A benzinár-emelés elleni tiltakozásul 800 debreceni taxis bénította meg a hajdú-bihari megyeszékhely forgalmát este fél 9-től. A taxik egymás mellett négy sávban haladtak, s kürtjeik megszólaltatásával tiltakoztak a benzinár-emelés ellen. Többen elmondták: ezzel az intézkedéssel a kormányzat gyakorlatilag lehetetlenné tette a személyszállítók megélhetését.
Ilyen arányú üzemanyagár-emelést ugyanis olyan tarifaár-emelésnek kellene követnie, amire válaszként aligha ülnek majd taxiba az utasok. Ha pedig nem emelnek árat – mondták a debreceni taxisok – az utasok többségének ők fognak majd fizetni azért, amiért elszállíthatták. (MTI)
Éppen taxiban ült, amikor éppen 20 évvel ezelőtt a sofőr csatlakozott a tiltakozókhoz? Két blokád közé szorulva, az autójában töltötte az éjszakát? Szidta a kormányt? Szidta a taxisokat? Új albérletbe költözött? Elindult külföldre? Vizet, netán pálinkát vitt a demonstrálóknak? Hogyan élte meg a taxik közé zárt napokat? Írja meg, és mi megírjuk!
Az az áldatlan állapot, amit az országban a fuvarozók demonstrációja okozott, minket katasztrofálisan érint. Előadásaink veszélybe kerültek.
Az október 26-i két előadásunkat kénytelenek voltunk elhalasztani, de további előadást semmiféleképpen nem mondunk le. Tiltakozunk az ellen a pánikhangulat ellen, ami ennek a demonstrációnak a felelőtlenségbe
csapó része okoz.
Elnézést kérünk mindenkitől, ha a művészeink, műszaki gárdánk
közül egyesek ezek után sem tudják elérni színházunkat, és
lehetetlen lesz az előadás megtartása. Az a véleményünk, hogy az a
demonstráció, amelyik a polgári létet, színházak működését, a
közlekedést, az élelem üzletbe jutását, a kórházak működését
akadályozza, már a születő demokráciát is veszélyezteti.
Kérünk mindenkit, a kormányt is, tegyenek meg mindent annak
érdekében, hogy szűnjön meg ez az őrület. (OS)
Tóth Tibor, a debreceni taxisok szóvivője: demonstrációjukat
mindaddig nem fejezik be, amíg a kormány a hétfői tárgyalásokig nem
függeszti fel az üzemanyagár emelést. Az állampolgárok hangulatáról
szólva kifejtette: szombaton Debrecenben a lakosság szimpátiáját,
támogatását tapasztalták, szerintük akkor váltnák ki a lakosság
haragját, ha levonulnának az utakról mielőtt a kormány teljesíti
követelésüket. (MTI)
Palotás Istvánnak, a Tempo taxi szegedi vezetőségi tagjának
véleménye: a kormány eddig a következő "fontos" kérdésekkel
foglalkozott: saját fizetésének rendezése, új utcanévtáblák, új címer, áremelés. Az üzemanyag árának emelése viszont ma már politikai kérdéssé nőtte ki magát, s nemcsak a taxisok ügye a sztrájk. A demonstrációt mindaddig nem szüntetik meg Szegeden, amíg a kormány a taxisok, a nép által elfogadható kompromisszumot nem köt a sztrájkolókkal. Elképzelhetetlennek tartják, hogy a lakosság akár
hosszan tartó demonstráció esetén is ellenük forduljon. Hiszen már
több a magánszemély a blokádokon, mint a fuvarozó; gondot inkább az
okoz, hogy egyes csomópontokon a lakosság önálló kezdeményezései
zavarják a szervezettséget, az egyeztetett programok irányítását. (MTI)
Rákóczi Ferenc, a sztrájkoló szolnoki taxisok és teherfuvarozók
képviselője: abban az esetebn szüntetnénk meg a 4-es számú főutat,
illetve a szolnoki Tisza-hidat érintő blokádot, ha a kormány 5o
forint körüli összegre csökkentené a csütörtökön életbe lépett
benziárakat. A népharagra oka éppen a kormány halogató, ezáltal időt
nyerő taktikája. Mindent elkövetnek annak érdekében, hogy
atrocitásokra és tisztességes sztrájkunkhoz méltatlan eseményekre ne
kerülhessen sor. (MTI)
Kamecz István, a miskolci demonstrációt szervező 10 miskolci
taxi társaság szóvivője: a kormány részéről az elfogadható ajánlat
az lenne, ha az üzemanyag ára nem a világpiaci árakhoz, hanem a
hazai jövedelmekhez alkalmazkodna. Szeretnék, ha kihagynák a
tudomásuk szerint 200 százalékos adókulcsot az árból, az elmaradó
hasznot építsék be bármilyen élvezeti cikk árába, olyan árba, ami
nem gyűrűzik tovább. Amennyiben pedig a közvélemény elpártol a
taxisoktól, és a demonstráció szervezői háttérbázis nélkül maradnak,
úgy nincs értelme a blokád további fenntartásának. Minden esetre
amíg élvezik a lakosság szimpátiáját, a miskolci taxisok s a
hozzájuk csatlakozó teherautóvezetők, és Volánbusz-vezetők nem adják
fel. (MTI)
Öt egri taxis társaság képviseletében Sóskuti László:
elfogadható megoldásnak csak a benzináremelés felfüggesztését
tartják, ebben az esetben egy órán belül föloldják a Heves megyei
székhely forgalmi blokádját. Természetesen tartanak attól, hogy a
demonstráció elhuzódása esetén a közhangulat ellenük fordulhat,
éppen ezért a tüntetés kezdetétől fogva szervezetten együttműködnek
a városi képviselő testülettel, s a körülményekhez képest mindent
megtesznek az alapellátás biztosítása érdekében. Szállítjuk az
egészségügyi, a kenyérgyári és a közműveknél dolgozókat, a temetőbe,
lakodalomba, családi eseményekre igyekvőket. Elsősorban ennek
köszönhető, hogy Egerben nem tanúsítanak velük szemben kirívóan
ingerült magatartást az emberek.
Ferencz Zoltán, a Gábriel Taxi Nógrád megyei szervezetének
elnöke, a demonstráció fő szervezője: A blokádot akkor oldanánk fel,
ha a benzin árát legföljebb 10 forinttal emelnék. Az ígérgetéseket
nem hiszik el, a halogató javaslatok sem képeznek tárgyalási alapot.
Kompenzációt, benzinbónokat azért nem fogadunk el, mert a drágítás
nemcsak a fuvarozókat hozza lehetetlen helyzetbe. Ez nemcsak taxis
ügy. Tapasztalataik szerint a lakosság változatlanul szimpatizál
velük, kitartásra bíztatja őket. A tv-től elfogulatlan tájékoztatást
kérő petíciójukat Salgótarján valemennyi blokádpontján hangszóróval
olvasták be, s ezt az emberek megtapsolták. Az egyetértő hangulatnak
bizonyára az is oka, hogy a nógrádi megye székhelyen fegyelmezett a
sztrájk, nyugalom van, rendbontás nem történt, az ellátás
kiegyensúlyozott volt. Ha az emberek mégis ellenük fordulnának -C
amire nincsenek fölkészülve - kisebb területre vonulnánk vissza, de
nem adnák föl. (MTI)
Szentesi Zoltán, a mintegy 300 főnyi tatabányai kollektíva
megbízottja: a Komárom-Esztergom megye székhelyén élő, illetve
dolgozó fuvarosok a végsőkig, vagyis az áremelés felfüggesztéséig
kitartanak. Felelősségük tudatában csatlakoztak a blokádhoz,
elszántságukat az is motiválja, hogy ez a kormányintézkedés nemcsak
a fuvarosokat sújtja, hanem az ország minden lakosát. Ugyanakkor
elképzelhetőnek tartják, hogy az emberek közhangulata ellenük
fordul. Ezt elkerülendő engedélyezték például, hogy egyik társuk
saját autóbuszával könnyítse meg, hogy a beteg és az idős emberek
eljussanak a kórházakba, a templomokba. Emellett a tatabányai
egészségügyi, kereskedelmi és vendéglátóipari dolgozókat taxikkal
szállítják munkahelyükre, illetve otthonukba. Mindkét szolgáltatás
természetesen ingyenes. (MTI)
Varga László, a Székesfehérvári Közlekedési Ipartetület
társelnöke: a blokádot akkor ,,bontják le,,, ha a megegyezésig
felfüggeszik, vagy visszavonják a benzináremelésre tett
intézkedéseket. Egyelőre a lakosság nagymértékű szimpátiáját
tapasztalják, amennyiben a közhangulat mégis ellenük fordulna,
igyekeznének az indulatokat nagyon kulturáltan levezetni, az
embereket meggyőzni.
Máté Péter fuvarozó, a szekszárdi demonstráció szervezőinek
nevében: szándékuk szerint mind addig blokád alatt tartják a
megyeszékhelyre bevezető összes utat, amíg a kormány teljes
egészében vissza nem vonja a benzin áremelést. A szekszárdi taxisok
és teherfuvarozók egyáltalán nem számítanak arra, hogy a közhangulat
ellenük fordulhat, mert mint mondták sokan felkeresték és kitartásra
bíztatták őket. (MTI)
A televizíóban este 9 óra után elhangzott hírrel ellentétben még nem jött létre megállapodás a kormány és a fuvarozók képviselői között. Horváth Balázs belügyminiszter szombaton este néhány percel 10 óra előtt a
Munkaügyi Minisztérium folyosóján a taxisok képviselőivel és
újságírókkal beszélgetve leszögezte: a kormány nem enged, nem
szállítja le a benzin árát. Hajlandó azonban kompenzáciás
megoldásokon gondolkodni, a megegyezés lehetőségét keresni. A
miniszter az ország jelenlegi helyzetét tarthatatlannak ítélte. A
tárgyalások jelenleg is folynak. (MTI)
Az MDF parlamenti képviselőcsoportja teljes egyhangúsággal és egyértelműséggel támogatja a kormány törekvéseit. Véleményünk szerint a kormány döntése megalapozott volt, s így visszavonására nincs lehetőség -ismertette álláspontját szombaton este Kónya Imre és CSengey Dénes. A párt parlamenti frakciójának tagjai a kormányszóvívő és a külügyminisztérium sajtótájékoztatóján kaptak szót. (A kormány képviselői a tájékoztató kezdetekkor még nem voltak jelen.)
A taxisok akciójáról szólva Csengey Dénes megállapította: egészen bizonyos, hogy el fog jönni az a pillanat - talán már vasárnap délután - amikor a temetőbe induló, közlekedni óhajtó emberek többen lesznek, mint a blokád fenntartói, s az indulatok összecsaphatnak. Éppen ezért minden MDF aktivistának vasárnap és hétfőn az utcán kell lennie, hogy a verekedést és az összetűzést meg tudják akadályozni.
Az MDF frakció úgy ítéli meg, hogy Göncz Árpád köztársasági elnök péntek esti nyilatkozatával túllépte hatáskörét, mert azonosult a blokáddal, amelyre Magyarországon 1956 óta nem volt példa. Anélkül, hogy a közrend fenntartására szólította volna fel a demonstárlókat,a tüntetők pártjára állt. Ezzel az MDF frakció nem tud egyetérteni, s ennek valószínűleg a hétfői parlamenti ülésen hangot is fog adni. A frakció szerint a köztársasági elnöknek tisztában kellett lennie azzal, hogy a benzináremelés a kormányzat - és nem az elnök - hatáskörébe tartozik. A frakció szerint a taxisok és a kormány képviselői között küszöbönálló megegyezést végül is az elnöki nyilatkozat akadályozta meg.
Kónya Imre hangsúlyozta: a blokád-akció nem a jog, hanem a
jogtalanság talaján áll, és különben sem sztrájkról, hanem
teljességgel törvénytelen és jogellenes megmozdulásról van szó. A
kormány részéről nem a gyengeség, hanem pusztán a politikai
tolerancia jele, hogy nem számolta fel erőszakosan az akciót. A
kormány továbbra is mindent el fog követni, hogy erőszakra ne
kerüljön sor , azonban azzal is tisztában kell lenni, hogy a helyzet
sokáig nem tartható. (folyt. köv.)
Az időközben megjelent Jeszenszky Géza külügyminiszter a
kormány álláspontjáról szólva elmondta: világos, hogy a helyzetet
nem csak a blokád jellemzi, hanem az is, hogy a Parlament és a
televízió előtt kormánybarát megmozdulásokra is sor került. Ez a
társadalom megosztottságát jelzi. Ennek mértékére a miniszter nem
tért ki, mert - mint elmondta - nincs abban a helyzetben, hogy meg
tudja ítélni a tényleges arányokat. A külügyminiszter ugyanakkor
kinyilvánította: mindkét fél véleményét tiszteleben tartja, ám azt
tudomásul kell venni, hogy a helyzetet kiváltó benzináremelés
visszavonására nincs lehetőség. Jeszenszky Géza az MTI kérdésére
válaszolva közölte: a kormány szakértői szerint a 65 százalékos
benzináremelés mintegy három-négy százalékos általános árnövekedést
von maga után. (MTI)
Megállapodott a kormány és a fuvarozók képviselőinek tárgyaló-küldöttsége. "Azt kérjük a taxisoktól és valamennyi barikádon lévő honfitársunktól, hogy menjen haza és pihenje ki magát. A tárgyalások további folytatását magunkra vállaljuk, bármilyen nehéz is lesz az" - mondotta Horváth Pál, a fuvarozók képviselőinek nevében azt követően, hogy a 7 óra után néhány perccel ismét folytatódott tárgyalások után, 22 óra után néhány perccel végre megállapodás született.
A közösen megalkotott közlemény szövege a következő: A kormány szigorúan tartja magát a törvényes rendhez és kifejezi tárgyalási és
megegyezési szándékát. A kormány kinyilvánítja, hogy a benzinár-növekedés kapcsán kirobbant törvénytelen demonstrációt nem tartja elfogadhatónak.
Az 1990. október 28-án megtartandó Érdekegyeztető Tanács ülése
elé olyan megoldást terjeszt, amely a jelenleg megállapított érvényes fogyasztói árak mellett - meghatározott mértékben - kedvezményes üzemanyagvásárlást tesz lehetővé magyar gépkocsi tulajdonsok számára. Reális lehetőséget lát literenként 10-12 forintos kedvezményre, illetve kompenzációra, szakmai tárgyalások során megállapítandó mennyiségi keretek között.
A nyugodt érdekegyeztetésnek azonban feltétele, hogy az útelzásárok az egész országban megszűnjenek - irja a közlemény. (MTI)
Közös nyilatkozat közzétételében állapodott meg a kormány és a fuvarozók képviselőinek tárgyaló-küldöttsége. ,,Azt kérjük a taxisoktól és valamennyi barikádon lévő honfitársunktól, hogy menjen haza és pihenje ki magát. A tárgyalások további folytatását magunkra vállaljuk, bármilyen nehéz is lesz az,, - mondotta Horváth Pál, a fuvarozók képviselőinek nevében azt követően, hogy a 7 óra után néhány perccel ismét folytatódott tárgyalások után, 22 óra után néhány perccel végre eredmény született.
A közösen megalkotott közlemény szövege a következő: A kormány
szigorúan tartja magát a törvényes rendhez és kifejezi tárgyalási és
megegyezési szándékát. A kormány kinyilvánítja, hogy a benzinár-növekedés kapcsán kirobbant törvénytelen demonstrációt nem tartja elfogadhatónak.
Az 1990. október 28-án megtartandó Érdekegyeztető Tanács ülése elé olyan megoldást terjeszt, amely a jelenleg megállapított érvényes fogyasztói árak mellett - meghatározott mértékben - kedvezményes üzemanyagvásárlást tesz lehetővé a magyar gépkocsitulajdonosok számára. Reális lehetőséget lát literenként 10-12 forintos kedvezményre, illetve kompenzációra, szakmai tárgyalások során megállapítandó mennyiségi keretek között.
A nyugodt érdekegyeztetésnek azonban feltétele, hogy az útelzásárok az egész országban megszűnjenek - irja a közlemény.
Horváth Pál a kormánnyal kiadott közös nyilatkozatot kommentálva kijelentette: félő, hogy az utcán tartózkodó kollégák számára a közlemény nem egészen tiszta és világos. Ugyanakkor elengedhetetlennek ítélte, hogy az útelzárások, torlaszok megszűnjenek, hiszen ez az állapot senkinek sem jó. Kérte továbbá: mindenki, akit érint, higgyen a küldöttségben, fogadja el képviselőjeként, mert csak akkor tudnak további sikeres tárgyalásokat folytatni, ha bizonyíthatják a kormány előtt, hogy valóban kompetensek.
A fuvarozók képviselői a vasárnapi érdekegyeztető tárgyaláson megpróbálnak mindent megtenni azért, hogy a mostani közlemény gyakorlati megvalósítása - a torlaszok megszüntetése - mindenki számára megnyugató megoldást jelentsen. Bíziknak abban, hogy a tanács ülésén konkrétan kidolgozott tervezetet tudnak megvitatni, illetőleg elfogadni. A 10-12 forintos kedvezmény immár alapot ad a
fuvarozók képviselőinek arra, hogy kijelentsék: a barikádrendszert
Budapesten és az országban meg kell szüntetni - mondotta Horváth
Pál. (MTI)
Dr. Seregély István, egri érsek a Magyar Demokrata Fórum Heves megyei szervezeteinek kérésére - szombaton, az esti órákban felhívta az egyházmegye területén szolgálatot teljesítő lelkipásztorok figyelmét arra, hogy - tekintettel az országban kialakult feszült helyzetre - a vasárnapi szentmiséken intsék nyugalomra, békességre, megértésre az embereket. (MTI)
Az MTI munkatársainak első információi szerint - a torlaszok felszámolására is felszólító, a fuvarozók és a kormány képviselői által elfogadott közlemény nyilvánosságra hozása ellenére - szombat éjjel még nem változott a fővárosi közlekedési helyzet. A hidaknál és a forgalmi csomópontokon állnak a blokádok.
Szabó Győző országos rendőrfőkapitány szombaton éjfélkor sajtóközleményt adott ki:
A kormány és a fuvarozók képviselőinek tárgyaló küldöttsége
közötti megállapodás eredményeként a fuvarozók képviselői
felszólították munkatársaikat az úttorlaszok elbontására. Erre
figyelemmel a torlaszok fenntartásának sem politikai, sem gazdasági
oka nem lehet, törvényi alapja nincs.
Az országos rendőrfőkapitány ezért felszólítja a torlaszok
kialakításában résztvevő gépkocsivezetőket, hogy ezeket azonnal
szüntessék meg, ellenkező esetben a rendőrség a rendelkezésére álló
törvényes eszközök alkalmazásával jár el velük szemben.
Szabó Győző a televízió Napzárta című műsorában a rendőrség
szándékairól szólva úgy nyilatkozott, hogy a következő órákban - az
éjszaka folyamán - figyelemmel kísérni és segíteni kívánják a
tiltakozók hazatérését, a járművek eltávolítását. Kérdésre
válaszolva elmondta azt is, hogy egyelőre erőszakkal nem lépnek fel
a rendőrök a demonstrációban résztvevőkkel szemben. (MTI)
Nem változott a helyzet a kormány és a fuvarozók közös nyilatkozatának közzétételét követően sem: országszerte maradtak az úttorlaszok. Sőt, helyenként rosszabbodott a helyzet az éjszakai órákra.
Székesfehérvárott például a blokádot tartók egy része a
tárgyalásokat eredménytelennek ítélve úgy döntött, hogy az eddiginél
is szorosabbra zárja a gyűrűt a város körül, s egyetlen gépkocsit
sem enged át az általa ellenőrzött kereszteződéseken. A
kereszteződésekben rekedt külföldi kamionok ugyan zsarolni is
próbálják a demonstrációt tartókat, keresztbe állnak az úton és csak
akkor nyitnak egy-egy rést, ha ők is átmehetnek a blokádon. A
fuvarozók tiltakozásának szervezői attól tartanak, hogy az emberek
egy részét már nem tudják irányítani, egyes csoportok maguk döntik
el, hogy milyen módszert alkalmaznak.
Újabb tehergépkocsikkal erősítették meg éjszaka a blokádot a
3-as számú főközlekedési úton Füzesabony térségében, ahol a 33-as
utat a 3-as úttal összekötő vasúti felüljáróhíd lezárása részlegesen
megbénítja az Alföld és az északi országrészek közötti forgalmat.
Éjfél előtt Lippai Pál, Szeged polgálmestere levélben hívta fel
Horváth Balázs belügyminiszter figyelmét a városban kialakult
már-már polgárháborús helyzetre, amit az idézett elő, hogy a román
és a jugoszláv határról beáramló nagy számú kamion és busz lezárta
az utakat, s nem sikerült a város kiürítése. A külföldiek és a helyi
lakosság között kiéleződött az ellentét; török, jugoszáv, bolgár,
lengyel és más nemzetbéli kamionsofőrök gázsprével, sőt pisztollyal,
Molotov-koktéllal felszerelkezve garázdálkodnak. ,,A kormány
tagjainak nyilatkozataival ellentétben itt már régen nem a taxisok,
hanem az egész lakosság ügyéről van szó, az ország belső biztonsága
forog kockán,, írja a polgármester, nyomatékosan kérve az azonnali
intézkedést. Haladéktalanul le kell állítani a befelé irányuló
forgalmat. Azonnal függesszék fel a benzináremelést, haladéktalanul
hívják össze a rendkívüli Országgyűlést. Tárják fel a drasztikus
áremelés okát, és állapítsák meg a felelősséget az ezt közvetlenül
megelőző téves tájékoztatásokért, az érdekeltekkel való egyeztetés
elmulasztásáért - követeli a polgármester. (MTI)
A fuvarozók demonstrációjának szervezői arról tanácskoznak: miként lehet megoldani, hogy a főváros minden hídján, minden eddig elzárt útvonalán legalább egy sávon meginduljon a közlekedés - tájékoztatta az MTI-t vasárnap hajnali két óra előtt Molnár Nándor, a taxis ,,válságstáb,, tagja. Elmondta: az útvonalak megnyitásáról már döntöttek, most csak a végrehajtás időpontját, ütemezését vitatják. (MTI)
Miután a kormány és a tiltakozó fuvarosok közötti tárgyalások részleges eredményét közzétették, a taxis válságstáb - a fuvarozók URH és CB-rádióhálózatát felhasználva - vasárnap kora hajnalban a következő közleménnyel fordult a torlaszoknál lévő kollégákhoz:
A mai tárgyalások végén a kormány egyoldalú kompromisszumos
javaslatot tett a helyzet feloldására. A javaslat nem fedi
elképzeléseinket, további tárgyalásokat folytatunk a jelenlegi
válság feloldására. Tekintettel arra, hogy a kormány némi lépést
tett a megoldás felé, úgy érezzük, hogy ezt nekünk is meg kell
tennünk. Megkérünk benneteket, hogy maradjatok a helyeteken, de
nyissátok meg az utakat és a hidakat legalább egy sávon. Így további
tárgyalási alapot fogtok teremteni részünkre. Ellenkező esetben
tárgyalásainkat a kormánnyal folytatni nem tudjuk - hangzott a
tiltakozókhoz intézett felhívás, amelynek végén azt is közölték
kollégáikkal: a vasárnapi tárgyalások feltételéül szabják, hogy
azokra a tömegközlési eszközök nyilvánossága mellett, élő adásban
közvetítve kerüljön sor.
Az MTI-nek a válságstábtól szerzett értesülései szerint a
valamennyi érintett taxi-vállalkozás vezetőjének aláírásával
hitelesített felhívás gyakorlatilag azt jelenti, hogy országszerte
teljes nyitást határoztak el a blokád szervezői. Ugyanakkor a
gépjárművek mindenütt a helyszínen maradnak, az út szélére húzódva.
Világossá vált az is, hogy a rendkívül összezsúfolódott
járműtorlaszok feloldása nem kis feladat elé állítja a spontánnak
indult megmozdulás szervezőit. Valószínűnek látszik, hogy a forgalom
megindításához a rendőrség segítségét is igénybe veszik. A
válságstáb a vállalkozásaikhoz tartozó fuvarozók magatartásáért
minden felelősséget vállal, ám a helyzetet bonyolítja, hogy
időközben olyanok is csatlakoztak járműveikkel az egyre
terebélyesedő megmozduláshoz, akik egy fuvarozóvállalat kötelékébe
sem tartoznak. Őket a helyszíneken igyekeznek az éjszakai órákban
meggyőzni a fuvarozók képviselői. (MTI)
Lassacskán oldódik a vesztegzár Budapesten - közölte a Budapesti Rendőr-Főkapitányság ügyeletese az MTI érdeklődésre a vasárnap hajnali 4 órás állapotokat körvonalazva.
Fontos hír, hogy az Árpád- és a Margit-híd kivételével valamennyi
Duna-hídon egy-egy sávban megindulhatott a forgalom. Ugyanígy
fokozatosan elmozdítják a torlaszokat a főváros forgalmas
közlekedési csomópontjairól.
A BKV fődiszpécsere 4 órakor adott tájékoztatásában
megerősítette a kedvező fejleményeket. Például beszámolt az Üllői
út, Határ út kereszteződésének megnyitásáról, csakúgy mint a
Kőbányai út, Zalka Máté tér környékének felszabadításáról. A jelek
szerint itt megindulhatnak a 28-as és a 13-as jelzésű villamosok.
Ugyancsak megnyitották a Hungária körút és a Kerepesi út
kereszteződését. A trolibusz azonban az út szélére húzódott járművek
miatt továbbra sem jár. Megnyílt a blokád az M-7-es autópálya
torkolatánál, az Osztapenko-szobornál.
Az Alkotás utca, Nagyenyed utca kereszteződésénél továbbra is
vesztegelnek az 59-es és a 61-es jelzésű villamosok. Csaknem tíz
szerelvény torlódott össze, annak ellenére, hogy a fuvarozók már
engednék a forgalmat. Történt ugyanis, hogy a torlasz szerepét egy
idős hajléktalan vette át, aki a síneken végigfeküdve kijelentette:
addig nem mozdul, amíg nem emelik fel nyugdíját. A helyszínre érkező
rendőrök konstatálták a meglepő tényállást, majd elvonultak. (MTI)
A televízió nyilvános, élő adásban közvetítse a kormány illetékeseinek és a taxisoknak vasárnap délben kezdődő újabb tárgyalását. Egyebek közt ezt követelik a taxisok.
A City taxi ügyeletese az MTI kérdésére elmondta: miután a
kormány lépéseket tett a benzinár-kérdés megoldása érdekében, ezért
a taxisok enyhítettek a blokádon, hogy maguk részéről ily módon
fejezzék ki jószándékukat. (MTI)
Vasárnap reggel 6 órára valamennyi határszakaszon, bár nem minden határállomáson, helyreállt a forgalom. Zubek János, a BM Határőrség szóvivője az MTI kérdésére elmondta: Jugoszláviába, Romániába és a Szovjetunióba lényegében zavartalanul lehet utazni. A Csehszlovákiába utazók Vámosszabadi határállomást lehetőleg kerüljék el, mert több kilométer hosszú kamionsor várakozik. Rajka pedig csak úgy érhető el, ha Mosonmagyaróvárt földúton elkerülik.
Hasonló a helyzet Hegyeshalom esetében is. A soproni, a kópházi,
és a kőszegi határállomás csak óránként 10-15 perces szakaszokban
közelíthető meg. A rábafüzesi átkelőnél már minden korlátozást
feloldottak. (MTI)
Vasárnap hajnaltól ismét járnak a Volán repülőtéri gyorsjáratai, illetve a piros 93-es autóbusz a Kőbánya-Kispesti metrovégállmásról a repülőtérig. A Malév forgalmi igazgatója az MTI kérdésére elmondta: a gépek menetrend szerint közlekednek, de a Malév felkészült arra, hogy ha ismét útblokád lenne, akkor autóbuszokkal a szemeretelepi vasútállmáson keresztül szállítja az utasokat.
Taxik egyelőre nem szállítanak utasokat a repülőtérre, illetve
onnan a városba.
Az MTI értesülése szerint egyébként a blokád ideje alatt több
taxis 100 márkás, illetve 100 dolláros tarifáért szállította az
utasokat Ferihegyre, illetve onnan a belvárosba. (MTI)
Az MTI megyei tudósítóinak vasárnap reggeli gyorsjelentései arról adnak hírt, hogy az országban mindenütt feloldották a ,,benzinblokádott,, , az éjszaka folyamán és hajnalban megnyitották az útlezárásokat. A városok belterületén megindult a tömegközlekedés, elindultak a helyi, sőt a távolsági autóbuszjáratok is, a kivezető utakon azonban még működnek az úgynevezett passzív blokádok, azaz a gépkocsivezetők a helyszínen maradtak. Mindenütt feszült várakozás, a tárgyalás eredményétől teszik függővé a további lépéseket.
A blokád megszüntetésével néhány helyen nehezíti a forgalmat,
hogy egyes autótulajdonosok - különösen a heves esőzés eleredése
után - lezárva gazdátlanul hagyták kocsijukat a torlaszban.
Vasárnap 9 órakor összeültek a taxisok képviselői, hogy egyeztessék álláspontjukat a déli órákban kezdődő országos érdekegyeztető tanács ülése előtt.
Az MTI értesülése szerint abban teljes a fuvarozók egyetértése,
hogy semmiféle rétegintézkedést nem fogadnak el a kormánytól,
kizárólag általános benzinárcsökkentés esetén oldják fel teljesen a
közlekedési blokádot. A benzináremelés szükségességét a világpiaci
árak emelkedése, illetve a csökkenő szovjet olajszállítások miatt
elismerik, de annak mértékét rendkívül túlzottnak ítélik. A
megnövekedett termelési költségek beépítését a benzinárba
elfogadják, de a fogyasztási adó növelését indokolatlannak tartják.
Egyes vélemények szerint legalább 12 forintos árcsökkentés elérésére
van szükség.
A fuvarozók azt is hangsúlyozták, hogy urai a helyzetnek, amit
az is bizonyít, hogy felszólításukra enyhült vasárnap hajnalban a
blokád. Amennyiben sikerül a kormánnyal megegyezniük, akkor 3 órán
belül országszerte feloldják a blokádot.
A kormány pénteki kezdeményezése alapján vasárnap délben összeül
az Érdekegyeztető Tanács a benzinár-emelés kompenzációja ügyében
kötendő végleges megállapodás érdekében. Vannak azonban olyan
híradások, amelyek arra engednek következtetni, hogy egyes fuvarozók
már délre a konkrét megegyezés bejelentését várják, és különböző
szankciókat helyeztek kilátásba annak elmaradás esetén.
A kormány tehát újólag hangsúlyozza, hogy az Érdekegyeztető
Tancs ülése délben kezdődik, és a békés kibontakozás érdekében
határozottan visszautasít minden olyan megnyilvánulást, amely a
törvénytelen fenyegetettség légkörének fenntartásával próbál nyomást
gyakorolni.(MTI)
A kormánynak be kell látnia: szakmailag hibás volt az az elképzelése, hogy egy olyan időpontban kívánta a költségvetés pozícióit üzemanyagárának literenkénti 12-13 forintos emelésével javítani, amikor az olajárrobbanás hatása is átlagosan 10 Ft-os termelőiár-növelést követelt - hangsúlyozza egyebek közt a Vállalkozók Országos Szövetségének vasárnap délelőtt az MTI-hez eljuttatott közleménye.
A VOSZ szerint a kormánynak le kell mondania a mostani áremelés
adónövelő bevételéről, és ezért literenként átlagosan 12 forinttal
csökkentenie kell az üzemanyagárakat. Az így kialakuló 1,20 DM
körüli fogyasztói ár megfelel a nyugat-európai árszintnek, s így nem
kell tartani attól, hogy külföldiek felvásárolják a magyar benzint.
(MTI)