.hu)
Az ajkai vörösiszap-tározó gátjának átszakadása után kialakult katasztrófa jelentős növekedést indíthat be a most éledező európai környezetszennyezési felelősségbiztosítások területén. A vállalatok ugyanis kezdenek ráébredni, hogy a katasztrófák utáni kárrendezés hatalmas költségeivel szemben érdemes bebiztosítani magukat.
Október 31-én a Veszprémi Arénában tizenkét órás segélykoncertet rendeznek ismert hazai zenekarok részvételével. Fellép többek között a 30Y, a Quimby, a Kiscsillag, a Kistehén Tánczenekar, Harcsa Veronika, az Anima Sound System és még sokan mások. A koncertsorozat délután kettőkor kezdődik, a fellépés sorrendjét sorsolással döntik el. A teljes bevételt a devecseri és a kolontári önkormányzatnak utalják át.
Az utak és a közterületek után megkezdték a hátsó kertek takarítását Devecseren. Hetven gép dolgozik, van, ahol öt, és van, ahol 40 centis vörösiszappal kell megbírkózniuk, ezért lánctalpas gépeket is bevetnek. A felszedett iszapot a hatos tározóba hordják, jó idő esetén a munka másfél hétig tart. Ha befejezték, Kolontáron folytatják a munkát. (FH)
A magyar hatóságok kitűnően, azonnal reagáltak a vörösiszap-katasztrófára, jelentette ki Budapesten Krisztalina Georgieva katasztrófavédelmi és humanitárius segítségnyújtási ügyekben illetékes EU-biztos. Elmondta: az Európai Unió a természeti katasztrófák kárainak enyhítését szolgáló úgynevezett szolidaritási alapból nem nyújthat segítséget, de a környezetvédelmi és vidékfejlesztési célokat szolgáló strukturális alapokból történhet átcsoportosítás. (MTI)
Vészhelyzet esetén a bajba jutott állatok megsegítése érdekében közös akcióterv kidolgozására szólítanak fel civil állatvédő szervezetek a kormányhoz intézett nyílt levelükben. Közben Devecser és Kolontár önkormányzata arra kéri az állatvédő szervezeteket és magánszemélyeket, hogy küldjék el e-mailben a katasztrófaövezetből mentett és elszállított állatok adatait. Az email-t a csurgaine.erika@devecser.hu valamint az info.matsz@freemail.hu címre lehet küldeni. (MTI)
Mohács önkormányzata egymillió forinttal segíti az iszapkatasztrófa károsultjait. Azt, hogy célzottan hová, kiknek szánja a támogatást a város, a következő napokban a képviselőtestület egészségügyi és szociális bizottsága terjeszti elő döntésre a városvezetésnek. (MTI)
A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) újabb gyanúsítottat hallgatott ki az
iszapkatasztrófával kapcsolatban, aki szabadlábon védekezhet, közölte az ORFK. Ezzel a gyanúsítottak száma háromra emelkedett. F. Józsefné a Mal Zrt. környezetvédelmi és laborfelelőseként megalapozottan gyanúsítható gondatlan közveszélyokozás és környezetkárosítás vétségével. F. Józsefné nem tett vallomást, a gyanúsítás ellen panaszt jelentett be.
Válságosra fordult a két héttel ezelőtti iszapömlésben megsérült egyik páciens állapota. A hetvenes éveiben járó, testfelületének közel háromnegyedén megégett ember állapota két napja vált instabillá. A másik két sérült közül a 30-35 százalékban égett betegen újabb bőrpótló műtétet hajtottak végre, míg a 10-15 százalékban sérült ápolt várhatóan a hétvégén távozhat az intézményből. Ő sem lesz gyógyult, és várhatóan neki is további beavatkozásokra lesz később szüksége. (MTI)
Várhatóan több mint száz házat ítélnek bontásra Devecseren, a kárfelmérés jelenleg is tart, a katasztrófa miatt legalább 220 család lakhatását kell majd megoldani, mondta Toldi Tamás, Devecser polgármestere. A város határába tervezett lakópark helyét már korábban kijelölték, a terület három tulajdonosával tart az egyeztetés, hogy milyen feltételekkel vásárolhatnák meg tőlük a telket. Még az sem tisztázott, hogy az állam vagy az önkormányzat veszi meg a területet. (MTI)
A Századvég felmérése szerint a magyar társadalom majd kilenctizede úgy véli, hogy a kormány jól (50 százalék) vagy nagyon jól (36 százalék) kezelte a vörösiszap-katasztrófa következményeit.